
RIA-RIA
Isten áldd meg a magyart 2025-ben is!
2025. jan. 1.


Arra ébredtem a tegnapi buli után hogy egyfolytában rezeg a telefonom. Ismerőseim a közmédiában éjfélkor felcsendült új szlovák himnuszról kérik ki véleményemet. Túl nagynak érzem a kontrasztot, hiszen néhány órája még borgőzösen ölelgettük egymást a házibuliban, egymásra loccsantottuk a minőségi nemzeti örökségünket, a hazai pálinkát, és az arcomba ordítva artikulálatlanul nagyon szeretett mindenki.
Felvidéken, Farnadon szilveszterkor éjfélt ütött az óra. A számomra legszebb faluban magyar nóta szólt. A falu már ezer éve állja a sorscsapásokat. Hűségesen, mindig becsületesen, egyenes gerinccel ugyanazokat a magyar szavakat dalolja.
Az Ipoly partján, Garam-mentén, Csallóközben, Mátyusföldön, Zoboralján, Gömörben, Bodrogközben, Ung-vidéken szintén magyar himnusszal köszöntötte az új évet az Ó-ra, mert magyar föld e róna, magyar vér áztatta, és mi őszintén hiszünk-hiszünk nemzetünk boldogságában.
Szóval nincs véleményem az új szlovák himnuszról, ennek pofonegyszerű oka van: nem hallottam. Farnadon éjfélkor a magyar himnusztól zengett a község. Hiszen Kölcsey Ferenc műve, a zenemű vagy vers, egyfajta lelki és szellemi kötelék, amely összeköt bennünket nemzetünkkel, annak múltjával és jövőjével.
Itt, a Felvidéken számunkra a magyar himnusz tehát egy szívhez szóló üzenet, amely megerősíti a nemzeti összetartozást, a közös értékeket, és azt a felelősséget, amelyet mindannyian viselünk a nemzet sorsa iránt. A himnusz a nemzeti identitás, a történelmi örökség és a jövő iránti tisztelet megnyilvánulása, amelyre büszkék vagyunk, és amit szentként tisztelünk, és ordítunk a nagyvilágba.
Amíg Felvidéken ettől visszhangzanak utcasarkaink, addig van remény a boldogabb jövőre.
Adjon Isten szebb 2025-ös jövőt!

Mácsadi István


