7832

Húsvéti készülődés a lövészárkok árnyékában 2026. márc. 25.

Ahogy a naptár március végéhez ér, a természet lassan ébredezik, és a keresztény világ a legnagyobb ünnepére, a feltámadásra készül. A felvidéki falvakban ilyenkor a rendrakás ideje van, gondozzák a kerteket, takarítják az udvarokat, készülnek a családi asztal köré. De vajon a lelkünkben is zajlik-e hasonló tavaszi nagytakarítás, vagy hagyjuk, hogy a közéleti csatározások pora és a megosztottság hordaléka mindent belepjen?

 Azt látjuk, tapasztaljuk, érzékeljük, hogy a nagyvilág és az Anyaországi/hazai közélet lövészárkai már nemcsak a parlamentek folyosóin, hanem a saját konyhaasztalainknál is húzódnak.

A vidéki ember ereje mindig is az egységben rejlett. Abban a kimondatlan szövetségben, hogy baj esetén nem azt kérdezzük a szomszédtól, kire szavazott, hanem azt, hogy miben segíthetünk. Ezt az ősi, keresztény alapokon nyugvó szolidaritást kezdi ki ma egy olyan importált ideológiai háború, amely mesterséges ellentéteket szít.

Legyen szó a békepártiságról, a családfelfogásunkról vagy a nemzeti megmaradásunkról, a cél ugyanaz: elhitetni velünk, hogy aki nem pontosan úgy gondolkodik, mint mi, az ellenség. Pedig a felvidéki magyar sorsban nincsenek másfajta magyarok. Csak mi vagyunk, akiknek ugyanaz a templomunk, ugyanaz az iskolánk, és ugyanazok a félelmeink a jövőt illetően.

Húsvét titka a remény és a megbékélés. Ez az ünnep arra hív minket, hogy tegyük le a fegyvert – legalább a szóbeli és indulati fegyvereket. 

Ne engedjük, hogy a mindennapjainkat megmérgező politikai gyűlölködés beférkőzzön a családi fészkekbe. A mi feladatunk most nem a lövészárkok további mélyítése, hanem a betemetésük.

A keresztény értékrend a hétköznapok gyakorlata is. Az a képesség, hogy a másikat emberként, testvérként tudjuk látni a véleménykülönbségek ellenére is. Ha ezt elveszítjük, akkor hiába minden politikai siker vagy gazdasági támogatás: a közösségünk belső váza fog összeroppanni. 

Ebben a húsvéti készülődésben álljunk meg egy pillanatra. Vegyünk példát a vidéki csendről, és ne hagyjuk, hogy a közösségi média zaja vagy a nagyvárosi stúdiókban gerjesztett feszültség diktálja a hangulatunkat. A mi felelősségünk megvédeni a gyerekeinket és az unokáinkat attól, hogy egy gyűlölködő, kettészakadt világban nőjenek fel.

Legyen az idei ünnep a belső béke és a közösségi újrakezdés ideje. Takarítsuk ki a haragot a szívünkből, és mutassuk meg, hogy a Felvidéken a józan ész és a keresztény szeretet még mindig erősebb, mint bármilyen megosztó akarat. Mert a falvainkban, a közösségeinkben csak együtt maradhatunk meg.