CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Minden arra vall, hogy pártszakadás lesz a Fideszben
2026. júl. 17.
Vannak fedélzeten maradók és vannak partra evickélők - kinek milyen sorsot szabott a hajótörés.
Nem ez a baj.
Hanem az, hogy ha egy évvel ezelőtt írnom kellett volna egy huszonötös listát azokról, akik azonnal mentőcsónakot kérnek majd, nagyjából ugyanazokat a neveket írtam volna le, akik most új pártot szerveznek.
Politikusokra, újságírókra, influenszerekre gondolok elsősorban.
Két kérdésem volna.
Miért kellett ezekkel az emberekkel együtt dolgoznunk, miközben soha nem voltak velünk?
És hogyan bánhattak el azokkal, akik mindig velünk voltak?
Csak ne mondja egy döntéshozó se, hogy érdemes volt.
A szerkesztő megjegyzése
Ez egy Dávidibolyás MDF2.0 lesz, amely a tehetetlenség és a tökölődés szimbóluma volt anno.
Eltarott kisujjal kávét szürcsölő értelmiségiek, akik csak abban különböznek az egykori belpesti SZDSZ-múmiáktól, hogy (majd) sokkal többet éneklik a Himnusz, pótcselekvésként.
Minden másban ugyanolyanok (lesznek), mint a kőlibsik: fingjuk sincs a való világról.
Arra ott van Bede Zsolti, Ábrahám Robi meg Pityinger papa, akiket most bottal piszkálnak, mintha tehénszar lenne mindegyik, pedig ők ott élnek a valóságban és nem egy álértelmiségi álomvilágban.
Most azt hiszik, hogy ők az okosok, hát rohadtul nem!
Orsolya asszony már megmutatta, hogy remek a káderpolitikája: Kaput nyitott a Tiszába...
Forrás: Fb / Szentesi Zöld László
Szerkesztő megjegyzése: Papp Sanyi
Papp Sanyi



