LIBERNYÁKULUM

Mácsadi István: Táncolj Budapest Parádé! 2023. jún. 15.

Pontosan egy hónap múlva szervezik meg a nemzet fővárosában a szexuális kisebbség menetét. Vajon a Pride idén is megragad minden eszközt, hogy felhívja magára a figyelmet?

A haladó, progresszív fesztiválok jellemzője, hogy a figyelemfelhívás részeként szándékoltan társadalmi vitát robbantanak ki, a legtöbbször keresztény/konzervatív szimbólumok kisajátításával, meggyalázásával.

Emlékezzünk vissza a Budapest Parádé reklámjaira, amelyen Till Attila a Hősök tere Gábriel arkangyalának fülébe üvöltözött, de 2020-ban azonban a Pride átlépte a vörös vonalat, a Szent Korona köré vontak szivárványt. Ez a támadás azért volt különlegesen aljas, mert duplán ütött: a magyarság szent szimbólumát helyezi a célkeresztbe. Egyszerre támadja azt, ami nemzeti-patrióta identitásunk alapvető és kiemelkedően fontos eleme, egyben ezer éves államiságunk szimbóluma.

Tény, hogy a Pride lételeme a kegyetlen, gátlástalan provokáció, de idén még nem tapasztaltuk a harcias offenzívájukat. Amíg nem ér ismételt támadás a részükről, addig van remény, hogy tartalmi alapú, higgadt párbeszédet folytassunk keresztény értékrendről, tradicionális családmodellről.

Mert senki számára nem mindegy, mit jelent az, hogy család. A család az család, szerintem is: tehát nem érzet meg metafora, hanem apa, anya, gyerekek. Hogy ez kinek fáj, ki nem érti, én fel nem foghatom. Nem, nem minden család. És definiálni kell a fogalmat, minden jogszabály definícióval indul, mert a törvények, intézkedések, a politika a pontosan értett szavakon alapulnak: családtámogatás, családi adókedvezmény, családi belépő...

A szakadék nem a nyitott gondolkodásúak és a homofóbok között van, hanem azok között, akik elidegenítették, szórakozásnak és kipakolandónak gondolják a szexualitásukat, kívánságalapon válogatnak, meg azok között, akik szemérmesen, emberien élik meg, tisztelettel, alázattal, intim csendességben.

Nem értem, mitől lett politikai téma, hogy ki mit érez, hogyan szexel, kire vágyik.

Én a tárgyiasítást, menősködést, harsányságot utasítom el, ha elidegenítő, amit képviselnek, jogként meg menőségként jelenítik meg az intim életüket.

A szex nem szórakozás, a gyerekvállalás nem vágy dolga és főleg nem jog.

Ha meleg párok, vagy egyéb deviánsok jogként követelnek gyereket, házasságot, akkor ők nem értik, mi minden következik az ivaros szaporodásból. Nő mindenképpen kell, őt kiiktatni a gyerek életéből visszaélés. Gyerekhez jutni a heteróknak sem jog, hanem ettől sokkal több.

Az azonos nemű pároknak biztosított a regisztrált élettársi kapcsolat, a büntető törvénykönyvben minősített eset, ha valamely kisebbség sérelmére követnek el bűncselekményt. Az alkotmányban lehetővé tették, hogy polgári jogi igényt terjesszen elő az, akit kisebbséghez tartozása miatt ért sérelem.

Mi több kell még?

A szexualitás nem szabadna politikai kérdés legyen, sőt 1968 előtt erről nem is volt szó. Hazánkban 1997-től tartják a minden erkölcsi láncot levedlő menetüket. Ez egy jelenkori deviáns hadüzenet a társadalom normalitása ellen. Nem kell kimenni, hogy tudjuk mi történik az ún. büszkeség napján, hiszen ott vannak a képek bizonyítékként. A sok aberrált félmeztelen, szőrös seggel vonaglik, keresztény és magyar jelképeket gyaláznak. De láttunk már tüllboás transzvesztitát, meg tangás párt pórázon, női ruhába öltözött szőrös pasit, meg egy csomó érthetetlen provokátort. Abba nem gondolnak bele, hogy ezzel a társadalmi többség, a hívő keresztények, a magyarok sokaságának a lelkivilágát sértik.

Miért nem büntetett a közterületen történő tiltott meztelenkedés? Miért jár nekik privilégium?

A lakosság jelentős része nem szeretne homofóbként megbélyegezve lenni, fél az agresszív kisebbség nyomásgyakorlásától, sokan csendben tűrnek és bólogatnak. Mi azonban nem várhatunk, hogy a freudo-marxista iskolában kitervelt beteg eszmék a gyermekeinket elérjék.

A fejlett nyugaton – Nagy-Britanniában – már naponta legalább egy gyermek megváltoztatja a nemét. Svédországban 10 év alatt pedig 1500 százalékkal nőtt azoknak a kislányoknak a száma, akik fiúnak érzik magukat.

A szexualitás jó esetben mindenkinek a magánügye lenne, de mivel közüggyé emelték, ezért nekünk is szót kell emelnünk, hogy ez visszamenjen a magánügynek a szférájába, és a Kárpát-medencét jó messziről kerülje el a lázadó hullám.

A közügy a normalitás alapján álló szexualitás lehet csak, aminek a képlete: Férfi és a nő.

Jelen pillanatban ők azok, akik elfogadhatatlanná teszik azt a jelenséget, ami az élet kezdete óta jelen van, vagyis a homoszexualitást. Addig az emberek többsége a melegeket nem fogja tudni elfogadni, amíg a felvonuláson résztvevőkkel azonosítja őket.

Itt az ideje az agresszív LMBTQ kisebbségnek stratégiát váltani, hogy értelmes diskurzust tudjunk folytatni a jövőt illetően.

(Nyitókép: Index.hu)