CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Most akkor kollektívan büntessük az ukránokat?! 2026. márc. 6.

Igor Nicsenko volt az első ukrán, akit ismertem. Persze nem személyesen, de amikor 1996-ban a Fradihoz szerződött, törvényszerűen testvér lett a Fradi-családban, és igazi Fradi-szívvel küzdött Lisztesékkel. Micsoda idők voltak!

Tudtam, hogy Ukrajna az az ország, amelyik sosem fog szerepelni a bakancslistámon, de Kárpátalja természetszerűleg a közös sorsunk végett mindig is közel állt hozzám, csak hát ugye az nem Ukrajna, mint tudjuk...

Jöttek-mentek az ottani állami vezetők, voltak balhék és voltak jó focistáik ennek az olyan távoli országnak.

Aztán jött a Majdan. Ott felkapta az ember a fejét és kezdte figyelni, hogy mi is történik és kezdte összerakni a mozaikot, hogy ott ahol 80 cm vastag a fekete termőföld és ezerféle nyersanyaggal rendelkezik, akkor az mégsem annyira jelentéktelen hely.

Jöttek a hírek az orosz kisebbséggel történt atrocitásokról és ott valami megváltozott, ugyanis ha bántják a kisebbet, akkor arra különösen érzékeny az ember, hiszen tudjuk milyen az, főleg, ha ezt kollektíven teszik.

Egy többségi, kollektív nemzet vegzál egy egész kollektív kisebb(ségbe kényszerített) nemzetet.

Aztán mindenféle alternatív hírekből kiolvastuk, hogy nyugati katonai szakértők az orosz határ közelében építenek ki katonai támaszpontokat az ukránoknak, hogy "ne féljenek" a gonosz oroszoktól, akik bizonyára vissza akarják foglalni maguknak egész Ukrajnát, ezért a legjobb az lesz, ha Ukrajna szépen lassan sumákban majd része lesz az EU-nak meg a NATO-nak, mert az jó.

Mindenkinek jó, de a legjobb a Nyugatnak. Az a jó zsíros termőföld...meg minden egyéb...

Addig-addig spekuláltak, hogy ügyesen kitermelték ezt a Zelenskijt az ukrén nép vezetőjének. Szépen megszervezték a megválasztásukat és Buden papa meg a fia azonnal be is huppant az ukrán kincseslásába!

Kezdődött a szabadrablás és egymásra talált a világ gazembereinek egy csoportja azzal a céllal, hogy egy újabb gyarmatot szipolyozzanak ki.

Ez a világ sora, nincs mit tenni, elfordítom a fejem

- gondoltuk Cserháti Zsuzsa szavaival és ezt is tettük. Néztünk mint a moziban, hogy mi zajlik Ukrajnában.

El se hittük, hogy háború van, csak amikor megjelentek nálunk is a menekültek és a helyi ütött-kopott panzióban találtak menedékre, állami segítséggel.

A ki s falu felkarolta őket, gyűjtést szervezett az önkormányzat, karácsonykor. Amikor Adrián hazatévedt és bekukkantott hozzájuk, ukrán nyelven üdvözölve őket, a nők sírtak, hogy még ilyen is van, Kalondán ukránul szólnak hozzájuk.

Azóta is itt vannak, becsülettel dolgoznak Losoncon, ültetik a panzió kertjét, elugranak a kocsmába kofolára, intenek az autóból, ha találkozunk, horgásznak nyáron az Ipolyon.

Tisztaszívű, becsületes ukrán emberek ők.

S most Zelenskij Orbán Viktor megöletésén lamentál nyilvánosan és a lehető legarrogánsabb módon.

Leállok a kocsimmal, hallgatom a híreket az autórádióban, s közben látom, hogy szemben az ukrán feleség teregeti a frissen mosott ágyneműt.

Lehet, hogy holnap az ukránt titkosszolgálat felrobbant egy metróállomást Budapesten (isten ments!) és az ukrán férj majd szembejön az utcán, barátságosan intve.

Mit mondjak neki?! 

Menj haza innen, menjetek mind haza, élősködők!

Nincs hova menniük, mert mezőgazdasági vállalkozók voltak és a háború mindenüket felperzselte. Az asszonyka azt mondta a múltkor, hogy minden rokonuk meghalt az elmúlt négy év során. Ez szörnyú!

Mit mondjak az ukránoknak?!

Istenem, mit tesznek velünk ezek az istentelen, pénzéhes szörnyetegek! Gyűlöletet szítanak, hogy aztán erőnket vesztve hagyjuk, hogy rajtunk élősködjenek.

Most kell józannak maradnunk és bölcsen viselkedni. Nem szabad engedni, hogy a gonosz teljesen a hatalmába kerítsen bennünket.

Soha nem kellett ennyire a béke, mint ezekben a feszült időkben.

Hol vannak a mai fiatalok, akik példát vehetnének az egykori hippikről:

SZERESS, NE HÁBORÚZZ!