RIA-RIA

Ne adjuk fel! 2024. jún. 18.

„Köln nem a XXI. századi Irapuato. Ezzel a véleménnyel is találkoztam a napokban.

Tudom, van benne túlzás, hiszen az 1986-os mexikói világbajnokság első magyar meccsén a szovjetek nem az első félidő végén, hanem már a negyedik percben 2-0-ra vezettek, s Kölnben nem teljes összeomlást hozott a második félidő, hanem felcsillant a reménysugár. Vereség, vereség, de a 3-1 azért nem 6-0.“ - írja a Magyar Nemzet véleménycikke bevezetőjében Novák Miklós.

Véleménye szerint a párhuzam mégsem alaptalan.

„Legutóbb 1986-ban előzte meg akkora várakozás a magyar válogatott szereplését világversenyen, mint most, 2024-ben. Az 1986-os mexikói vb előtt jobban bíztunk a sikerben, mint négy vagy nyolc évvel korábban. Nem véletlenül. A nagy tekintélyű World Soccer 1985-ben Mezey Györgyöt választotta az év szövetségi kapitányává, továbbá a lap Magyarországot az európai rangsor élére pozicionálta, a nem hivatalos világranglistán Magyarország a harmadik helyen állt, 1986 tavaszán legyőztük Brazíliát, Détári Lajost a világ legjobb futballistái között emlegették.“

Egy személyes történetet engedjenek meg nekem ennek kapcsán!

16 éves voltam a mexikói világbajnokság évében. Selmecbányára jártam a patinás, Trianon-előtt méltán híres magyar erdészeti technikumba. Jobban mondva annak csehszlovákiai utódjába.

Az osztály- és évfolyamtársaim tudták rólam, hogy úgymond nagy magyar vagyok. Ezt nem is rejtettem véka alá. Számos, meglehetősen vehemens eszmecserét folytattam velük politikai és egyéb nemzeti témákban. Például Varga Miklós Európája kapcsán is azzal jöttek, hogy mi köze van a magyaroknak Európához?

Számtalanszor kaptam meg azt is, hogy „Maďari za Dunaj!“ (Magyarok, tűnjetek a Duna túloldalára!) Mondtam is nekik, hogy oké, srácok, „ale aj s územím“ (rendben, de akkor visszük az általunk lakott területet is).

A válogatottunkra is nagyon büszke voltam, pláne miután a VB előtt leiskoláztuk a brazilokat is. A reményeimet a torna kapcsán természetesen az osztálytársaim felé artikuláltam is.

Bár ne tettem volna...

Mert jött Irapuato, és jött a megsemmisülés, a megszégyenülés!

Épp a Tátrában voltunk osztálykiránduláson, amikor közephullámon a magyar rádiót hallgatva (csak bizonyos helyen, kint a szabadban jött be fent a hegyekben az adás) voltam kénytelen elfogadni a lesújtó hírt.

Nulla hat!

A nem túl magyarbarát osztálytársaim gúnyosan röhögtek rajtam... Én pedig egy kicsit - lélekben - meghaltam. Ahogy aznap kicsit „meghalt“ az egész magyar nemzet. Legalábbis a mi generációnk mindenképpen.

Kihunyt a láng, amit csupán három évtizeddel később sikerült újra életre kelteni.

Ez a negatív élmény sokunkban máig benne él. Most pedig valahonnan a mélyről - képletesen szólva, a svájci hegyek gyomrából - újra feltört.

Mert Idén is hasonló volt a csalódottság.

Novák Miklós gondolataival élve: „2016-ban és 2021-ben már azt ajándékként éltük meg, hogy ott lehettünk az Európa-bajnokságon, egyik torna előtt sem számoltunk reálisan azzal, hogy továbbjuthatunk. Idén viszont játékos, vezető, szurkoló egyaránt úgy vélekedett, az a legkevesebb, hogy túléljük a csoportkört, de a többség azt sem írta volna alá előzetesen, hogy aztán a nyolcaddöntőben elvérzünk, ennél is vérmesebb reményekkel vágtunk neki a kontinensviadalnak.

S persze Marco Rossi személyében olyan szövetségi kapitányunk van, akit mindenki legalább annyira elismer, mint anno Mezey Györgyöt, valamint egy Détári Lajoshoz mérhető világklasszisunk is akad: Szoboszlai Dominik.

Aztán jött Köln, ezúttal nem a szovjet, hanem a svájci internacionális válogatott, és a reményeink szertefoszlottak. Teljesen, végérvényesen? Erre keresi mindenki a választ e napokban.“

Mi is.

A románok és szlovákok tegnapi kisebb csodáját látva (de jól tartották magukat a lengyelek, a szerbek és a sógorok is az erősebb ellenfelükkel szemben) még fajóbb az, amit a válogatottunktól az első meccsen láttunk. Főleg az első félidő volt kiábrándító...

Na, ennél, egyértelműen több kell! (Ahogy a felvidéki magyar politika kapcsán is mondani szoktuk.)

Az egykori "tésztát ettünk előtte" meg a "kevés volt az oxigén" jellegű ócska kifogások ma már nem kellenek senkinek! De még kevésbé a hányavetiség, meg az indokolatlan lazaság!

Azt akarjuk látni, hogy csúsztok, másztok, - átvitt értelemben - meghaltok értünk (a nemzetért) a pályán!!!

Ha ez meglesz, akkor a végeredmény már annyira talán nem is számít...

Az EB teljes programja ITT található.