ZSÍR

Jani sárkányt ereget 2025. okt. 16.

Szikrázó napsütésben, élénk északi szél adja a lehetőséget egy jó kis mókára a lányokkal. Jani bepakolja a hűséges Fábiába a családot és irány a várdomb, mert ott a legjobb a sárkányeregetés.

A reggeliből megmaradt péksütemény meg a csapvíz pont elég lesz délig, a kissé használt szabadidőruhák majd bírják, ha esetleg a csipkebokorból kell kiszedni Samut, a családi sárkányt, mert ez a sárkány már megjárta a hadak útját, volt már villanydróton meg vadkörtefán, de mindig sikerült kiszabadítani együttes erővel és tovább reptetni a szabad szélben. 

Igazi családépítő tréning az ilyen eregetés, mert mindenkinek megvan a maga szerepe és rengeteg nevetés van akkor is, ha a magasban ficánkol Samu és akkor is, ha esetleg belezuhan a tüskés dzsungelbe.

Anya akkurátusan leteríti a nagymamától örökölt kockás pokrócot az őszi gyepre, leheveredik és úgy gyönyörködik Jani és a kislányuk önfeledt szaladgálásában a lejtőn.

Egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy két „csúcsszuper” elektromos bicikli jelenik meg mögötte, két kellően flancos és túlsúlyos fickóval, akik szuszogva megállnak, majd nagy hangon szidni kezdik a járműveiket, hogy nem elég erősek, mert mégiscsak hajtani kellett fel a dombra az utolsó ötven méteren. Tónikám, csak a szívedre vigyázz, mondja az idősebb pasinak a fiatalabb, - látszólag, - barátja egy nagy adag joviális mosoly kíséretében. 

Közben Tóni fennhangon kommenteli a sárkányeregetést: né má a csóró csávót, nem telik neki repülőre, höhöhö! 

A fiatal barát fennhangon kacag és a szeme sarkából azt figyeli, hogy Tóni értékeli-e, hogy mennyire jót nevet a remek beköpésén.

Ja tényleg, a repülő, várj, mindjárt hívom is a luvnyát (…), hogy hogyan áll az a dubaji út, ahova ígértem, hogy elviszlek, nocsak fogd meg addig ezt a qrva biciklit! – horkan rá a fiatal „barátjára”, aki azonnal ugrik teljesíteni a parancsot. Na, mi van azzal a Dubajjal?! – böfög bele a mobiljába, köszönés nélkül. Pár másodperc hallgatás után éktelen káromkodásba kezd és nem érdekli, hogy pár méterre tőle egy kislány is hallja a produkcióját, ordítva küldi el melegebb égtájra a vonal másik végén a „luvnyát”, aki nem intézte el a flancos dubaji repülőutat neki és a csicska barátjának.

Hozd fel ide a kocsit, én nem taposom ezen a szaron a pedált tovább egy percig se! – veti oda a társának, aki azonnal indul és perceken belül hozza azt 4x4-ben a dombra a gazdájához, hogy a felcsatolt menő bicajokkal, a gyepet szántva eszeveszett gyorsasággal elhúzzon a kockás pokróc mellett.

Jani a kislánya kezéből óvatosan átveszi az erős szélben vidáman viháncoló sárkányt, hogy ő is kiélvezze az irányítás örömét, csakhogy a kiszámíthatatlan szél abban a pillanatban úgy fordítja Samut, hogy az egy hirtelen zuhanással az elszáguldó terepjáró szélvédőjére csapódik és a sárkány farka rátekeredik a huzallal együtt az ablaktörlőkre.

Egy pillanatra mindenki megmerevedik, a kocsi hirtelen megáll, az ajtó kivágódik és Tóni lila busafejével ismételten ordításba kezdene, de a kislány egy macska ügyességével felpattan a motorháztetőre, kibogozza a sárkányt, leugrik és csak ennyit mond „Big Tóninak”: csókolom, bocsánat és jó repülést Dubajba! Majd elszökell és a levegőbe dobja Samut, akit (igen, akit, mert csalédtag) azonnal a magasba emel a bolondos őszi szél.

Tóni mielőtt bármilyen válogatott szidalmakat okádna ki a hatalmas, de üres fejéből, a családot nézi réveteg tekintettel, akik már együtt szaladnak, feszítve a húrt, vagyis a sárkányt tartó huzalt és élvezik az együttlétből adódó boldog pillanatot.

Amikor a terepjáró látótávolságon kívülre kerül, a szél is hirtelen alábbhagy és Samu bágyadtan landol a pokróc mellett, ahol anyuka kiosztja az elemózsiát és a nem visszaváltott flakonokban hozott vizet.

Kacagva majszolva, egymásnak dőlve könnyeznek és nem bírják abbahagyni a kollektív nevetést, mert ilyen még nem volt Samu életében, hogy egy flancos dzsipbe gabalyodjon bele.

Jani akkurátusan összehatja a sárkányt és a lányokkal a két oldalán énekelve leballagnak a hűséges Fábiájukhoz, hogy hazainduljanak. Mialatt a párja az ebédet készíti, Jani fát hasít az udvaron, s ahogy emeli a baltát, látja, hogy felette nagy magasságban egy repülő hasítja az eget, lehet épp Dubajba tart.

Jani befűt, az ebéd is elkészült, vidáman asztalhoz ülnek a jó meleg konyhában és újra kacagva rekonstruálják a mai sárkányeregetés történetét.

Jani lelkét magasba repíti a boldog családja, talán magasabbra, mint amilyen magasan repül majd Tóni meg a csicska haverja flancos dubaji gépe.

Ilyen az élet, nem minden repülés boldogság, de minden boldogság egy nagyszerű repülés.