ZSÍR

Papp Sándor: Angyali gettótörténet 2024. febr. 3.

Még emlékezett arra a kegyelmi pillanatra, amikor pici lányként mezítláb járta az erdőt és a vadszamócával festett a gyermeki ajkaira élénkpiros rúzst játékból.

Aztán megjárta a hadak útját, szinte minden szférában szerencsét próbált és éjt nappallá téve rótta az utakat, kereste és megtalálta a pénzt, amiből mindent megvehetett, kocsit, márkás kozmetikát vagy külföldi nyaralást a családjának. Valami azonban hiányzott. A leheletvékonyságú, érző lelke, a szeretetet szüntelenül árasztani akaró szíve üresen tátongott, értelmet, hasznosságot keresve a gazdatestnek.

Aztán az élet úgy hozta, hogy váltania kellett és kalandvágyból olyan munkát vállalt, amelyről pillanatok alatt kiderült, hogy, - bár anyagiakban kevesebbet, - viszont minden egyéb másban sokkal többet ad neki.

Ez a sokkal több pedig pontosan az, amire vágyott valójában: mások segítése, hasznos és értelmes munkával.

A legszegényebb réteg mindennapjainak a megkönnyítése lett a feladata és egyre nagyobb élvezettel végezte ezt a nehéz és nemes feladatot.

Imádták az utcavégi gyerekek, de az elesett felnőttek, a szétesett szegény családok is megbecsülték a mindennapi erőfeszítéseit, hiszen sosem volt velük kioktató, soha nem éreztette velük, hogy több lenne tőlük, mert valójában nem is érezte magát többnek, hiszen ugyan kinek áll jogában megítélni azt, hogy ki a jobb vagy rosszabb ember?!

Számtalan drámát és tragédiát látott az utcavégi gettóban a munkája során, de leginkább Kati sorsa érintette meg a lelkét. Kati valamikor gyönyörű, hosszú lábú cigánylány volt, imádott mezítláb szaladgálni a faluban. Még a hűvös őszi estéken is vidáman rohant hazafelé, és a szél fel-felkapta a színes szoknyáját, kivillantva a barna lábszárait.

Aztán, „ahogy kell”, fiatalon négy gyermeket szült a férjének, akit halálos baleset ért a vasútnál, és Kati emberfeletti erőfeszítések között próbált egyedül, becsületes embereket nevelni belőlük. Talán túl jól is tette a dolgát, mert mindegyik gyermeke kirepült a füstös családi fészekből. Volt, aki a messzi Nyugatra távozott, volt, aki csak a harmadik faluba, de valahogy mindegyik nagyon távol került testben és lélekben az anyjuktól, akinek a cukorbetegsége miatt először az egyik, majd utána a másik lábát amputálták.

Kati nagyon nehezen fogadta el, hogy tolókocsiban kell tengetnie az életét, nem is engedte senkinek, hogy tolja őt az emberek előtt. Ha kellett, ő maga kínlódott végig az utcán be a faluba, a boltba, vagy a hivatalba. Nem engedte a büszkesége, hogy másra szoruljon.

Katit nagyon szerette meglátogatni, mert becsülte benne azt a belső konok erőt, amely őt is annyira jellemezte. Akarva-akaratlanul Katival barátnők lettek, és így még nehezebb volt végignéznie az egyre rosszabbodó állapotát. Egyik reggel, otthon, a pipereszekrényében kutatva a rengeteg márkás szépítkező krém, rúzs és egyebek között gondolt egy merészet. Összerakott egy kistáskányi csomag terméket meg egy igazán menő napszemüveget, és aznap bekopogott Katihoz…

Másnap, amikor Kati „elkerekezett” a boltba, ámulattal nézte őt mindenki, ahogyan kisminkelve, gyönyörű piros rúzzsal az ajkain, menő napszemüvegben kéri az aznapi fél kenyerét meg a legolcsóbb pástétomot.

Kati ragyogott és az emberek mosolyogtak rá, mert tudták, hogy ezek az utolsó napjai, de aznap a régi gyönyörű, hosszúlábú Katit látta mindenki a faluban. Látták, ahogy szalad mezítláb végig a falun és a nyári szél fel-felkapja a tarka szoknyáját, kivillantva a barna lábszárait. Senki nem látta a tolókocsit. Csak a boldog Katit látta mindenki, boldogan.

Katinak még azon a héten megvolt a temetése. Sokan kísérték az olcsó koporsót a sírgödörhöz, de mindenki emlékezetében Kati, - immáron hideg. - ajkainak piros rúzsa maradt meg.

A temetés után bement Kati házába, csendesen sírva nézte az árván maradt piperecuccokat a kopott asztalon. Aztán lassan végigtolta a falun az üres tolószéket a hivatalba, hogy majd a leltárból való leírását megoldja.

Este hamar elaludt a fárasztó nap után. Éjjel pici lányként mezítláb járta az erdőt Katival és a vadszamócával festettek a gyermeki ajkaikra élénkpiros rúzst játékból…