
RIA-RIA
Komárom mezben feszíthet Szijjártó Péter
2024. nov. 12.


Pozsonyban fogadta Gubík László a felvidéki magyarok érdekében közbenjáró Szijjártó Péter külügyminiszter urat, akinek felvázolta a külhonban rekedt magyarság előtt álló kihívásokat és a Magyar Szövetség terveit.
A magyar külügyi tárca már korábban is közölte, hogy folyamatos a konzultáció az államnyelvhasználati törvény ügyében a magyar és a szlovák külügyminisztérium között, tegnap személyes találkozóra is sor került az egykori magyar koronázóvárosban. A széleskörű felháborodásnak, a Magyar Szövetség gyorsaságának, szakértelmének és Szijjártó közbeavatkozásának hála a szlovák fél remélhetőleg visszavonulót fúj a nyelvtörvény szigorítása terén.
A mesterségesen kettévágott város, Komárom déli részén született patrióta külügyminiszter jelenleg egy másik államban elhelyezkedő Komárom csapatának mezét kapta ajándékul Gubík Lászlótól a szlovák fővárosban tett látogatása során.
A lila-fehér csapat jelenleg a legfelső osztályban az utolsó helyen áll. A csapatot folyamatos balsors sújtja. Az egyik legkisebb költségvetésű klub ellen ítélték a legtöbb büntetőt. Több mérkőzésüket az utolsó percekben bekapott góllal veszítették el.
Mindennek ellenére kifejezetten szimpatikus az újonc csapat. A bemelegítés során magyar zenétől hangos a stadion, a csapatok bevonulásakor a Klapka induló szól, a lelátóról a Hajrá, lilák! rigmus hallatszik.
Ennek tudatában Szijjártó Péter, Komárom szülötte büszkén viselheti a személyre szabott, kreatív ajándékot, a felvidéki lila-fehér mezt.
Mi pedig reméljük, hogy a komáromi csapatra felragyog a nap, a felvidéki magyarság egészére pedig nem borul rá a sötét éj, amelyet most éppen egy nyelvtörvénnyel szeretnének ránk erőltetni.
Szijjártó Péter szerencsét hozhat Komáromnak, és felüdülést, megkönnyebbülést a 8,5%-nyi magyarság számára.


Mácsadi István


