RIA-RIA

Mácsadi István: Magyarként a szlovák egyetemen 2023. máj. 25.

Felvidéki diákok nagy részének hiányos szlovák nyelvtudása nem újkeletű probléma, tősgyökeres farnadi lokálpatriótaként nálam sem volt ez másként. A magyarul elvégzett középiskolai tanulmányaim befejezte után azonban tudatosítottam, hogy szlovák egyetemet kell választanom, hogy a jövőben otthon tudjam bővíteni számunkat, szülőföldemen tudjak boldogulni.

19 évesen úgy kerültem fel a lévai járás egyik legszebb falvából a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemre, hogy nem tudtam magam kifejezni az államnyelven. Tudtam, hogy nehéz évek várnak rám. Az első néhány hónap sok izzadságcseppet és stresszhelyzetet szült. Az első megpróbáltatás az volt, hogy senkit sem ismertem az új helyemen. Valahol mélyen bíztam benne, hogy valamelyik magyar múltra utaló családnévvel rendelkező csoporttársam legalább társalgási szinten beszéli a nyelvünket. Sajnos azonban a félszáz diák közül egyedül maradtam, így kénytelen voltam barátkozni és megbékélni a kialakult helyzettel, integrálódtam az új helyzetbe.

Az egyik professzor kérésére már a legelső napon az egész osztály előtt be kellett mutatkoznom. Felejthetetlenre sikerült, mindenki megjegyzett, pedig csak két mondatot szóltam az egész nap folyamán.

„Som István Mácsadi, mám maďarské meno, lebo som maďar.”

Ezzel az egy mondattal le is tudtam a bemutatkozást, csakhogy nagyon gyorsan jött a professzor következő kérdése. A jövőbeli terveimről érdeklődött, amire megint csak egy egyszerű választ adtam.

„Keďže som maďar, chcel by som pracovať s maďarmi.”

Hatalmas nevetés tört ki az egész osztályban, de szerencsés voltam, hiszen olyan tanárok és diákok vettek körül, akik értékelték a humoromat, őszinteségemet. Nem űztek gúnyt belőlem, hanem tisztelték az erőfeszítéseimet és a próbálkozásaimat. A továbbiakban, az előadásokon ha valamire tudtam a választ, bátran jelentkeztem, nem féltem, hogy belezavarodom a mondandómba, nem érdekelt a hibás ragozás.

Sajnos még mindig sokakban megvan a berögződés mindkét félen, hogy a szlovák nyelv nem csak egy idegen nyelv, amit mindenki azonos szinten beszél, ez az a nyelv, amit elvárnak tőled, hogy tökéletesen tudj.

Néha nehezebb volt elmagyaráznom egyes északi társaimnak, hogy hogyan kerülök az „ő országukba”, mint egy apolitikus személynek a felvidéki magyar paletta politikai történéseit.

A folyamatos ügyintézés, a szlovák közegben eltöltött társalgási órák, Nyitra városában a mindennapi élethez szükséges sablonos dolgok elsajátítása, a szlovák hírekből való tájékozódás, olvasás gyorsan megtanították a nyelvet minimális szinten használni. Hamar sikerült a legalapvetőbb nyelvi szintet elérni. A végén már komoly témákról is ölre menő vitákat vívtunk az oktatókkal. Ennek köszönhetően átélhettem sok szívmelengető pillanatot, de sokszor nagyon-nagyon vékony jégen táncoltam.

Az egyetem a politizálás számára aranybánya. Velem is megtörtént, hogy az egyik akkor még kevésbé kedvelt doktor belém kötött, és Orbán Viktor politikájáról, a magyar kormány határon túli anyagi, erkölcsi támogatásáról kérte ki a véleményemet, valamint nyíltan megkérdezte, hogy én személyesen melyik országot tartom a hazámnak.

Felálltam és rezzenéstelen arccal elkezdtem mondani a monológomat:

„Ja nie som lojálny občan Slovenskej Republiky. Prečo by som mal byť, keď dodnes som vojnovým zločincom? Sú v platnosti Benešove dekréty, zakazujete nám mať dvojité občianstvo, atď. Takže som irrede... ”

Ennél a pontnál rácsapott az asztalra, és dühösen annyit mondott:

„Ty nie si irredenta, ty si obyčajný ....”

Az osztályteremben hosszú másodpercekig még a légy zümmögését is  hallani lehetett. A hátsó sorokban alvó diákok is felemelték a fejüket, az első sorban lévők eltették telefonjaikat, én pedig csak néztem, és utólagosan tudatosítottam, hogy most bizony nagyon nagy bajban vagyok. A hosszú csendet a doktor törte meg, aki lenyugodva folytatta tovább a mondandóját, mintha mi sem történt volna.

Az előadás végén odaballagott hozzám, megütögette a vállamat, és annyit mondott: „Síce si..., ale vážim si ťa. Cením si to, mám rád takýchto chlapcov.”

Azóta akárhányszor összefutunk mindig megvitatjuk az aktualitásokat és kikérjük egymás politikai véleményét.

A megnyilvánulásaim, nézeteim miatt gyorsan terjedt az előadók között a hírem. Ennek köszönhető, hogy még a szakdolgozatom megvédése közben is hosszú ideig társalogtunk különböző témák lehetséges politikai megközelítéséről, aminek a végére még közös nevezőre is jutottunk.

Egyetértettünk abban, hogy lehet magyar emberként, magyar közegből, magyar középiskolát elvégezve sikeresen, bármiféle atrocitás, megkülönböztetés nélkül szlovák egyetemen lediplomázni.

Ma már nem hátrány a plusz egy nyelv ismerete, hanem még különböző privilégiumokkal is jár.

Ha nem féltek bátran kiállni nemzeti hovatartozásotok mellett, még elismeréssel is jár, mert minden valamire való ember tiszteli a bátorságot, és mindenkiben tiszteletet, elismerést vált ki a gerincesség, határozottság!