Második Trianon 2024. febr. 10.

A szomorú évforduló kapcsán Pilhál György, a Magyar Nemzet hasábjain megjelent írását szemlézzük. Mert rólunk, nekünk (is) szól.

Amint írja, "nem voltak illúzióink, amikor hetvenhét éve, 1947. február 10-én aláírtuk a második világháborút lezáró párizsi békediktátumot, de ez még a trianoni gyalázaton is túltett. Nemcsak visszaállította az 1920-as megcsonkított határokat, de még három további falut is elvett tőlünk – Csehszlovákiának ítélte őket, úgymond „Pozsonyt védő hídfőnek”."

Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún is a gyarmatosító csehek kezére került. Azért nem írok szlovákokat, mert ők is csak afféle főbérlők voltak, a tulaj a hradzsinban ült. A szlovakok örülhettek, hogy az utolsó pillanatra valahogy összetákolt felkelésféléjükkel sikerült még időben (román mintára) atálniuk. A fasiszta államuk így - szinte érthetetlen módon - a győztes oldalon találta magát. Hiába, na! A kiálláshoz is gerinc kell!

Majd így folytatja, "A magyar békeküldöttség egyetlenegy érvét sem vették figyelembe Párizsban, szerepünk csupán megalázott aláíróként volt fontos nekik. Azt hangsúlyozták, a fő szempont az európai jogrend biztosítása: a stabilitás és a biztonság garantálása a térségben.

Stabilitás és biztonság?Aztán mi maradt mára a győztesek által összefércelt Kelet-Közép-Európából? A hatfelé szakadt „Jugoszlávia”? Az összetákolt „Csehszlovákia”? A lángban álló Ukrajna?Békeszerződés volt? Ugyan! Gátlástalan diktátum. Máig ketyegő pokolgép."

Milyen igaz! Ezek a "béke"szerződések valahogy nem karnak összejönni a világot egymás között úgy osztogató világuraknak, mintha csak egy Monopoly-játszmával szórakoztatnák magukat.

Trianonnak "köszönhetjük" Hitlert, Párizsnak Sztálint, Minszknek Putyint és Zelenszkijt.

Ahol a nyugati nagyhatalmak jövőmérnökei feltűnnek és öncélú, haszonhajhász indíttatásból "wannabe" határokat firkálgatnak a térképre, ott általában kisvártatva kő kövön nem marad.