CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Matovičék szerint Kaliňák hazudott Fico kassai repülőútjának költségeiről
2026. márc. 6.
Robert Kaliňák védelmi miniszter a Szlovákia Mozgalom (Hnutie Slovensko) politikusai szerint félrevezette a nyilvánosságot Robert Fico kormányfő és a kormánytagok kassai repülőútjának valódi áráról. Roman Mikulec ellenzéki képviselő, korábbi belügyminiszter arra figyelmeztet: az 50 millió euróért beszerzett repülőgépeket nem a lakosság kimenekítésére, hanem a fejesek furikázására használják.
Roman Mikulec emlékeztetett: az ellenzék már a kezdetektől fogva élesen kritizálta a Bombardier Global 5000 típusú repülőgépek 2024-es, Kaliňák által irányított beszerzését. Nemcsak a gépek 50 millió eurós vételárát sokallták, hanem az indoklást is hazugnak nevezték, mondván, a szlovák fegyveres erők számára ezek a gépek feleslegesek, az állampolgárok krízishelyzetből való kimenekítésére pedig lényegében használhatatlanok.
„A miniszter azzal indokolta a vásárlást, hogy a gépek krízishelyzetben az állampolgárok hazaszállítására és evakuálására szolgálnak majd, valamint speciális orvosi felszereléssel is rendelkeznek. Ebből jelenleg semmi sem igaz” – fogalmazott Mikulec.
Hozzátette, beigazolódott a 2024-es jóslatuk, miszerint a gépek valójában a VIP-személyeket és a kormánypárti politikusokat fogják kiszolgálni, hogy pártrendezvényekre utazhassanak. Példaként hozta fel, hogy a Bombardier Global 5000 a múlt héten Robert Ficóval a fedélzetén egy kassai nőnapi (MDŽ) ünnepségre repült.
Amikor az ellenzék számonkérte a kormányon a repülőutat – amely becsléseik szerint 20 ezer euróba került, miután a gép négyszer tette meg a Pozsony–Kassa távot oda-vissza –, a védelmi miniszter tagadta ezt az összeget, és mindössze két-háromezer euróra taksálta a költségeket.
Mikulec azonban rámutatott, hogy a Bombardier Global 5000 hivatalos üzemeltetési költségei alapján a gép egyetlen repülési órája 12 ezer eurót emészt fel. „Ha figyelembe vesszük, hogy a gép a miniszterelnök nőnapi ünnepsége miatt négyszer repült (elment Kassára, visszajött, majd újra elment a kormányfőért), és egy út körülbelül 30 percig tartott, akkor a 12 ezer eurós óradíjjal számolva ezek a repülések nagyjából 24 ezer euróba kerültek az adófizetőknek” – hangsúlyozta a volt belügyminiszter.
A képviselő a közel-keleti háború miatt külföldön rekedt több ezer szlovák állampolgár helyzetére is kitért. A tegnapi, Ománba tartó hazaszállító repülőjáratot először törölték, majd végül egy nagy kapacitású Airbus helyett a kis, maximum 15 fős Bombardiert küldték el.
Mikulec kulisszák mögötti információkra hivatkozva kijelentette: a kormányt valójában az ellenzéki sajtótájékoztatók provokálták ki a lépésre, hogy megpróbálják bizonyítani a nyilvánosságnak, a luxusgépet repatriálásra is használják, nem csak pártünnepségekre. Egy 90 fős kapacitású repülőgép helyett azonban egy mindössze 15 fős gépet küldtek Ománba. A nagyjából 10 órás oda-vissza út egy Airbus esetében 90 ezer euróba (ezer euró/fő) került volna. A Bombardier esetében viszont a repülés költsége átszámítva fejenként eléri a 10 ezer eurót. „Hol itt a hatékonyság? Pontosan erre figyelmeztettünk a vásárláskor: ez egy feleslegesen drága játékszer, amely ezekre a célokra teljességgel alkalmatlan” – fűzte hozzá a képviselő.
Grendel Gábor (Hnutie Slovensko) parlamenti képviselő a teljes beszerzést egyszerűen kolosszális csalásnak nevezte. Rámutatott, hogy a gépek a mai napig egyetlen szlovák állampolgárt sem evakuáltak éles krízishelyzetből, holott Kaliňák ezzel indokolta a vételt.
Grendel emlékeztetett a beszerzés furcsa körülményeire is: a védelmi minisztérium 2024. november 14-én 150 ezer eurós szerződést kötött jogi szolgáltatásokra, hogy két Bombardiert öt régebbi L-410-es gépre cseréljenek. Egy héttel később azonban Kaliňák egy interpellációra válaszolva már azt közölte, hogy a gépek értéke nem megfelelő, így a csere elmarad. „Az eredmény? A minisztérium közvetlenül 50 millió eurót fizetett a luxusjetekért. Csalás csalás hátán – ez ezeknek a repülőknek a története” – összegezte Grendel.
A történetet Mikulec azzal zárta, hogy a piacon fellelhető nyílt adatok alapján a Bombardier Global 5000 gépek ára 9,2 és 12,3 millió dollár között mozog – ami durván a fele annak az összegnek, mint amennyit a szlovák védelmi tárca kifizetett értük.
Kuoni pásztor



