
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
LEJtőn a román bezzegvaluta
2025. máj. 9.
A Világgazdaság cikke felütése szerint évek óta mesterséges a román lej árfolyama.
Azaz kiderült, hogy a libernyák bezzegország bezzeggazdasága és „erős” bezzegvalutája csak egy jó nagyra fújt rózsaszín lufi. Piros-sárga-kék szalaggal átkötve.
A zsebnáci Simion 40 százalékos győzelme után, a demokratikusnak csak koromsötét napszemüvegben és erősen hunyorítva láttatható elnökválasztás első fordulójában a román lej akkorát zuhant, hogy a koppanást még a Wall Street shortolásban kedvüket lelő farkasai is meghallották.
Akik – ha afféle jó Soros-tanoncokként rácuppannak a lejre – még a mostaninál is durvább leértékelést vetíthet előre.
Még az utóbbi időben szintén nem vigéckedő (nem véletlenül) forinttal szemben is, szabad szemmel is jól láthatóan gyengült a román „lóvé”.

„Románia az 1992-es fekete szerdához hasonló fekete napot élhet át, amikor az angol font egyetlen nap alatt 25 százalékot zuhant” – figyelmeztet a VG cikkében Radu Georgescu román közgazdász, aki bírálja a Román Nemzeti Bank kormányzóját, amiért a nemzeti valuta árfolyamát mesterségesen tartják fenn, miközben a gazdasági fundamentumok kiigazítást indokolnának.
Magyarra fordítva: ami barnás színű trutymónak látszik és még orrfacsaró szaga is van, az bizony KAKA!
Georgescu szerint, az elmúlt 4 évben
Románia minden lehetséges hibát elkövetett a fiskális és monetáris politikában.
Most kapaszkodj meg! Mi itt kínlódunk a konszolidációval „potom” 4,6%-os költségvetési hiány miatt, a bocskoros pásztorok unokái meg vígan elvoltak eddig a 9,3 százalékos deficitjükkel. Ami egyébként a legnagyobb az Európai Unióban.
De hasonló a helyzet a kereskedelmi hiánnyal is, mely a GDP 9 százaléka, valamint a román folyó fizetési mérleg mínuszával is, mely a GDP 8 százaléka.
Ennyit hát bezzegromániáról, libeprogi gazdasági „szagértők”!

Fürst Walter
