CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Ne legyen újra magyar világ 2025. máj. 28.

Egy felmérés apropóján vagyok terepen Felvidék egyik városban, ahol a lakosság zöme magyar, a boltban magyarul köszönnek, az óvodákban magyarul játszanak a gyerekek, az utcán magyar szó zsong. 

A kérdőívek kitöltése mellett beszélgetések is zajlanak: kötetlenek, őszinték, olykor megdöbbentők. Az egyik ilyen pillanatban, egy szlovák nemzetiségű nyugdíjas tanárnő – magyarul hibátlanul beszélő, sokak által tisztelt pedagógus – csendesen, de határozottan ezt mondja:

„Én nagyon remélem, hogy nem fogom megélni, hogy itt újra magyar világ legyen.”

A mondat meglepett, de késztetést éreztem reagálni. A Tanár néni szavai nem fenyegetés, nem ellenségeskedés, csupán egy félelem, de éppen ezért veszélyes. Mert nem a valóságon, hanem reflexen, generációkon át öröklött bizalmatlanságon alapul.

De mit jelent egyáltalán az, hogy „újra magyar világ”? 

Miféle világ az, amit ennyire rettegve emleget? Az autonómia nem megszállás, nem elnyomás, nem revízió. 

Az autonómia egy demokráciában természetes politikai eszköz arra, hogy a felvidéki magyarok saját ügyeikről saját maguk dönthessenek. Oktatásról, kultúráról, nyelvhasználatról, önkormányzati súlyról. Nem kevesebb jogot másnak, hanem több lehetőséget saját magunknak.

Az, hogy valaki, aki egész életét magyar közegben töltötte, magyar nyelven is tanított, magyarul beszél a boltban, a szomszédokkal, a diákjaival, és mégis attól fél, hogy „magyar világ” lesz, ez világosan mutatja: a szlovák társadalomban máig él egy irracionális félelem. Azt sugallja, hogy a magyar autonómia egyenlő a szlovák jelenlét kiszorításával. Holott ez történelmi tényekkel, napi tapasztalattal is ellentétes.

Szlovákiában ma senkit nem üldöznek magyarsága miatt – de ez nem jelent teljes jogegyenlőséget. A kisebbségi jogok még mindig gyakran függnek a pillanatnyi politikai szándéktól. 

Az autonómia éppen ezt a kiszolgáltatottságot szüntetné meg. Nem határokat akar rajzolni, hanem a meglévők között igazságosabb berendezkedést kínál. 

És igen, fel kell tenni a kérdést: miért zavarja ez a szó azt, aki itt él, köztünk, velünk, magyarok között? A válasz nem racionális. Nem azért fél, mert tényleges sérelmek érték volna. Azért fél, mert így tanulta. Mert a félelem kódolva lett a kollektív emlékezetbe. Egy félelem, amely már nem a jelenre, hanem csak egy eltorzított múltra reagál. 

De mikor mondjuk ki végre: ez a félelem nem lehet örökké mentség a jogmegtagadásra. 

Nem lehet indok arra, hogy egy nép, amely több száz éve él ugyanitt, a szülőföldjén, ne dönthessen a saját ügyeiben. A szlovák állam polgáraként, de magyar identitással.

A tanárnő véleménye önmagában nem veszélyes, de az, hogy ez a vélemény ennyire elterjedt, az az. Mert amíg a szlovák közösség egy része reflexszerűen retteg a magyaroktól, addig a magyar közösség jogai mindig függő helyzetben maradnak.

Az autonómia nem a „magyar világ” visszahozása. Az autonómia a demokrácia logikus következménye egy soknemzetiségű országban. Aki ezt nem látja be, az nem a valóságtól fél, hanem egy múltba ragadt árnyéktól.

Az autonómia nem a másik jogainak elvételéről szól, hanem a sajátunk gyakorlásáról. És aki ettől fél, az valójában nem minket, hanem a szabadságot nem érti.