MAGYAR KÁRTYA
Mácsadi István: Tisztulni kell, megint!
2023. jún. 29.
A párkányi történések margójára.
A Szövetség alulról építkező pártként elsősorban gyökereink, hagyományaink ápolásában, nemzetünk, hitünk, nyelvünk, kultúránk megőrzésében, mi több, megerősítésében, közösségünk, régióink, szülőföldünk érdekérvényesítésében érdekelt.
A korábbi, tíz évig tartó, konfliktusokkal teletűzdelt kirekesztés után, bő tíz éve tartó szembenállást követően a magyarok, régióink, szülőföldünk képviseletében is eljött a szoros együttműködés, megalakult a Szövetség, az egyetlen valós alternatíva.
A hazai és a nemzetközi szakirodalomban egyaránt szakmai konszenzus övezi azt a megállapítást, mely szerint pártok választási sikerének egyik alapfeltétele a jól kiépült szervezet vagy országos lefedettséggel rendelkező tagság, aktivistahálózat, ami az MKP elődpártnak köszönhetően szinte az összes magyarok által is lakott községben megtalálható.
Ez lehetne a Szövetség párt parlamenti választásokon való sikerének az egyik kulcsa?!
Megcáfolhatatlan tény, hogy a párt sikerének titka a helyi (fizikai) jelenlét, mely testet ölthet párttagokban, aktivistákban, helyi pártirodákban, megbízható, hiteles vezérekben, önkormányzati képviselőkben.
Októberben példaértékűen sikerült az önkormányzati és az összevont megyei választás, ahol győzött a józan ész. Ez akár a parlamenti választásokhoz biztos alap, megfelelő kiinduló pont is lehetne, a helyi és közösségi felvidéki magyar öntudatból fakadó helyes döntés.
A választópolgárok számára az önkormányzati választási rendszer teszi lehetővé, hogy lakóhelyükön az a jelölt legyen a főpolgármester, polgármester vagy a képviselőtestület tagja, akit a legalkalmasabbnak találnak arra, hogy a település és az ott élők érdekeit képviselje.
Az emberek az alapján döntenek, hogy a jelöltek mit mondanak, hogyan néznek ki, mennyire magabiztosak, mennyire vannak nyerő helyzetben, mit ígérnek a település fejlődése érdekében, illetve melyik pártot képviselik.
Az emberek ez alapján döntöttek Párkány városában is, ahol most az egyetlen magyar óvoda bezárása mellett szavazott a Szövetség hét fős frakciójának két tagja is. Szemen köpték a helyi kisovosikat, családjaikat, elárulták a magyar érdeket és homlokegyenest szembe mentek a párt alapértékeivel.
Az önkormányzati munkát nem lehet kizárólag tisztségként értékelni, ez szolgálat. Rengeteg energiát, szabadidőt emészt fel, gyakran a magánélet rovására is megy. Személyes tapasztalatom, hogy azok a helyben tevékeny emberek, akik aktív társadalmi munkát végeznek, civil szervezeteket vezetnek, vagy éppen munkájuk révén viszik előbbre a közösséget, a politikából is kiveszik a részüket.
Az egyik ilyen személyiség Bokor Réka, párkányi városi képviselő szeptemberben azzal kampányolt, hogy egy párttag képviselő sokkal jobban számonkérhető, mivel a lakosoknak és a pártnak is meg kell felelnie.
Már fél év után másodszor jött el a számonkérés ideje!
Meg kell történnie a tett-következmény természetes körforgásának (Már tegnap megírtuk ITT, hogy a két képviselőnek távoznia kell a pártból, és számon kell kérni azt a személyt is, aki ezt a csapatot egybekovácsolta, ezeket az embereket támogatta.)
A Körkép.sk friss információi szerint a nagy felháborodást követően az egyik magyar ügyek ellen szavazó képviselő, Vitkó Andrea neve le is került a parlamenti listáról.
A természet rendje szerint az egyensúly előbb-utóbb újra beáll, ezért nem szabad szeptemberig várni.
Az óvodát a helyiek és közösségünk érdekében kötelező megmenteni, a bennünket elárulóktól pedig meg kell szabadulni. Az ilyen farizeus képviselőknek nemcsak a jobb sorsa érdemes pártunkból, de a közéletből is el kell kotródni, ahová valók, a politikai szennygödörbe.
A hétfői rendkívüli testületi üléshez sok sikert, eredményes munkát kívánunk. Győzni kell elsősorban az ovisok jövőjéért, Párkány városáért, szülőföldünkért, magunkért és a pártunk nevének becsületéért.
A helyi szerencsétlenkedés ellenére a szeptemberi parlamenti választásokon a párkányi választópolgár is biztosan megtalálja azokat a gerinces embereket, akik számára magától értetődő anyanyelvünk és hagyományaink ápolása, védelme. A helyi és nemzeti értékeink megőrzése, gyarapítása.
Gyerünk Párkány, küzdjetek!
Mi a lista végéről is értetek fogunk harcolni!