AMMARHA!
Kivételesen nem szaladt el a Slovan tábor
2024. szept. 19.
A Slovan Bratislava szurkolóinak egy csoportja a Glasgow elleni szerdai mérkőzésre a brit szigetekre utazott, hogy saját szemükkel győződjenek meg csapatuk teljesítményéről a Bajnokok Ligája csoportkörében való első szereplésük során.
Ám ahogyan az az ilyen kiélezett és rendkívül fontos mérkőzéseken hagyományosan lenni szokott, a szurkolók szabadon engedték az érzelmeiket. Ez gyakran ökölharcokhoz vezet, amit a pozsonyi bajnok szlovák szurkolók most nem kerültek el.
A slovan ultrái híresek „hőstetteikről”. Az évek során már többször lányokra, gyerekekre támadtak. A békés szektorba látogatók közé hanggránátot, különböző pirotechnikai eszközöket hajítottak, interneten fenyegetőztek, csoportosan támadtak focikedvelő emberekre.
A pozsonyiak inkább a számukra biztonságos fővárosban szoktak csak randalírozni. Ott közülük nem eshet senkinek semmi bántódása, hiszen a szemetesek, közlekedési lámpák nem ütnek vissza.
A bajnokok ligája csoportkörének első idegenbeli mérkőzésén most azonban egy Celtic Glasgow szurkolókkal teli kocsmába botlottak, és nagyon is tudtára adták jelenlétüket a legnépesebb skót városban. Kezdetben csak verbális konfliktusról volt szó, de másodperceken belül fizikai méreteket öltött, és úgy alakult, ahogy az a videón látható.