ZSÍR

Laci60 2025. máj. 6.

…mert Lacinak szülte az édesanyja. 

Aztán lett Ő nekünk Cipő.

A Szívember, aki most lenne hatvan évesen fiatal, mint mi mindannyian, akik hatvan évesen még nem vagyunk hajlandóak öregnek lenni, és ugyanúgy tapsolunk a kapu mögött a focimeccsen, meg táncolunk és csápolunk a koncerteken, mint a gyerekeink, és lesz.rjuk, ha cikinek tűnik mindez, mert ez az életünk és mert anno Cipő kiadta a parancsot nekünk:

Égjen a tűz!...

Érdekes, hogy a Republicot sokan a kezdetektől egy amolyan nemzeti rockos, szélsőjobbos csapatnak tartották, ezt tette a sötét szerkó, az imidzs, meg a dalok egy része is a hazaszeretetről szólt, miközben egyáltalán nem így volt. Cipő (figyelem, elborzasztónak tűnő mondatrész következik) „kommunista” volt, a szó lehető legpozitívabb értelmében. Ez konkrétan azt jelenti, hogy erősen szimpatizált a munkáspárt „munkásvédelmével”, azaz, Cipő értette és érezte a néplelket és sokszor ezt megénekelte a dalaiban, és nagyra becsülte a kétkezi – 16 tonna feketeszenet bányászó – melóst.

Meghalni kéne, de nem lehet

A vállalat nem engedi a lelkemet…

A szíve fiatalkora óta gyengélkedett, mert mindent a szívére vett, ezért is élt úgy, hogy tudta, bármikor elmehet közülünk, mert elviszi a szíve. Ezt a „köztes állapotát”, azaz, a születés és a halál közötti életét, arra használta, hogy az elmúlás milyenségét formálja meg a dalokban. Ezért írt egyszerre a szerelmi, házassági eskütételről és a temetésről.

Egyszer mindenki eljön, egyszer mindenki itt lesz

Örökre megtalálhatsz, örökre elveszíthetsz

A mindennapi szerelem és az azzal járó „vesződések” mindannyiunk életében ott vannak és Cipő dalai voltak azok az imák, amelyeket ezerszer meghallgattunk, így könnyítve a lelkünkön, s talán megbékélve visszatalálni a szeretteinkhez. Ezek a dalok örök gyógyszerek lesznek a magyar léleknek. 

Hosszú az út, míg a kezed a kezemhez ér

Szeretni valakit, valamiért

Engedtessék meg, hogy felidéznem egy személyes emléket Cipővel kapcsolatban. Amikor másodszor léptek fel Kalondán, már rutinosan ment minden, hiszen régi ismerősként fogadtuk a zenekart. Cipőnek a vörösbor bekészítve az egyik sarokba, ahol aztán ő csendesen meghúzódott és onnan szemlélte egykedvűen az öltözői kavalkádot…

Aztán, amikor elindultak a színpadra, a készülődés közben elejtett egy félmondatot: csak bírjam végig. Igen, már akkor egyre gyengébb volt az a nagy szíve…

Nagy esők jönnek és elindulok

Elmegyek innen messze

Aztán a kalondai koncert után pár hónappal épp egy londoni szolgálati útról tértünk haza, amikor a reptéri transzfer autórádiója bemondta, hogy Cipő elment, elvitte a szíve… 

Ha itt lennél velem

És fognád a két kezem

Én nem engedném el

Többé már sosem

Azóta történt, ami történt a zenekarral. Tóth Zoltán barátaival zenél tovább Cipő tiszteletére, Boros Csaba a Cipő nélküli zenekart viszi tovább az eredeti néven. A rajongótábor is kissé megosztott, de valahol mindenki nyer azzal, hogy mindkét zenekar ilyen vagy olyan módon, de életben tartja Cipő emlékét, és a közönség hálás, mert újra és újra átélheti Cipő üzeneteit, amelyek között mindig akad aktuális dal.

Biztos vagyok benne, hogy ha élne Cipő, akkor most békepárti lenne, hiszen anno megénekelte, hogy a párkapcsolatban, az emberi kapcsolatokban, az országok közötti kapcsolatokban a béke az alapja mindennek.

Cipő talán csak ennyit üzenne most fentről:

Béke van, felejts el minden háborút!

Béke Veled, drága Cipő, a mi szívünkben él tovább a te gyenge szíved.