MAGYAR KÁRTYA

Papp Sándor: A szomszéd boltja mindig olcsóbb 2024. nov. 4.

Klasszikus novemberi szombat reggel a határtalan Nógrádban, indul a reggeli népvándorlás.

A füleki Teszkó parkolójában egyre csak gyűlnek a „magyarok”, csakis a legmélyebb kosarakat akasztják ki egymásból, a koldus gyerek nem győzi kapkodni a fejét, azonnal közelebbi helyet keres a bejáratnál, a bővebb bevétel reményében.

Salgótarjáni ismerőseink meg vannak róla győződve, hogy komoly összegeket takarítanak meg az átruccanással, hiszen Szlovákiában (sic!) minden olcsóbb meg jobb az élet, 

mert azt mondta a Zertéel…

Füleket szeretik, járnak a várba is, igaz csak az udvarába a fesztiválra, meg néha hozzák a nagyit temetésre, ha valamelyik „szlovák” rokon meghal a kisváros melletti faluban.

…

Salgótarjában a két lángosos bódé derekasan állja a rohamokat. „Aj cesnak!!!” – mondja artikuláltan és jó hangosan a losonci szlovák családapa, ezzel bizonyítva a bamba gyerekeinek, hogy majd ő elintézi, és ha jó hangosan mondja, szlovákul a fokhagymát, akkor majd a magyar kislány megérti…”oké, aj cesznak” – válaszol mosolyogva a lány, mert évek óta tudja a legfontosabb szlovák szavakat, hiszen mindent a vevőért.

A pénzváltónál ismerős arcok, nélkülem mennek tovább a felújított vásárcsarnokba mangalicakolbászt meg kilóra mért szaloncukrot venni, amiért még háromszor visszajönnek majd karácsonyig, mert itt olyan jó a sült oldalas, kovászos uborkával és hófehér magyar kenyérrel. 

Ha most nem futott össze a nyálad, akkor ugyan mire?!

A Sparban jólszituált szlovák családok, hiperaktív gyerekeikkel fél (vagy egészen?) kész haluskát vásárolnak Forintért, amely valójában olasz gyártótól származik. Erre mondaná Nagy Feró, hogy eszemf@szom megáll! Szentül meg vannak róla győződve, hogy most jól járnak, hiszen négyszáz fölött a Forint az euróhoz képest és most jó sok pénzt megspórolnak.

A tarjáni bányászmúzeumban még nem jártak, mert nem is tudják, hogy létezik. Időnként áthozzák „sztarkít” is, aki szokott nekik mesélni Krepuska kőbányájáról meg Somoskőújfaluról is, de nem igazán értik az öreget, mert ők ezt másként tanulták a szlovák iskolában.

Hazafelé egymást kerülgetik az egykori határátkelőhely ottmaradt betonterelői között, és az idősebbek mindig elmondják a kocsiban, hogy bezzeg, amikor a karikagyűrűket is be kellett írni a „doloskába”, visszafele meg a vámos a négy joghurtból elkobozott kettőt és a gyerekek sírtak a hátsó ülésen.

Mostanság nagy a barátság bizonyos határon belül, kevesebb a szarszlovákiázás és a kurvamagyarozás, mert van közös ellenség, 

Brüsszel. 

Aztán majd az idő megmutatja, hogy ez a békesség csak időszakos, vagy hosszútávú, amire alapozni lehetne a jövőt, mondjuk a következő ezer évet, és ezt az elmúlt száz évet meg felejtsük el. 

Miért ne?!

Persze ne legyenek illúzióink, ha a CIA érdeke az, hogy összeugrassza a két nemzetet, akkor azt pillanatok alatt megteszi, megvannak hozzá a módszerei.

Jó lenne, ha tudnánk vigyázni e tekintetben erre a törékeny békére, és maximum egymás multijait járnánk át kirabolni a nagy haszonszerzés reményében. 

Soha ne legyen rosszabb a közös sorsunk.