LÓSZART, MAMA!

Papp Sándor: Becsaptatok bennünket! 2024. júl. 8.

Nem ezt ígértétek.

Nem, nem ajándékot vártunk, bár talán azt is megérdemeltük volna, hiszen Jaltán odadobtatok bennünket Sztálinnak. Tízmilliók keserű sorsát határoztátok meg így, több generációra előre.

Aztán amikor ki akartunk törni a rabságból, magyarok, csehek, szlovákok, lengyelek, akkor se segítettetek. Mérlegeltetek, megéri-e ez nektek… 

Nem érte meg, hagytátok elbukni a forradalmainkat.

Aztán, amikor 89-ben újra megpróbáltuk, egymás után, szinte egyszerre, akkor utólag mellénk álltatok. Mellénk, a győztesek mellé. Román tempó…

Kivívtuk a szabadságunkat, átvágtuk a szögesdrótot, ledöntöttük a falakat és ti örültetek velünk, csak azt nem vettük észre, hogy mindezt eltartott kisujjal, ügyesen leplezett távolságtartással tettétek.

Ti már akkor tudtátok, hogy mi leszünk a ti újkori gyarmataitok.

Semmi egyesült európai ház, meg egyéb baromságok, amibe mi naivan kapaszkodtunk.

Ti már láttátok a bennünk rejlő lehetőségeket és a saját, kizsákmányoló habitusotokból eredően. Láttátok a szabad piacot és mindent, ami ezzel jár.

Ügyesen elhitettétek velünk, hogy egyenrangú partnerek leszünk Európában.

Lószart, mama!

Vajon ki emlékszik még az 1201-es ajánlásra? Talán egy féltucatnyi régi motoros a politikában. Ez volt a mézesmadzag a számunkra, az 1201-es ajánlás a kisebbségi jogainkkal, hogy majd ez hozza el nekünk a megváltást Szlovákiába (is), majd egyenrangú lesz a magyar nyelv, úgy, hogy azt majd Európa garantálja nekünk. Semmi nem lett az egészből. Semmi. Azóta annyira jut saját „erőnkből”, hogy választási kampányaink idején felfúrunk, felállítunk egy-két kétnyelvű táblát a fotók kedvéért.

Tiszta röhej! Így csapják be a politikusaink a választókat. Egy-két tábla a látványpolitizálás ideiglenes terméke. Hagyjuk is ezt a témát, házinyúlra most nem lövünk.

Szóval jól átvertetek bennünket, kedves nyugati „barátaink”.

Majd megkaptok mindent, - ígértétek negédesen, - ha beléptek hozzánk, az EU-ba meg a NATO-ba….itt tessék aláírni!

Aztán szép lassan kiderült, hogy miről szól a történet: 

a gyarmatosításról.

Amit csak tudtatok felvásároltatok, persze ehhez kellettek a mi korrupt politikusaink is, akiket zsebre meg lehetett venni. Így adta el az állam a vízművektől kezdve a bankokon át a kohókig, mindent, és ti éltetek is a lehetőségekkel.

Ha az érdeketek úgy kívánta, tönkretettétek a felvásárolt gyárat, ha láttatok rációt a folytatásban, akkor negyedannyi bérért alkalmaztátok az embereket (ezt teszitek a mai napig), mint a hazaiakat, elvégre így lehet zsíros hasznot hazavinni a gyarmatokról.

De ez még mind kevés volt nektek. Elértétek, hogy a keleti országokban a bérek ne emelkedjenek a nyugtai bérek szintjére, majd megnyitottátok nekünk a határokat és tárt karokkal vártátok az olcsó munkaerőt. Zseniális ötlet.

Özönlött a több millió keleti cseléd nyugatra.

Szedtük a narancsot, építettük a házakat, gondoztuk a szüleiteket, pucoltuk a halat, javítottuk a villanyvezetéket, mindezt olcsón, gyorsan, zokszó nélkül.

Örültünk, hogy többet keresünk ott, mint itthon, ahol már munka sem volt, hiszen ti gondoskodtatok róla, hogy ne legyen.

Eztán családok százezrei költöztek ki hozzátok, és szakadtak szét ezáltal a rokonságok.

A falvainkból eltűntek a fiatalok, közösségek estek szét, megszűnt az organikus fejlődés az őslakosok ezeréves helyi struktúrájának a megbontásával. Idáig hatott a „segítségetek”, elhaltak a kisközösségeink!

Az eltemetett nagyszülők házát nem az unokák lakták be, mert azok már elhúztak nyugatra, hanem eladták azokat idegeneknek, akik fizikailag bitorolják a falvainkat, de egyéb közük nincs hozzá. Ez pont elég ahhoz, hogy egy egészségtelen, zagyvalék közeget alkosson ezek után a lakosság.

Igen, a lakosság. Ez már nem közösség, nem sógor-komaság. Fapados „Lila akác – köz” ez már csak.

Nézzétek meg a falvainkat, mivé lettek! Lehet felújított kultúrház, meg térkő, ha a tősgyökeres, helyi magyar szellem halott!

S mindez még mindig nem elég nektek, drága jó nyugati jóakaróink.

Most az a parancs, hogy fogadjunk be afgánokat, kongóiakat magunk közé, mert az nekünk jó lesz.

Most az a parancs, hogy legyen harmadik wc az iskoláinkban a „transzneműeknek”, tudjátok, akik ma őzek, holnap meg napraforgók akarnak lenni.

Most az a parancs, hogy támogassuk a szomszédban dúló háborút a megmaradt centjeinkből, és ha az is elfogyott, akkor adjuk oda a vadászrepülőinket a harcolóknak és mi majd veszünk tőletek újakat magunknak, hitelből. A hitelt is ti adjátok természetesen, pofátlanul magas kamatokkal.

Így aztán azt fizethetik majd az unokáink is, de legalább a markotokban tudtok bennünket tartani folyamatosan.

Hát így „segítetek” ti bennünket, csóró keletieket.

Nektek mi sosem voltunk Európa.

Persze, ezért eljártok hozzánk bulizni, mert itt nem kell tartani attól, hogy egy muszlim őrült lekaszabol benneteket a nyílt utcán.

Bulizónának még jók vagyunk a számotokra.

Becsaptatok bennünket és olyan helyzetbe hoztatok, amelyből nagyon nehéz szabadulnunk, viszont megtanultuk a leckét: csak magunkra számíthatunk, meg a józan kelet-európai eszünkre, amelyet egyre többen kezdenek értékelni nálatok is.

Most pánikoltok, hogy akadnak páran közülünk, akik ki merik mondani: NE TOVÁBB!

Csűrhetitek, csavarhatjátok a szót meg a politikátokat, el fog jönni az újabb változás, amelyben nem leszünk újra vesztesek.

Hogy ti mik lesztek, az legyen a ti bajotok, majd nagyon fogunk benneteket sajnálni…

Bár az élet nem habostorta, de egyszer majd megkapjátok az arcotokba azt a tortát, amit magatoknak sütöttek.

Csapásokat adunk, csapásokat kapunk, - mondta Virág elvtárs anno, persze ti ebből semmit nem értetek, de ez legyen a ti bajotok.