MAGYAR KÁRTYA

Mácsadi István: A nyelvtörvény margójára 2024. nov. 13.

Óriási felháborodást keltett a kiszivárgott szlovák kulturális tárca által tervezett nyelvtörvény-módosítás normaszövege. Az eredeti tervezet egy elvadult ötlethalmaz volt, amely a Szlovákiában élő nemzetiségek, így a felvidéki magyarok számára is jelentős hátrányokkal járna. 

Csak néhány példát emelnék ki a józan ésszel nehezen felfogható eredeti tervezetből.

• a postákon, a vasúti és buszos közlekedésben kötelező lesz az államnyelv használata, ami azt jelenti, hogy a postai alkalmazottak, a buszsofőrök, a kalauzok kötelesek lesznek kizárólag szlovákul kommunikálni. A kisebbségi nyelvek használata ehelyütt lehetőségként sem jelenik meg.

• a magyar iskolák az iskolai dokumentációt csak szlovákul lesznek kötelesek vezetni, a magyar nyelv használata csak lehetőség lesz. Az egyéb dokumentációt eddig elvileg lehetett csak magyarul vezetni, ennek a lehetősége megszűnik.
• a tervezet talán legsúlyosabb része, hogy a törvény bármilyen megsértéséért bírságolhatna a minisztérium. Drasztikusan emelik a bírságok körét és mértékét, az eddigi 50-től 2500 euróig helyett 1000 eurótól 10 ezer vagy 15 ezer euróig terjedő bírságokat szabhat ki a minisztérium, ismételt törvénysértés esetén a felső határ 12, illetve 20 ezer euró.

Több miniszter igéretet tett arra, hogy ezen pontok nem kerülnek be az elfogadott törvénybe. Hála a széleskörű felháborodásnak, a Magyar Szövetség gyorsaságának, szakértelmének és Szijjártó közbeavatkozásának úgy néz ki a szlovák fél visszavonulót fúj a nyelvtörvény szigorítása terén.

Az anyanyelv használatához való jog elidegeníthetetlen emberi jog, amit elismer számos nemzetközi szerződés és a demokratikus jogállamok alkotmánya, ugyanúgy a Szlovák Köztársaság alkotmánya is. 

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya szerint: „Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival közösségben saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják.”

Szlovákia lakosságának mintegy tizenöt százalékát alkotják a különböző nemzeti kisebbségek, vagyis Szlovákia többnemzetiségű államnak számít. Szlovák részről azonban ezt a tényt nagyon kevesen ismerik el, a többségi és egyben hivatalos vélemény e tekintetben az alkotmány bevezetőjében fogalmazódik meg: Szlovákia a szlovák nemzet állama, s lényegében ez az alapállás határozza meg a nemzeti kisebbségekkel szembeni szlovák magatartást is.

A kisebbségekkel szembeni szlovák magatartást alapvetően befolyásolja az, hogy a többségi társadalom szemében a kisebbségi kérdés de facto a magyar kérdéssel azonos: a szlovákiai kisebbségek között a magyarok alkotják a legnagyobb létszámú közösséget, a legöntudatosabbak és a legszervezettebbek. Továbbá a szlovákiai magyarsággal szembeni szlovák magatartást alapjában az a tény határozza meg, hogy a szlovák nemzet 1918-ig a magyar állam keretei között létezett és fejlődött (máig él az ún. „ezeréves magyar elnyomás” mítosza).

A kisebbségi kérdésben a szlovák közvélemény egy része, legújabban a Szlovák Nemzeti Párt tagjai és szimpatizánsai a kisebbségi nyelv használatát a szlovák állam szuverenitása és területi integritása elleni támadásnak tartja, egyedül ezzel lehet magyarázni a beteges ötlethalmazaikat. 

Őshonos kisebbségként jogunk van a szülőföldünkön az anyanyelvünk használatára. A jelenleg életben lévő kisebbségi-nyelvtörvény összehasonlíthatatlan a fejlettebb nyugati országokkal, az új módosítás még messzebbre lökne tőle. Gondolhattuk, hogy mivel nem sikerült érdekképviseletet biztosítani a legfelsőbb szinten, így nagy valószínűséggel jogaink nem bővülnek, de ez indokolatlan magyarellenes támadás hideg zuhanyként ért mindenkit. 

Viszont Szlovákia mentségére szóljon, hogy az önkormányzati jogkörökön keresztül bizonyos tekintetben vannak jogaink, amivel ritkán élnek polgármestereink. Egyedül rajtuk múlik, hogy figyelmeztessék például az építkezési engedély kiadásakor a befektetőt, hogy munkafelügyeleti szempontból az adott építkezési terület összes információjának kétnyelvűnek kell lennie.

A törvény értelmében többek között kötelező az intézmények kisebbségi nyelven történő megnevezése és megjelölése, az alapvető információk közlése a nemzetiség nyelvén. De kötelező a jogszabály szerint a képviselő-testületi ülések meghívóját, jegyzőkönyvét és az önkormányzati rendeleteket is lefordítani a kisebbség nyelvére, valamint a veszélyre figyelmeztető információkat is fel kell tüntetni magyarul azokon a településeken, amelyek szerepelnek a Szlovák Köztársaság kormányrendeletében felsorolt azon községeknek a jegyzékén, ahol a Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbséghez tartozó polgárai a lakosság legkevesebb 15%-át alkotják.

Jogunk van rá, de nem élünk vele. „Nincs politikai akarat“.

Teljesen jogos volt az értelmiség felháborodása az új törvénytervezet kapcsán, de ne felejtsük el, hogy vannak funkcióban lévő magyar polgármesterek, jól megfizetett megyei képviselők, akik a jelenlegi nyelvi jogok biztosítását/betartását sem veszik figyelembe.  

A Szlovák Nemzeti Párt javaslatával ellenkezőleg, nekem vannak sokkal konstruktívabb javaslataim arra, hogy a nemzeti kisebbségek teljes életet élhessenek, és a többségi nemzet is jól járjon. 

A szlovák-magyar megbékélést az alapoknál, az iskolában kezdeném. Jó ötletnek tartom a közösen megírt történelem tankönyvből való oktatást, hiszen ha mindkét oldalon egyazon könyvből tanulnának a fiatalok, feltételezhetően egyazon információ is maradna meg a diákságban mindkét oldalon. Ehhez persze kell az is, hogy a történelmet oktató tanári kar mindkét oldalon úgymond egy húron pendüljön.

A szlovák-magyar fiatalokat közelebb kell hozni egymáshoz. A fiatalok jelentős része nem ismeri egymást. Nem találkoznak, nincsenek közös rendezvények. A szlovákok a Matica Slovenská bulijára mennek, a magyarok Csemadok rendezvényein vesznek részt. Létezik az úgynevezett testvérvárosi rendszer az egyes országok városai és falvai között. Miért ne lehetne ezt kipróbálni az iskolák szintjén, országon belül is? Miért ne lehetne egy dunaszerdahelyi általános iskolának egy zsolnai alapiskola a testvériskolája? A mai modern világban már leküzdhető egy ilyen távolság az Internet segítségével.

Csak pozitív hatással lehetne egy szlovák diákra, ha felismerné, hogy jé, Dunaszerdahelyen is utálják a biológia órát, nem szeretik a testnevelésen a tornagyakorlatokat, de például van valaki ott, akit érdekel a számítógépezés, vagy van, aki szeret rajzolni, festeni, zongorázni, görkorizni, akivel kapcsolatba lehet lépni, valaki, aki hasonlóan tölti mindennapjait a távolabbi városban. Legyenek közös sportesemények, mondjuk síkurzus Zsolnában a magyar diákok számára, úszótanfolyam a szlovák diákoknak nyáron Somorján. A feltételek megvannak, csak ki kell őket használni.

Ezek csak ötletelések, de sokkal több rációt látok benne, mint pénzbírsággal büntetni azokat, akik a közterületen használni merészelik anyanyelvüket. 

Remélem a szlovák oldalról érkezik az ilyen, pozitív javaslatokra megkeresés, és valódi érdeklődés, mert csak ez vezethet mindkettőnket előre.