
VÖRÖS PROSZTÓ
Igaza van!
2025. ápr. 11.
Dr. Miniszterelnök Úrnak nem igaza van, hanem izaga lesz. Szól a kissé elkoptatott dicsmondat, de ezúttal – azon túl, hogy nyilvánvalóan igaza lesz – már most igaza van!

Forrás: Demokrata
A tiszás EP-képviselő ugyanis kimondta „pacekba", hogy mi az indíttatásuk azzal, hogy visszatartják Magyarország uniós pénzeit. A céljuk nem más, minthogy minél rosszabb legyen a helyzet Magyarországon, minél kevésbé valósuljanak meg a népjóléti intézkedések.
Mivel nekik annál jobb, minél rosszabb. Mármint a gazdasági és szociális helyzet Magyarországon.
Az ő támogatottságuk annál inkább nő, mármint a Tiszáé, és így tudják majd leváltani Orbán Viktort.
Ezt persze már eddig is tudtuk, illetve minimum sejtettük, de most már ez nyilvánosan ki is mondatott.
Orbán Viktornak ezzel kapcsolatban egyfajta „dezsavű” érzése van a gyurcsányi őszödi beszéd és Kollár Kinga mostani őszinteségi rohama kapcsán.
A szigorúbb vélemények szerint ez nettó hazaárulás!
A kérdés csak az, hogy ez milyen mértékben rengeti meg (ha egyáltalán) a tiszás szektát.
Meglátjuk.
Orbán Viktor a ma reggeli rendszeres közmédiás interjúban érintette a vámok kérdését is.
Úgy gondolja, hogy az úgynevezett vámháború csupán taktikai kérdés, és hamarosan megoldódik a dolog. Ez csupán hónapok kérdése. A vámháború után pedig jön a „vámbéke”.
Ezt viszont Ukrajna uniós tagságáról már nem mondható el. Az a vámvitáknál ezerszer nagyobb probléma a miniszterelnök szerint. Az velünk marad, hiszen az uniós bürokraták már ki is tűzték a határidőt. Mégpedig, hogy 2030-ig felveszik „Zselélendet”, ha törik ha szakad!
A helyzet tehát a nemzetközi politikában, geopolitikában talán sosem volt még veszélyesebb, mint most.
Érdemes meghallgatni Orbán Viktor értékelését. Sok igazság van benne.
A rövidebb változat ITT tekinthető meg, alább pedig a teljes interjú.
A vámok kapcsán is megindult a rosszindulatú ballibsi élcelődes Trump kontójára. Menetrendszerűen.
Mi itt a p7-nél nagy Trump-fanok vagyunk, de a vámpolitikája és azon törekvése kapcsán, hogy haza szeretné hozni az amerikai cégek gyartását, mi is látunk némi a valóságtól való elrugaszkodottságot.
Vagyis ebben a szarkasztikus MI-videóban azért van egy paraszthajszálnyi igazság. 🤣
Azaz a kérdés az, hogy hajlandók lesznek-e a (viszonylagos) jóvilágban szocializálódott, kissé elhízott tultáplált és meglehetősen elkényelmesedett jenkik délázsiai robotokként gürinzi 16-18 órát naponta?
Szerinted?

Aligha...

Kuoni pásztor
