LESZ, LESZ, LESZ

Papp Sándor beszéde a Trianon-megemlékezésen 2023. jún. 3.

Kedves barátaim én nem vagyok hajlandó ma gyászbeszédet mondani.

Előremutató, megoldásokat, kitörési pontokat kereső beszédet viszont igen.

Biztató gondolatokat, bizakodó mondatokat hangosan kimondani pedig még inkább akarok.

Ugyanis az a baj a megemlékezéseinkkel, hogy megfelelő pátosszal mindig tort ülünk, aztán amikor jól kipótcselekedtük magunkat, akkor elégedetten hazamegyünk és megállapítjuk, hogy olyan jó volt kicsit szenvedni megint, hiszen ez a mi sorsunk.

Ismerek olyan embert, aki szeret temetésre járni. Az isten mentsen meg benneteket az ismeretségétől!...

Fiatal koromban, amikor egy-egy beszélgetés alkalmával a sírásig keseregtük magunkat a felvidéki balsorsunk miatt, volt közöttünk egy olyan barátunk, aki nem volt hajlandó részt venni ebben a, - szinte kötelező szerepjátékban, - miszerint nekünk milyen rossz, és mennyire igazságtalan mindez, amibe beleszülettünk és egész életünket végigszenvedve, ebbe pusztulunk bele.

Ő mindig csak ennyit mondott: srácok, de ez már megtörtént! Persze, tudjuk, rossz a helyzetünk Trianon miatt, emiatt emlékeznünk kell, de közben keressük a megoldásokat is! A holnapban éljünk!

Ugyanis a megoldás szinte minden esetben bennünk van, önmagunkban és végtelenül egyszerű.

Ismerős az a vicc, amikor elterjed az erdőben, hogy a medve halállistát készített? Amikor ezt megtudták az állatok, egyenként odasomfordáltak a medvéhez és megkérdezték őt, hogy rajta vannak-e a halállistáján, majd, amikor a medve közölte velük, hogy igen, rajta vannak, akkor jajveszékelve elrohantak reszketni az erdő mélyébe. A nyúl is odament vidáman a medvéhez, és amikor a medve vele is közölte, hogy rajta van a listán, a nyúl ennyit kérdezett palócosan: oszt nem húzná e ki engemet arról a listáról? De, kihúzhatlak, - mondta a medve, - és kihúzta. Ilyen egyszerű ez!

…

Mi lenne, ha kihúznánk magunkat a belénk kódolt halállistánkról?

Mi lenne, ha lenne annyi erőnk, hogy képesek lennénk a szemléletváltásra?

Mi lenne, ha a bennünk élő Trianon-traumát elkezdenénk gyógyítani együtt, közösen?

Már csak azért is ideje lenne ezt tennünk, nekünk, mint a közösséget irányító elitnek, mert a körülöttünk élőkből egyre többen vannak olyanok, akik nem hajlandóak ezzel a traumával élni, nem hajlandóak ezt a beteg terhet a vállukra venni, de a gyógyulásuknak egy káros formáját választják, amelyet asszimilációnak, nemzetváltásnak nevezünk.

Ez is egy formája a fizikai túlélésnek, az egyén köszöni szépen, jól van az új létformájában, csak a lelkében hal meg a magyarsága és nemzettest egy darabja sorvad el ezáltal.

Persze a világtörténelem során számtalan nemzet, vagy nemzetrész tűnt már el, ha a felvidéki magyarság is eltűnik vagy száz év múlva, a kutyát sem fogja érdekelni, mert a Föld forog tovább… Rajtunk, magyarokon kívül, senkit nem fog ez érdekelni, mint ahogyan minket sem igazán érdekel, hogy mi van a zulu törzzsel, vagy az Amazonasz-menti őslakosokkal, illetve egy pár másodperces hír erejéig érdekel, aztán megyünk, lapozunk tovább… Ilyen egyszerű ez…

A Karancs-alatti, az Ipoly-menti, Bodrog-menti, Duna-menti felvidéki magyarokat csak a Karancs-alatti az Ipoly-menti, Bodrog-menti, Duna-menti felvidéki magyarok menthetik meg! Senki más, csak mi!!

Ahogy Orbán Viktor, miniszterelnök úr mondta rólunk tavaly Tusványoson egy lábjegyzet erejéig: mi segítünk nekik, de ha ők képtelenek összefogni és segíteni önmagukon, akkor úgy a Jóisten is kevés lesz a dologhoz.

Ideje lenne tehát, ha az önmagunkban élő Trianon-medve kihúzna bennünket a halállistáról, ami azt jelenti, hogy nekünk kell eldöntenünk, hogy élni akarunk-e, vagy évenként, - itt ennél az emlékműnél is, - szenvedni, elsorvadni, elpusztulni akarunk!

Ha az élni akarást, az összefogást, a közös munkát választjuk, akkor viszont ne legyen illúzióink, a munkához nem leszünk hozzá többen, mint ahányan itt vagyunk ma!

Illetve lehetünk majd egy kicsivel többen, ha jól csináljuk a dolgunkat, de egyet tudatosítatanunk kell: nagy és fontos dolgokat, mindig egy maroknyi csoport kezdeményezett és vitt végbe, a többiek aztán jöttek utánuk.

Vessünk hát számot kedves barátaim: ha eldöntjük, hogy változtatni akarunk a helyzetünkön, ha el akarjuk pusztítani a Trianon-vírust és lelket akarunk lehelni a nógrádi, mi több, a felvidéki magyar közösségeinkbe, akkor az már egy nagy előrelépés. Ezzel egyidőben, viszont tudnunk kell azt is, hogy mindezt hogyan tegyük.

Egy percig meg ne forduljon senkinek a fejében, hogy most önfényezés következik, de a tények kedvéért el kell mondanom, hogy pár évvel ezelőtt a kezdeményezésemre volt egy országos vitafórum a hogyan továbbról Kalondán, ha még emlékeznek rá. Ott és akkor felvázoltam egy stratégiai javaslatot, amihez nem is kellene se pénz, se paripa csak közös akarat. Igazából akkor ott, és azóta sem volt rá fogadókészség és nem értettem, hogy miért nem. Aztán az esemény után pár hónappal beszéltem a kezdeményezésemről, javaslatomról egy országosan fontos tisztséget betöltő, általam nagyra becsült egyénnel, aki ezt válaszolta nekem: azért nem lesz a javaslatodból semmi, mert azt várod el, hogy a megszólított vezetők ingyen, önkéntes üzemmódban dolgozzanak egy, - kétségkívül nemes ügyért, és jó stratégiáért, - de hidd el, hogy nem fog menni, mert nem fognak erre ingyen időt áldozni az életükből, ha nincs belőle rövidtávú, gyakorlati hasznuk.

És akkor megállt bennem az ütő és Önökre az itt is jelenlévő falusi Csemadokosokra, cserkészekre, civil aktivistákra, nyugdíjas önkéntesekre gondoltam, akik millió esetben ingyen és bérmentve, önként teszik a dolgukat, a helyi magyar rendezvényeinken, készítik a programokat, főzik a finomságokat, majd, amikor a műsor közben megérkeznek a vezetőink, akkor tisztelettel megvendégelik a vezetőinket a szerény kis falvainkban. Aztán a vezető politikusaink elmennek, önök meg önkéntes munkában még másnap is pakolnak, mosogatnak, mert segíteni akarják ingyen és bérmentve a saját kis magyar közösségeiket.

Aztán a vezetőink jóesetben posztolnak egyet az eseményről a Facebookon és elégedettek, hogy megvendégelték őket az önkéntes magyar közkatonák…

Így eszik végig a Felvidéket minden évben, ők jóllakottan távoznak és közben velünk nem történik semmi jó!

Nincs ez így jól! Nagyon nincs jól!

Tessék a népért tevőlegesen dolgozni, úgy, ahogy a nép is tevőlegesen, becsülettel támogatja a választott vezetőit évtizedeken át!

Ugyanis már évek óta nem folyik érdemi szakmai munka az országos szlovákiai magyar politikában, nincs semmilyen vízió, nincsenek értelmes célok a saját berkeinkben, ezért nem tudjuk országos szinten megugrani azt a szintet, ahol már a parlamentben lehetne azt a bizonyos érdemi munkát végezni, értünk.

Az országos impotens politizálásunk miatt a felvidéki magyar választópolgár egy masszív rétege már régen elfordult a magyar politikától. 2002-ben még 300 ezer magyar szavazott az akkori MKP-ra, tavaly, 2022-ben a két pártra összesen 130 ezer. Húsz év alatt a választóink több mint a felét elvesztettük! A rossz magyar teljesítményeink végett nem hajlandóak áldásukat adni a magyar politikánkra, ezért nem mennek választani, vagy választanak maguknak egy szlovák politikust, illetve pártot és arra fogadnak, azokban reménykednek.

Tisztelt barátaim, az utolsó órákban vagyunk!

Tudjuk, hogy mi zajlik a magyar politikai berkeinkben, tudjuk, hogy kik és miért tettek, amit tettek az elmúlt hetekben.

A felvidéki magyar politikai és társadalmi megosztásunk bizony Soros György és szlovákai helytartóinak a parancsa, amelyik így szól:

Nem kerülhetnek be a magyarok a pozsonyi parlamentben, mert fennáll a veszélye, hogy a béke pártját képviselnék, a háborúellenes koalíciót erősítenék. Sorosék célja, hogy a háború minél tovább tartson, lázálmuk, hogy szétessen Oroszország, Európa pedig az amerikai gazdasági hatalom csicskása legyen, és mi pedig itt megéljünk egy újabb Trianont.

Aki most Soros említését olcsó retorikai trükknek gondolja, annak ajánlom figyelmébe a világ leggazdagabb emberének Elon Musknak, a Twitter és a Tesla tulajdonosának a minapi mondatát:

Soros György gyűlöli az emberiséget.

Szóval ott tartunk kedves barátaim, hogy gyászolás helyet érdemben tennünk kell a dolgunkat és ehhez olyan emberekre van szükségünk a felvidéki magyar politikánkban is, akik tudják, mit akarnak és azt tenni is merik. Akik becsülik a sok helyi önkéntes tenni akaró ember munkáját és ők maguk is tesznek önkéntesen számtalan hasznos dolgot az érdekünkben.

Hamarosan választások, hamarosan kész a, - remélhetőleg - Magyar Szövetség nevet közös pártunk jelöltlistája és hamarosan indul a kampány és nekünk el kell döntetnünk, hogy a halállistán maradunk-e vagy kihúzzuk magunkat onnan.

De vajon lesznek a listán pár bátor emberek, aki megérdemelnék, hogy képviseljen bennünket?

Hogy bennünket képviseljen és ne önmagát, vagy valamilyen háttérben megbúvó, láthatatlan valakiket.

Most itt nem akarom semmilyen konkrét személy mellé letenni a garast, de több is van olyanokból a Magyar Szövetség jelöltlistájának az elején és a legvégén, akikben én személy szerint bízok.

Kedves barátaim én nem voltam hajlandó ma gyászbeszédet mondani.

Biztatni, megoldást javasolni akartam, ezért abban a reményben kiáltom, hogy „Vesszen Trianon!”, hogy sikerül elindítani önmagunkban azt a bizonyos szemléletváltást a saját sorsunk jobbrafordulásáért.

Vesszen ki belőlünk Trianon minden átka és nyomorúsága!

Tegyünk hát ezért együtt, szívvel, ésszel, akarattal!

Köszönöm, hogy meghallgattatok.

Hajrá Palócország! Hajrá palócok!