LÓSZART, MAMA!
Nógrádi György visszautasítja az ügynökmúltjával kapcsolatos állításokat, a vádak miatt korábban gyomorvérzést kapott
2026. nov. 7.
Határozottan visszautasította az ügynökmúltjára vonatkozó állításokat Nógrádi György, akinek a neve szerepel az október elején nyilvánosságra hozott állambiztonsági adatbázisban. Az Ultrahangnak adott interjúban többek között a nyilvántartásban szereplő állítólagos tárgyi tévedésekről beszélt, és azt is elárulta, hogy a korábbi vádak miatt gyomorvérzéssel kórházba került.
Nógrádi György az Ultrahang csatornájának adott interjút, amelyben határozottan visszautasította ügynökmúltját, miután a neve is felbukkant az október 4-én nyilvánosságra hozott állambiztonsági adatbázisban – írta a Magyar Nemzet alapján a Blikk.
Elmondta, hogy a nyilvántartást teljesen hiteltelennek és megbízhatatlannak tartja, mivel alapvető tévedéseket írnak le benne. Az egyik a lakcímével kapcsolatos: a karton 1981-ben keltezett, és a benne megjelölt lakhelyre Nógrádi csak négy évvel később költözött be.
A lakcímem egy B betűvel kezdődő utca. Csakhogy én abba az utcába négy évvel később költöztem. Tehát ők 1981-ben tudták, hogy én négy év múlva hová fogok költözni. Gratulálok, mert én akkor ezt még nem tudtam
– fogalmazott.
Hangsúlyozta azt is, hogy más tárgyi tévedések is szerepelnek a dokumentumokban: tartalékos hadnagyként mutatták be, holott ekkor már a tartalékos főhadnagy rangot viselte. Felháborítónak tartotta ezeken felül azt is, hogy a nyilvántartás szerint alkoholproblémákkal küzdött, valamint feltüntettek benne egy olyan ingatlant is, amellyel sosem rendelkezett.
Kórházba került a rágalmazások miatt
Kitért arra is, hogy rendkívül megviselik a visszatérő vádak, sőt még egészségügyi problémák is kialakultak nála. Amikor a sajtó először kezdett el cikkezni az állítólagos ügynökmúltjától, a sok stressztől gyomorvérzést kapott, ami miatt kórházba is került.
„Nagyon sokan elkezdtek hívogatni, hogy mellettem vannak. Ez nekem baromi jól esett” – mondta azzal kapcsolatban, hogy noha a friss fejlemények szintén felzaklatták, sok támogatást kap.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőről már korábban is lehetett tudni, hogy ügynökként jelentett az állambiztonságnak. A Nyitott Aktákból most úgy tűnik, hogy 1981 júniusától volt a III/III-6-a. osztály, vagyis a belső elhárítás tagja, ami azt jelenti, hogy a rezsim ellenségeinek tekintett személyek, csoportok megfigyelése, bomlasztása volt a feladata. Az egyetemi tanár „Raguza” fedőnéven jelentett, és a 6-os karton mellett mágnesszalag is fennmaradt tevékenységéről.
(Index)
Papp Sanyi



