RIA-RIA

Nem a PS-től, hanem a saját vakságunktól kell félnünk 2026. júl. 22.

A napokban sokan képtelenek lenyelni a falatot: Gubík László egy asztalhoz ült Michal Šimečkával. A reakciókból ítélve oda jutottunk, hogy egyeseknek fontosabbá vált az ideológiai dogmatizmus, mint maga a felvidéki magyarság jövője.

Nemrégiben egy helyi Magyar Szövetség-elnökkel beszélgettem, aki kijelentette: elérkezett az a pillanat az életében, amikor először szeretne szlovák pártra voksolni.

Itt álljunk meg egy szóra! Először is: a választásokig még van másfél évünk, felelőtlenség lenne ilyen végletes kijelentéseket tenni. Másodszor: nem közös listáról, nem választási koalícióról és végképp nem a párt identitásának feladásáról van szó. A Magyar Szövetség nem veszítette el a DNS-ét, és nem változtatott a kultúretikai alapállásán sem. Csupán egy dolgot tesz: érdeket próbál érvényesíteni. A mi érdekeinket. Az itt élő emberek érdekeit. Ez pedig nem elvtelenség, hanem a politika alapja.  A politika ugyanis a tárgyalásokról, az egyezkedésekről és az alkukötésekről szól.

A döntés óta folyamatosan kapom a kérdéseket: „Most akkor mi is progresszívek lettünk? Te nemzeti érzelmű, értékvédő emberként miért asszisztálsz ehhez, hogyan tehetem meg ezt?”

A válaszom egyszerű: mert a politikai tisztánlátás ezt követeli meg.Lássuk a logikus okokat!

Mit adott nekünk a jelenlegi hatalom?A Smer kormányon van, meglehetett volna minden lehetőségük és eszközük a bizonyításra. Mégis, mit tettek a felvidéki magyarságért? Még csak szimbolikus lépéseket sem tettek az irányunkban.

Ezzel szemben mi a valóság a 21. században, egy elvileg jogállami Európában?

Földelkobzások: Az ő kormányzásuk alatt a földhivatal a Beneš-dekrétumokra hivatkozva koboza el a magyarok földjeit.

Kettős állampolgárság: A cselekvéstér továbbra is végletesen szűkös, lassan teljesen egyedül maradunk ezzel a problémával Európa közepén.

Megfélemlítés: A hatalom fél év börtönnel fenyegeti azokat, akik a dekrétumok igazságtalanságairól beszélni merészelnek

.És ezek még csak a kifejezetten nemzetiségi kérdések.

Mi a helyzet a mindennapi megélhetéssel, a „kenyértémákkal”?

Magánvállalkozóként a saját bőrömön tapasztalom, hogyan sanyargatják a gazdaságot az újabb tranzakciós adókkal és az egyre elviselhetetlenebb járulékterhekkel (odvody).

Az önkormányzatokat lassan ellehetetlenítik, a településeink pénzügyi kényszerpályára kerülnek, amit az összes vidéki polgármester megtud erősíteni.

Az oktatásügyben nem mernek érdemi lépéseket tenni, pedig minden demográfiai adat azt mutatja: a jelenlegi formájában az iskolahálózat fenntarthatatlan lesz.

Beruházások, vidéki infrastruktúra-fejlesztés? Látja őket valaki? Miközben az uniós forrásoknak alig a 20%-át tudjuk lehívni, a meglévő lehetőségeket sem használjuk ki.

Robert Fico persze játszhatja a szuverén vezetőt, fenyegetőzhet mindenféle képtelenséggel, de ez a politikai színház hosszútávon sem a szlovákiai társadalomnak, sem a magyar közösségnek nem kifizetődő.

Tegyük fel magunknak a kérdést teljesen őszintén: valóban elégedettek vagyunk a jelenlegi körülményeinkkel?Félreértés ne essék: számomra a Progresszív Szlovákia nem az elvtársi közösség. Nagyon sok kérdésben – főleg kultúretikai és értékrendi témákban – egyáltalán nem azonosulok velük.

De álljunk meg egy pillanatra! Ha jövőre ők nyerik a választásokat, valóban azt hisszük, hogy másnaptól nem mehetünk templomba, és elöntenek bennünket a családellenes intézkedések? 

Mert ha így gondoljuk, akkor – a logika mentén – még szerencse, hogy a posztkommunista Fico-félék „védik” a hagyományos értékeinket... Ugye, hogy mennyire abszurd ez a felállás?

A politikai felelősség nem azt jelenti, hogy bezárkózunk a saját szekértáborunkba, és csendben nézzük a szülőföldünk leépülését, majd megveregetjük egymás vállát, hogy mi aztán megmaradtunk „igazi magyarnak”.

A politikai felelősség azt jelenti, hogy mindenkivel tárgyalóasztalhoz ülünk, aki alakítója lehet a jövőnek, és kőkeményen képviseljük a felvidéki magyarok érdekeit.

Mert ha mi nem vagyunk ott az asztalnál, akkor végleg az étlapon maradunk.