CINK

Karácsony előtt bőszívűbb az ember, de meddig kell a társadalomnak pótolnia, amit a rendszer elmulaszt? 2025. dec. 11.

Karácsony előtt valahogy mindenki egy kicsit figyelmesebb lesz. A fények, az ünnepi készülődés, a hideg tél, mind arra késztet, hogy nyissanak a szívek. Ilyenkor könnyebben meglátjuk a küszködő polgártársat, a beteg gyereket, a ritka kór ellen küzdő családokat. És ilyenkor könnyebben vesszük elő a pénztárcánkat is.

Én is így tettem. Egy ismerősöm szólt, hogy falubelije ritka betegségben szenved, gyűjtést szerveznek. Adtam, amennyit tudtam. Aztán kiderült, hogy egy barátom családja is bajba került. Ott is segítettem. És onnantól mintha lavina indult volna el: naponta jönnek az értesítések, emailek, üzenetek. Mindegyik mögött egy-egy élet, egy-egy tragédia, egy-egy kétségbeesett küzdelem.

És itt kell valamit világosan kimondani: Minden tisztelet azoké, akik az emberek felé fordulnak. Azoké, akik nem feladják, hanem küzdenek. Azoké, akik másokért tesznek, még akkor is, amikor a saját teher is épp elég lenne.

Nem őket bántja ez az írás. Nem az adományozókat, nem a segíteni próbálókat, nem a bajba jutott családokat. Épp ellenkezőleg: ők a bizonyítékai annak, hogy a társadalom lelke még nem fáradt el.

A probléma nem velük van, hanem a rendszerrel.

Mert valahol ott csúszik el minden, hogy amit ezeknek az embereknek garantálnia kellene egy jól működő államnak vagy biztosítónak, azt most nekünk, hétköznapi embereknek kell összekalapoznunk. Mi gyűjtjük a kupakokat, mi szervezünk jótékonysági vásárokat, mi írunk posztokat, mi kérünk segítséget másoknak.

És közben azt látjuk, hogy a gazdasági bevándorlóknak hónapokig jár a teljes ellátás, a fedél, a pénz, minden különösebb hozzájárulás nélkül. A börtönbe került bűnözők napi többszörös étkezést kapnak, már jó, hogy nem all inclusive ellátásban részesülnek. A társadalomból kiileszkedett alakok pedig az államot megkerülve, feketén üzletelnek, a rendszert kijátszva. Közben családok, a saját szomszédaink kétségbeesetten próbálják előteremteni a gyógykezelések vagy életmentő műtétek költségeit.

Ez nem harag más emberek iránt. Ez felháborodás a kettős mérce, a felelőtlenség és a rendszerhibák miatt.

Jószívűségből nem lehet állami feladatokat pótolni

Segíteni jó. Segíteni kötelesség is. De nem lehet természetes állapot, hogy családok a saját hozzátartozóik életéért kalapoznak, miközben a biztosítónak vagy az államnak kellene cselekednie. Nem lehet elvárni, hogy minden tragédiát a társadalom oldjon meg közösségi adományokból, miközben mások kényelmesen élnek a rendszer réseiben. 

Karácsony közeledtével még inkább érezzük ezt a feszültséget: mi segítünk, mert emberek vagyunk. De közben látjuk, hogy ezzel sokszor azt foltozzuk be, amit nem nekünk kellene.

**Segítünk – mert így vagyunk emberek.

Szólunk – mert így vagyunk polgárok.**

A kettő nem zárja ki egymást. A karácsony üzenete elsősorban a szeretetről szól, másodsorban a tisztánlátásról is szólhat.

És a tisztánlátás most azt mondja:

Nincs ez így jól. És nem mehet így tovább.