CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Mózes Szabolcs alaposan helyretette a Magyar Fórum sunyi "politikusát" 2026. jan. 13.

És eljött az a pillanat, amikor egy politikai mellékszereplő felugrik a felvidéki (bocs, Pelle) színpadra, körülnéz, majd megkérdezi: „Megoldódott valami?” – miközben a nézőtér nagy része azt sem tudja, honnan érkezett, ki ő. Bindics László, a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum alelnöke most pontosan ezt tette: véleménycikkben próbálta nevetségessé tenni a Beneš-dekrétumok ügyében indult petíciót. Csak egy apróság maradt ki az írásból: hogy a szerző (sajnos) nem teljesen kívülálló szemlélő, hanem egy politikai konkurens párt vezető tisztségviselője.

Mózes Szabolcs, a Magyar Szövetség politikusa erre hívja fel a figyelmet reagáló írásában, amelyben először nem a kérdésre, hanem a kérdezőre néz rá alaposabban. Mint írja:

„Bindics László az interneten fellelhető források alapján az egy hónappal ezelőtti átnevezés óta »Maďarské fórum« néven futó, Simon Zsolt örökös pártelnök vezette formáció alelnöke.”

Hogy ezt honnan lehet tudni? Nehéz megmondani, mert a párt honlapja „2023-as állapotában hibernált”, a Facebook-oldalon pedig alapinformációk sincsenek. Transzparencia level: Magyar Fórum.

A cikk legmókásabb pillanatai ott jönnek, amikor Mózes felrajzolja a Magyar Fórum politikai mozgásterét – pontosabban annak hiányát. A párt az elmúlt években az SaS körül „sertepertélt”, miközben a liberális párt „saját magyarjaiként” próbálta felépíteni őket.

S hogy hogyan végződött a nász?

„...láthattuk a 2023-as választáson (... )négy másik szlovák mikropárttal együtt 0,11%-os eredmény”

- mutat rá Mózes.

Ez az a pont, ahol a Magyar Fórum már nem politikai tényezőként, hanem esettanulmányként jelenik meg: így néz ki, amikor valaki Budapestről és Pozsonyból is szeretne látszani, de végül a kutya se veszi észre. Főleg a választók nem.

Bindics László szerint a petícióval „nem oldódott meg semmi”. Mózes Szabolcs válasza erre nagyjából annyi: ilyen logikával soha semmi nem oldódna meg. A politikában ugyanis a kezdeményezés nem egyenlő az azonnali sikerrel.

Sőt, a Magyar Szövetség politikusa szerint épp az ellenkezője történt:

„Eddig Beneš-ügyben széles szlovák egységfront volt, most ez megbomlott.”

A legnagyobb szlovák (PS) párt már „jogtalan és igazságtalan kisajátításokról” beszél, a parlament szűk fele pedig elutasított egy beneši paragrafust. Ez messze nem megoldás, de már nem is a hallgatás politikája.

A cikk egyik legerősebb része a friss Btk.-módosítás értékelése, amely fél év börtönnel fenyeget a „nem megfelelő” véleményekért. Mózes szerint ezzel Ficoék saját maguk ellen dolgoztak:

„Ezzel még büdösebbé, vállalhatatlanabbá vált a téma, és akut módosítás után kiált.”

A Fiala–Butora János és társai által indított petíció és önfeljelentés pedig nem bohóckodás, hanem tudatos politikai nyomásgyakorlás:

„Egy bátor kiállás, amivel színvallásra kényszerítik az államot, utóbbinak pedig nem lesz jó válasza.”

A reagáló cikk végső üzenete talán nem is Benešről, hanem a politikai tisztességről szól. Arról, hogy ha valaki pártvezetőként ír publicisztikát egy másik párt kezdeményezéséről, akkor ezt illene közölnie az olvasóval.

Mert anélkül a „Megoldódott valami?” típusú kérdések inkább hangzanak sértett mellékszereplő monológjának, mint jóhiszemű közéleti gondolkodásnak.

Bindics László írása keveset árul el a Beneš-dekrétumok valódi tétjéről, viszont sokat arról, milyen, amikor egy politikai formáció a partvonalról magyarázza, miért nem érdemes komolyan venni azokat, akik ténylegesen cselekednek.