CINK
Mire panaszkodnak a tüntető gazdák Szlovákiában?
2024. márc. 19.


A szlovákiai gazdák egy része szerint a földművelésügyi tárca továbbra sem foglalkozik a panaszaikkal, hétfőn ezért a minisztérium pozsonyi székháza előtt tüntettek, hogy felhívják a szaktárca figyelmét a követeléseikre.
A hétfői traktoros tüntetést, amely során a gazdák lezárták a földművelésügyi minisztérium előtti utcát, a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetsége (ASYF), a Szlovákiai Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szövetsége, a Szlovákiai Gazdák Kezdeményezése, a Szlovákiai Gazdaszövetség, a Földtulajdonosok és Családi Gazdaságok Szövetsége, valamint a Biogazdálkodók Szövetsége (Ekotrend) szervezte. A felsorolásból kiderül, hogy ezúttal a kisebb szakmai szervezetek vonultak utcára, a nagyobbak – így például a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) és a Szlovák Agrárkamara (AKS) –, amelyek korábban egy nagyobb traktoros tüntetéssel bénították meg Pozsony közlekedését, ezúttal távol maradtak.
A fiatal gazdák és földtulajdonosok a hétfői tiltakozást még március 13-án jelentették be, a közvetlen támogatások sürgős kifizetésére hivatkozva. A követeléseik között, amelyet már február 19-én benyújtottak a minisztériumnak, azonban ennél jóval több pont szerepel. A közvetlen támogatásokon kívül szeretnék elérni a szociális járulékok lefaragását a gazdák számára, elvárják azonban az államtól azt is, hogy csökkentse a gazdákra háruló adminisztratív terheket.
A gazdák szerint továbbra is gondok vannak a Szlovák Földalap diszkriminatív viselkedésével,
Nyugati hóbort keleten: gazdatüntetésekre készülhetünk Szlovákiában
Azé a föld, aki megműveli.
az uniós források lehívásával, a zöld gázolajjal kapcsolatos
támogatásokkal, valamint a mezőgazdasági termékek Európai Unión kívüli
országokból történő vámmentes importjával is. Anton Vdovjak, a
Szlovákiai Gazdák Kezdeményezésének a képviselője szerint a közvetlen
kifizetések elmaradása megélhetési problémákat okoz a gazdáknak.
„A tárcavezető is elismeri, hogy eddig a pénz alig 40%-át fizették ki. Egyesek kaptak előleget, mások azonban semmit” – panaszkodik Vdovjak.
forrás: ujszo.com

Piros 7es


