A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Mózes tizparancsolata

Papp Sándor: A Szövetség bukásának okozói, név szerint 2023. okt. 9.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Lassan eltelik két hét a választások óta és egyetlen Szövetséges politikus illetve képviselőjelölt sem mondta ki, hogy ő személy szerint, vagy a csapata, vagy maga a párt valamit elszabott volna, ami hatással volt az 5% alatti „eredményre”.

Szögezzük tehát le: ha senki nem szólt semmit, ezek szerint a 149 jelölt és a kampánystáb semmiben nem hibázott, mindent jól csináltak, jól dolgoztak. A 4,39%-os „eredményt” tehát csakis külső tényezők okozhatták, ezt most már egyértelműen kijelenthetjük.

Mi f@szagyerekek vagyunk – mondhatják a Szövetségben –, csak azok a rohadék, azaz név szerint:

  1. A közvélemény-kutató intézetek
  2. A szlovákiai magyar liberális sajtó
  3. A szlovák sajtó
  4. A Most2023
  5. A Magyar Fórum
  6. Gyimesi György
  7. A magas részvétel a szlovákok részéről
  8. A Körkép
  9. A Piros7.es
  10. A választók, akik nem választották a Szövetséget

Így tehát meg is beszéltük ezt a témát, ennyi volt a cikk. Csőcsumi csá!

Utóirat

Ha esetleg igényt tartana a kedves olvasó egy részletesebb elemzésre, akkor szívesen megteszem azt, és a felsorolt 10 bűnöst részletesen kivesézzük együtt, mert mégiscsak élvezetes dolog másban megtalálni az okokat és kéjes örömmel szétcincálni mindegyiket, mert az olyan jó érzéssel tölti el az emberfiát. Gondoljunk csak arra, amikor nem sikerül egy nyomorult csavart belefúrni a falba, mennyi hibást találunk azonnal: a fúrógép,a fúrófej, a tipli, a fal, a csavar, az asszony, aki a hátunk mögött figyel… Szóval így van ez na!

Folyt. köv. és felkoncoljuk ezt a 10 bűnöst úgy, hogy tocsogni fogunk a vérben!

Nyitókép: Körkép.sk

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!