ZSÍR

Papp Sándor: Házasok és társak 2024. febr. 20.

A rossz nyelvek szerint, aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az tanítja.

Lehet, hogy így van ez a házassággal is. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy aki a cölibátust választotta, az vajon milyen gyakorlati tanácsokkal tudja ellátni a házasulandó, vagy éppen házas, de krízist megélő feleket (a református, evangélikus lelkészek ebben az esetben naprakészebb információkkal rendelkeznek).

De ugyanúgy kérdezhetnénk, hogy van-e joga beszélni a házasság előnyeiről olyannak, akinek zátonyra futott a házassága? Nos, ha a megszerzett tapasztalatait mások hasznosítják, akkor legalább ennyi haszna legyen…

A fejődő szocializmusban felnőtt generációk, nem a szocialista erkölcs parancsait hallgatták, amikor ritkán váltak el egymástól, hanem sokkal inkább a régi világ közerkölcsei (főleg a falvakban) tartottak ki egészen a 80-as évekig. Aztán a 89-es változások sok minden rosszat is magukkal hoztak.

Az én-központúság, az „én tudat”, az egoizmus megveszekedett mantrázása a mai napra oda juttatta a társadalmakat, hogy nyíltan kimondják: egy házasság maximális időtartama tíz év. Pont. A nagymamáink ilyen kijelentések hallatán meg forognak a sírjaikban!

A hosszú házasság titkát már sokan megfejtették, de talán mindenkinél más és más az eszköztár a holtomiglan, holtodiglan kapcsolat fenntartására. Van, ahol a csendes beletörődés a semmibe, vagy a félelem a külvilágtól, na meg a bizonytalan jövőtől a hamis összetartó erő, de ezek inkább kényszerhelyzetek és nem megoldások. A valódi megoldások egyszerre mérhetetlenül bonyolultak és egyben végtelenül egyszerűek.

Egy a lényeg: társai legyenek egymásnak a férfi és a nő, és ne csak házasok.

Egy fokkal még jobb, ha barátok is, közös értékrenddel, érdeklődés körökkel.

Amikor közös célokat fogalmaznak meg, azok ne csak általános, hosszútávú célok legyenek, hanem éves, sőt havi szintre lebontva rezonáljanak az elvégzendő feladatok, arányosan, mindkét fél számára. Viszont ne egymás elleni számonkérés legyen a dolog lényege, hanem egymás biztatása.

Amikor meg fogyóban van a szívből jövő szeretet, akkor az észnek kell bekapcsolni a tartalékenergiákat és FEJBEN EL KELL DÖNTENI, HOGY IGENIS SZERETEM ŐT. Nagyfokú önkontrollt igényel ez, mert amikor már nem automatikusan cuki minden cikizés, hanem idegesítő kötözködés, na olyankor kell józanul gondolkodni és ezredszer is eldönteni, 

hogy a szeretet mennyire fontos, mert az az egyetlen donorja a párkapcsolatnak.

Ha működik a szeretet átadása és befogadása, akkor elhárítható sok veszély, például az „anyagfáradás”.

Persze így is előfordulhat, hogy kevés lesz az egyik fél a másiknak. Ebben az esetben nehéz igazságot tenni, hiszen amíg az egyik állítja, hogy ő minden tőle telhetőt megtett, addig a másik azt fogja hangoztatni, hogy neki ez nem volt elég.

Ez a házasság 22-es csapdája…

Ilyenkor kifogy a szeretet a kapcsolatból és fájdalmasan hiányzik a boldogság. Hiányzanak a boldogan megélt közös pillanatok, és ezek hiányában megindul az elhidegülés folyamata. Ha az egyik fél fejben eldönti, hogy vége, akkor ott már kisebbfajta csodának kell bekövetkeznie, hogy restartolják a közös életüket a párok.

A bent maradt tüskék szakszerű kisimogatása végtelen türelmet és odafigyelést igényel, mert ha begyulladnak a lélekben a sebek, akkor végérvényesen vége…

Ne ámítsuk önmagunkat, nagyszerű, de nagyon nehéz a mai világban a fiataloknak (is) a hosszú és stabil kapcsolatépítés és annak a fenntartása, hiszen az átkozott közösségi oldalak mérhetetlen módon beférkőznek a házaséletekbe és inkább károkat okoznak, mint segítik a kapcsolat fejlődését.

Amikor sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak, akkor inkább elégedettséget, megnyugvást kívánunk, mert folyamatosan boldognak lenni nem lehet, sőt még kimerítő is lehet.

Sok boldog pillanatot kívánni, viszont bölcs dolog, mert azok tartják kondícióban az együtt élő férfit és nőt.

Egy csók, váratlan pillanatban.

Egy ölelés a konyhában.

Egy gondtalan közös heverészés a virágos réten.

Egy meglepetés vacsora a fáradtan hazatérő társnak.

Ezek a boldog pillanatok, amelyek éltetik a házasságot, párkapcsolatot.

Cserháti Zsuzsa ezt már régen megénekelte nekünk, bár a tragikus magánéletében ő sem tudta aprópénzre váltani a boldogságot.

Boldogság, gyere haza

Késő van, gyere haza,

Honnan jössz, nem érdekel,

Gyere haza, csak ennyi kell…