
TE BUZERANT!
Magyarország számíthat a felvidéki magyarságra?
2022. szept. 19.


A felvidéki magyarság 2010 óta megtapasztalhatta mit jelent a gyakorlatban az anyaországi moslékkoalíció pártjai által oly sokat cikizett, szidott NER. A gyakorlatban mindez pénzt, paripát és fegyvert, azaz anyagi támogatásokat, szoros együttműködést és szakmai segítséget jelentett az elmúlt 21 évben, igen 2022-ben már érezhetően megcsappant a támogatásoknak főleg a pénzbeli része, de ezen nem csodálkozik senki a covidos, majd háborús helyzetben.
Egy a lényeg, a Magyar Kormány olyan koncepció alapján működik együtt a határokon túli magyarsággal, amelynek a lényege a nemzetegyesítés, illetve annak különböző fokozatai és formái.
A mi esetünkben tehát egyértelműen kimondhatjuk, hogy Magyarország kiáll a Felvidékért.
Aztán történnek dolgok a nagyvilágban meg Európában is, azon belül az általunk is hőn szeretett és nagyra becsült EU-ban, illetve annak parlamentjében. Most éppen sokadszorra húzták rá a vizes lepedőt Magyarországra, sommásan megállapítva a baloldali és liberális többségi szavazatokkal elfogadott, elítélő nyilatkozatban, hogy
Magyarország nem demokrácia. Fasza nem? Megállapították.
Ezek ilyenek, megállapítanak, mint az angol tudósok. Normális ember már nem veszi komolyan ezeket a zenebohócokat, na de a strassbourgi vurstli ennek ellenére egyre hangosabb ezektől az idiótáktól.
Sokan felkapták a fejüket a Magyarország mellett kiálló szónoklatokra, amelyből sok volt, sok országból, de különösen szívet melengető volt Miroslav Radačovský (egykoron Kotlebás) parlamenti képviselő felszólalása.
Együtt fogunk harcolni a brüsszeli centrista bürokraták ellen. Magyarország és Szlovákia, és lesznek más államok is. Magyarország fel a fejjel!
– fogalmazott Miroslav Radačovský a Slovenský patriot párt EP-képviselője a szerdai plenáris ülésen. Most jön a lényeg:
ezeket a mondatokat magyarul mondta el, és közben nem esett le Svätopluk a lováról a pozsonyi vár udvarán!
Ugye érezzük a lényeget? Nem üres gesztus, hanem üzenetértékű állásfoglalás: magyar nyelven elmondott kiállás egy echte szlovák embertől a szivárványos vurstliban!
Közben keresem itthon a Szövetség – Aliancia sajtóhírei között, hogy miként reagált a pártunk az EP-ben zajló gyalázkodásra. Keresem a dörgedelmes nyilatkozatokat, a sajtótájékoztatót, az online bejelentkezést a témára reagálva, amelyekkel egyértelmű üzenetet küldtek volna a felvidéki magyaroknak. Azoknak a magyaroknak, akik amúgy kiállnak Magyarországért, a Magyar Kormányért valamit Orbán Viktor és csapatáért, és nem csak azért állnak ki, mert traktorok és gépek tízezreit, fesztiválok és koncertek százait, önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak ezreit támogatta, hanem a következőkért: MERT MAGYAROK!
A felvidéki magyarság a maga módján, a világhálón megfogalmazott és hangoztatott véleményeivel kiállt Orbán Viktorért és a magyarságért.
Meg Miroslav Radačovský is kiállt Magyarország mellett, szlovákként, magyar nyelven.

A Szövetség – Aliancia nem állt ki Orbán Viktorért és a magyarságért ezen a héten. Sem.
„Gyerekek! Mit? Kell még valamit mondanom, Ildikó?”
Szerintem kell. Menjetek a bánatba! Menjetek mustot kevergetni, pozőrködni, közhelyeket puffogtatni a semmibe, egyetek sok ingyengulyást, meg ilyenek. Komolyan.
Menjetek és szégyelljétek magatokat! Nem vagytok méltók a felvidéki magyar nép szimpátiájára!
Ja, ha már elmentetek, tegyétek a kulcsot tegyétek a virégcserép alá. Ja, hogy elvittétek a virágcserepet!? Is...
Utóirat. Magyarország számíthat a felvidéki magyarságra, csak a felvidéki magyarságnak végre el kellene már végezni egy őszi mélyszántást, egy téli hóhányást és egy tavaszi féregirtást a szülőföldjén!
Megjegyzés: a cikk beérkezése után az MKP-platform rövid állásfoglalásban ítélte el az Európai Bizottság döntését.
nyitókép: Körkép.sk

Fürst Walter


