CINK

Megint drágul az üzemanyag 2026. aug. 25.

Becsukom a szemem tankolás közben, nem merem nézni mennyibe kerül egy liter üzemanyag, csak magamban számolgatok, hogy mennyi litert engedhetek meg magamnak. A kijelzőn 1,909 euró világít. Bevallom, tankoláskor nem a világpiaci olajár jut eszembe, és nem is az, hogy már megint milyen geopolitikai cirkusz rángatja fel az energiaárakat. Inkább az, hogy ezt a pénzt mi minden másra kellett volna még beosztani.

Beszállok inkább a kocsiba, és elindulok utamra. Amíg Csallóközbe érek van időm töprengeni. Ha drágább a benzin és a gázolaj, azt előbb-utóbb mindenki megérzi, még az is, aki életében nem fogott töltőpisztolyt. Drágább a fuvarozás, többe kerül az áru szállítása, és a költségek szépen, csendben bekerülnek a boltok áraiba is. Aztán amikor a pénztárnál nézzük a végösszeget, már nem is gondolunk arra, hogy annak egy apró darabja valahol egy kamion tankjában kezdődött.

Felvidéken különösen nehéz ezt megkerülni. Nálunk az autó a mindennapi élet egyik alapfeltétele. Aki kisebb településen lakik, pontosan tudja, hogy nem mindenhová lehet busszal vagy vonattal eljutni, és azt is, hogy a munkahely gyakran nem ott van, ahol az ember otthona. Ingázunk, mert kell. Bevásárolunk, ügyet intézünk, orvoshoz megyünk, mert kell. Az autó pedig közben fogyasztja az üzemanyagot, mi pedig fizetjük. És egyre többet.

Új napi rutinok alakulnak ki. Az ember megérkezik a kúthoz, megnézi az árat, majd fejben gyorsan számolni kezd. Tele tank? Inkább csak félig. Most belefér? Talán. A hónap végén mi lesz? Majd meglátjuk. Régen természetes volt, hogy az ember megtankolta az autót, aztán ment tovább. Ma már nem így van. 

A 1,909 eurós literár még nem világvége, csakhogy az egy hétre sem elegendő ötven liter már közel 95 euró, és ez csak az üzemanyag. Még arról nem is beszéltünk, hogy az autó nem csak benzint vagy gázolajat kér: biztosítás, szerviz, gumi, műszaki vizsga, parkolás.

Közben pedig mindenhol azt halljuk: takarékoskodjunk. Használjunk kevesebb energiát, tervezzük meg jobban a kiadásainkat, gondolkodjunk előre. Ez nagyon szép tanács, csak van egy apró bökkenő: sokan már régóta nem azért autóznak, mert kedvük van hozzá. Azért ülnek be reggel, mert munkába kell menni. Az emberek azért indulnak el délután, mert a gyerekért kell menni. Azért mennek át a szomszéd városba, mert ott van az orvos, a hivatal, a nagyobb bolt.

A világpiac pedig szemünk előtt teszi a dolgát. Az olajár emelkedik, a finomítók kapacitása változik, a geopolitikai helyzet romlik, a dollár erősödik vagy gyengül, és a végén mindez megjelenik a benzinkút kijelzőjén. 

Sajnálom aki minimálbérből, átlagfizetésből vagy egy szűk családi költségvetésből gazdálkodik, annak nem mindegy, hogy a hónap végén ötven vagy száz euró marad-e a pénztárcában.

 Az 1,909 nem pusztán egy liter üzemanyag ára. Benne van az ingázás, a munkába járás, a bevásárlás, a családlátogatás, a hétvégi kirándulás és minden olyan kilométer, amelyet azért teszünk meg, mert az élethez elengedhetetlenül szükséges. 

Nem az a legfontosabb kérdés, mennyibe kerül egy liter. Hanem az, hogy meddig tudjuk még kifizetni azt az életet, amelyhez szükségünk van rá.