ZSÍR

Papp Sándor: Hat szem krumpli 2024. nov. 2.

Remélem ma megjön a fizetés a számlára, hiszen nem szokott késni az ügynökség – morfondírozott a reggeli kávéja fölött, miközben révetegen nézett ki a konyhája ablakán, ahonnan nem épp ötcsillagos volt a kilátás, mert pont a rácsos szemetes konténerházra látott, amelynek nyitva maradt a kapuja, és épp látta a „régi ismerősét”.

Régóta figyelte a nénit, ahogy babakocsival jár fel-alá a lakótelepi szemetes konténerek között. Azt beszélték róla, hogy egyedül neveli az unokáit, de a gyerekek szüleiről nem tudott senki semmit. Nem, nem cigányok voltak, mintha ez olyan természetes lenne, de megdöbbentő, hogy ilyen előfordulhat a kisvárosban, ahol mindenki ismer mindenkit, sokszor jobban, mint önmagát…

Szürke őszi ködben harcolt a Nap a milliárdnyi vízpára-cseppel, hogy bágyadt sugaraival melegítse a fák színes leveleit és a fázós embereket. Ő is várta az erkélyen a Nap győzelmét a füstfelhő felett és szerette volna már letenni a vállára dobott pulóvert, de még érezte az októberi reggel hideg leheletét. Kikukkantott az utcára és akkor látta, hogy két vékony pici láb egy törékeny testet próbál minél magasabbra repíteni.

A rózsaszín tüllszoknya felfelé rakéta volt, lefelé meg ejtőernyő a kislányon, ahogy ugrált fel-le a szemetes konténer előtt.

Nézte egy darabig, mint kislánykorában a kopottas vándorcirkusz dohos sátrának manézsában a tüllruhás légtornászokat, aztán hirtelen megrázta a fejét és visszazökkentette elméjét a nyers valóságba. Hiszen ez a kislány a szemétben keres valamit! Megpróbált halkan kiáltani feléje, hogy ne riassza meg a kislányt, épp olyan óvatos volt, mint amikor cinkét etet télvíz idején itt az erkélyen.

Mit keresel, kicsim? – kérdezte a vézna teremtménytől. Csókolom, flakont! – kiáltotta csicsergő hangon a cinegelány – Kiflit akarok venni belőle. – Majd én adok neked – és intett neki, jöjjön a kocsik között a lépcsőházi bejárathoz.

A kikészített nagytáska tele volt flakonokkal, már csak a reggeli kávéját akarta felszürcsölni és indult volna beváltani azokat a szemközti multiban. Amikor átadta a két tucat flakont a kislánynak, a csillogó szempár olyan hálásan nézett rá, mint ahogy a téli cinegék szoktak nézni a csukott ablak felé a madáretetőből, mert tudják, hogy a jótevőjük ott ül bent és mosolyogva figyeli a csipegetésüket.

Egy nagy köszönöm-kiáltással elviharzott a kis „koldustündér” és mindketten boldogok voltak. Felnézett az égre és halkan megkérdezte a Jóistent, hogy látta-e vajon, hogy itt valami javítanivaló lenne… Aztán felhörpintette az utolsó korty kávét is ő is sietett a boltba.

Épp, hogy csak leért, amikor azt látta, hogy a változatosság kedvéért, most épp a nagyi turkál a szemét között és boldogan fordul a babakocsija felé, kezében krumpliszemeket tartva. Hat szem krumpli! – mosolygott feléje és diadalittasan mutatta a „zsákmányt”. Önkéntelenül a pénztárcájához nyúlt és az utolsó húszast a néni kezébe nyomta. Némi huzavona után a nagyi elfogadta a pénzt és nem győzött hálálkodni neki. Elindultak mindketten a bolt irányába, amikor bevillant az agyába, hogy ő valójában az utolsó húszasát adta oda gálánsan… ezért hirtelen irányváltással a közeli postára ment. A legnagyobb magabiztossággal odament az üvegfalhoz és az összekapart aprócentekből kért egy kaparós sorsjegyet

Hm, „Prasa v žite“, kuncogta, miközben körmeivel kaparta az ezüst réteget a számokról: és 50 eurót nyert!

Diszkrét mosollyal kiváltotta pénzt és sietett vissza a boltba, ahol épp az ajtóban találkozott a boldog nagyival meg a kiskunkájával. Megölelték egymást és mindenki ment a dolgára, boldogan.

Csak másnap reggel pittyent az sms, hogy megjött a fizuja, de kit érdekelt az ilyen apróság, amikor tegnap milliók forogtak kockán és ő megoldotta az Istentől rárótt feladatot.

Millió szeretetet kellett sugároznia két olyan embernek, akik jobb sorsra érdemesek, és ő tette a dolgát: millió szeretetsugarat küldött a gazdag lelkükbe.

Így lett hát gazdag mindenki egy szegény kisváros szemeteskonténere mellett.

Onnantól a Nap is sütött egész ősszel a lakása erkélyére, és ő ott töltődött fel minden nap pozitív energiával, ahogy a Nap felé fordította gyönyörű arcát.