LESZ, LESZ, LESZ

Megvannak a magyarországi felvételi eredmények – a felvidéki fiatalok egyik szeme sír, a másik nevet 2025. júl. 24.

Tegnap este pont került a hosszú hónapok óta tartó várakozás végére: nyilvánosságra hozták a magyarországi egyetemek idei felvételi ponthatárait. Míg az ország egyik fele a felvételit ünnepli, addig mi, felvidéki magyarok, keserédes érzésekkel figyeljük a történéseket.

Megszülettek a döntések, a ponthatárok világosan kijelölték, ki hova mehet továbbtanulni. Taps, öröm, könnyek – minden van, ami ilyenkor lenni szokott. A magyarországi diákok egy része fellélegezhet, míg mások talán egy év haladékot kérnek az élettől. És velük együtt izgultunk mi is, Felvidékről. Mert nekünk nemcsak arról szól a felvételi, hogy ki lesz orvos vagy mérnök, hanem arról is, hogy ki marad velünk – és ki megy el örökre.

Örülünk neki, hogy magyarok lesznek – csak nem itthon

Természetesen hatalmas büszkeség, amikor felvidéki magyar fiatalok bejutnak a Budapesti Műszaki Egyetemre, az ELTE-re vagy akár az orvosira. Ezek az eredmények azt mutatják: van értelme tanítani, nevelni, nyelvünket őrizni. Ezek a fiatalok tehetségesek, ambiciózusak, és – ami a legfontosabb – magyarok akarnak maradni. Ezért is jelentkeznek magyar egyetemekre, ezért választják inkább az anyaországot, mint Pozsonyt vagy Brnót, ahol nyelvileg és kulturálisan is idegen közeg várja őket.

Ez önmagában örömteli. Azonban nem tudjuk megkerülni a kérdést: visszajönnek-e valaha?

Miközben Budapesten vagy Debrecenben egy új élet veszi kezdetét, itthon, a Felvidéken, egy régi történet ismétli önmagát. A legjobbak, a legtehetségesebbek elmennek, és gyakran ott is maradnak. Mert ott van munka, ott van fizetés, ott van megbecsülés. Itt meg... nos, mindenki ismeri a felvidéki magyar valóságot: egyre kevesebb magyar iskola, egyre kevesebb magyar orvos, tanár, mérnök – és egyre több üres pad a közösségi rendezvényeken, templomokban, sőt már a kocsmában is.

Ez nem egyszerűen agyelszívás. Ez néma nemzetfogyás. Nem bombáznak minket, nem üldöznek, csak hagyják, hogy magunktól fogyjunk el.

Kellene egy terv. De komolyan.

Tudjuk jól, hogy a Felvidék jövője nem Budapesten dől el. Hanem itt, nálunk – vagy éppen nem dől el, mert elfogynak azok, akik eldönthetnék. Szükség van arra, hogy a magyar kormány ösztönözze a visszatérést. Hogy legyenek olyan programok, ösztöndíjak, vállalkozásfejlesztések, amelyek nemcsak arra buzdítanak, hogy menjünk Magyarországra, hanem arra is, hogy jöjjünk vissza. Mert ha egyszer mind elmegyünk, akkor kinek marad a Felvidék?

Mert a Felvidék nem csak egy hely – az otthonunk

Gratulálunk tehát minden felvidéki diáknak, aki sikerrel járt a felvételin! Legyetek büszkék magatokra – mi is azok vagyunk rátok. Tanuljatok, épüljetek, legyetek magyar értelmiségiek, akik a nyelvükkel, tudásukkal és identitásukkal erősítik a nemzetet.

De ne felejtsétek el: Felvidéken még mindig szükség van rátok. Talán jobban, mint valaha.