
AMMARHA!
Nem semmi vakondtúrás
2023. dec. 20.


Az a városi legenda járja a keleti végében, hogy a szlovák-ukrán határsáv alatt a föld olyan, mint az ementáli sajt.
De ehhez képest az ukrán cigicsempészek csak kiscserkészek!
A Hamász eddigi legkiterjedtebb alagútját találta meg ugyanis az izraeli hadsereg a gázai övezetben az Erez nevű átkelőhely közelében. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közleménye szerint a rendszer négy kilométer hosszúságú, helyenként 50 méter mélyen fut.
Szélessége olyan nagy, hogy akár járművek és jelentős teherszállítmányok is elférnek benne.
Az oldalelágazásokkal szétfutó alagút vízvezetékkel, elektromossággal és kommunikációs hálózattal is fel van szerelve.
Az ember elmorfondírozik azon, hogy amilyen tempóban a szlovákiai autópályaépítés halad, beleértve a végtelen történetnek tűnő alagútfurást is, lehet, hogy a Hamászt kellett volna felkérni a munkára. Bizonyára előbbre lennénk.
Persze ez csak vicc. Ráadásul elég morbid. Úgyhogy a szeretet ünnepe előtt minden háborúzó katonának azt kívánjuk, hogy legalább pár órára tegye le fegyvert, legyen legalább karácsonykor béke és próbálják meg ők is (vallástól függetlenül) megtalálni a lelki békét odaképzelt szeretteik körében.

Reding Itell


