MAGYAR KÁRTYA

Papp Sándor: Amikor a szlovákiai magyar érvényesülni akar… 2023. márc. 24.

…és például szlovák iskolába íratja a gyermekét, akkor tulajdonképpen meghajol a szlovák erő előtt és ahhoz alkalmazkodik. Nem minisztert akar ő neveltetni a szlovák iskola segítségével a gyerekéből csak meg akarja óvni a szlovák élettér negatív hatásaitól, amely azokban az élethelyzetekben nyilvánul meg, amikor, - a jelen állapotok között, - mindenhol szükséges a (lehetőleg tökéletes) szlovák nyelvtudás szóban és írásban, és nem szeretné, ha ennek hiányában a gyermekét negatív élmények, netán traumák érnék.

A jelen állapotok pedig olyanok, hogy a magyar élettér egyre jobban beszűkül a magánszférába, maximum az ilyen-olyan kisközösségek keretein belül marad meg, de azon túl vagy felül már kell a szlovák nyelv. Na de miért ilyen beszűkült a magyar életterünk Szlovákiában a saját magyar szülőföldünkön? Nos, vegyük górcső alá az okokat és a valós helyzetet.

Parttalan vitákat folytatok sokszor olyan közéleti emberekkel, akik valójában egy „magyar burokban” élnek és dolgoznak itt, Szlovákiában. Csemadokosok, politikusok, pedagógusok, a kultúrában dolgozók azok, akik munkájuk során szinte folyamatosan csak magyar környezetben tartózkodnak, ráadásul, ha még a Csallóközben van szerencséjük élni, akkor tulajdonképpen alig van szükségük a szlovák nyelv használatára, hiszen az állami hivatalokban, a bankokban, boltokban mindenhol ott vannak a magyar ismerőseik, így maximum a szlovák nyelvű nyomtatványokkal iratokkal kell szlovákul bajlódniuk, de ahhoz mindig ott a magyar barát, mint segítség.

A szórványvidéken már teljesen más az élet, mi, akik ebbe születtünk bele Léván, Losoncon, Rozsnyón, Kassán, mi már gyermekkorunkban szembesültünk a hús-vér kisebbségi létünkkel, ugyanis elég volt egy rossz ragozás a boltban és máris kaptuk a gúnyos kacajt, rosszabb esetben a pofont egy vérmes szlováktól a diszkóban, ha meghallotta, hogy magyarul beszélünk. Szóval a szórványban hamar, már gyerekkorában „beárazta” a kisebbségi magyart a valóság és ezek a kellemetlen élmények, traumák végigkísérik az emberfiát, és amikor felnőtt szülőként felsejlenek benne ezek az élmények, akkor újra elgondolkodik, hogy ki akarja-e tenni ezeknek a sérelmeknek a gyerekét, és mivel a magyarok élethelyzete azóta sem javult, a jogaik nem bővültek, azaz a magyar nyelv nem egyenrangú hivatalos nyelv Szlovákiában a mindennapi életben, így hát alkalmazkodni kell, meg kell tanulni azt a nyüves szlovák ragozást és konverzációt rendesen, ha nem akarod, hogy a gyereked is „hülye magyar” legyen a hivatalnok, a boltos, a rendőr, a kollégája előtt.

A legfontosabb kérdés tehát nem az, hogy a kisember miért nem karakán, ugyanis a kisember alkalmazkodik, nem lázad, nem pöröl, hanem éli a kisemberi életét, amely attól még értékes és Istennek tetsző.

A magyar kisember magyar életterének alakítása, kellemessé tétele ugyanis a magyar elit dolga, a polgármestertől a parlamenti képviselőig, ugyanis ők alakítják a mindennapjainkat, és ha nincs egyre bővülő magyar nyelvhasználat, természetes magyar élettér a legkisebb településektől a „megyéinken” át az országos szintig, akkor a kisember ehhez a rossz állapothoz alkalmazkodik: nem lehet magyarul, akkor nem lehet. Pont, akkor élünk félig, vagy egészen szlovákul.

Építhetjük a magyar óvodákat magyarországi támogatással, verbuválhatjuk a gyerekeket magyar alapiskolába magyarországi támogatások jószándékú mézesmadzagjával, ha a gyerekvilág után, a rá váró szlovákiai felnőttvilágban nem használhatja teljes valójában az anyanyelvét, - hanem szinte csak a szlovákot kell használnia a boltban, hivatalban, a rendőr vagy a bíró előtt, - akkor nem élhet teljes értékű életet magyarként itt, Szlovákiában!

Mikor kezdi már el a felvidéki magyar elit a magyar életterünkkel kapcsolatos, széleskörű szakmai munkát, minden régióból mindegyik magyar közszereplőt, vezetőt bevonva az ilyen közös tevékenységbe, ugyanis meggyőződésem, hogy az ilyen munka sokkal fontosabb és hatékonyabb, mint bejuttatni a parlamentbe olyanokat, akikről azt sem tudjuk, hogy mit akarnak a nevünkben képviselni majd, ugyanis sokuk esetében csak az önös érdek, a saját karrier építése a cél.

Mondhatnám zárszóként, hogy már kár a szóért, hiszen ezerszer írtam, tettem már a fenti ügyünk érdekében, de a szavaim, mint fáradt nyilak, földre hulltak az útjukon, viszont nem lehet kár a szavainkért, hiszen ezek a szavak a mi magyar anyanyelvünk szavai!

Látszatpolitizálást már látott, szóvirágokat már hallott a jónép évtizedekig a Felvidéken, a duma helyett a célirányos, hatékony közös munka is divatba jöhetne már egyszer…

nyitókép: Kartai Gergő