CSAK A KEZÉT FIGYELD!

Papp Sándor: Hegedüs hadnagy „hiteles”! 2024. dec. 12.

Elöljáróban egy hosszú bevezető az Egri csillagok Hegedüs hadnagyának jellemrajzáról a www.olvasonaplopo.eu oldalról.

Mielőtt azonban a nyájas olvasó nekifog az alábbi sorok olvasásának, ideírok „zavarkeltés céljóból” egy nevet: Magyar Péter.

Emberünk jelleme kissé bonyolultabb, mint az első látásra gondolnánk, vagyis nem egyértelműen, kezdettől fogva gonosz figura, ennél azért összetettebb karakterről van szó. Gárdonyi fokozatosan ismerteti meg vele az olvasót, szinte a szemünk előtt válik a kassai hadnagy a vártisztek egyikéből kissé kellemetlen akadékoskodón és a bátorságról tépelődőn át a vár elárulójává.

Gárdonyi bravúrja abban rejlik, hogy ezt a változást anélkül tudja érzékeltetni, hogy nyíltan kimondaná: Hegedüs István alapvető tulajdonsága az, hogy eredendően gyáva, bár sokáig ezzel még ő maga sincs tisztában. Bizonytalan, gyenge, tépelődő jellem, emiatt válik összetettebb figurává is.

A hadnagy ugyanazt csinálja, mint a világ összes hadseregének összes kiképzőtisztje: ordít a katonákkal. Gergely rá is kérdez, hogy ki ez a hadnagy.

„- Hegedüs – felelte Dobó -, a kassaiak hadnagya. Kemény ember.”

Egyelőre tehát csak annyit tudunk meg emberünkről, hogy hivatásos katona és hogy kemény ember. Ebből arra következtethetünk, hogy Dobó már jól ismeri őt, de arra nem kapunk választ, hogy mit értett a keménységen. Hegedüsnek ez az első szereplése még nem hagy mély nyomot az Olvasóban, a kassai hadnagy nem emelkedik ki semmi különlegességgel (az ordításon kívül) a várvédők seregéből.

Ugyanebben a fejezetben – a vár erejének és legénységének számbavétele után – teszik le a tisztek az esküt. Ennek pontjai közül nekünk most a negyedik a fontos:

„- Negyedszer: az altisztek a hadnagyok tudta nélkül, a hadnagyok a két kapitány intézkedése nélkül a csapatokon nem rendelkeznek.”

Az eskü szövegét Dobó olvassa fel és a tisztek a megelőző három pontra hangosan és egyszerre rávágták: 

„Elfogadjuk!”

Most azonban „Egy érdes hang szólalt meg Fügedy mellett: valamit ide szeretnék betoldani.” - Hegedüs a közbeszóló, aki érdekes kiegészítést akar:

„- Azt ajánlom, hogy a két kapitány viszont a hadnagyokkal mindig egy értelemben intézkedjen, valahányszor úgy fordul a sor, hogy akár a védelemben, akár más fontos intézkedésben a hadnagyok közül csak egy is tanácskozást kíván.”

Figyeljük meg, hogy:

Hegedüs közbeszólásával megzavar egy magasztos pillanatot. Mindenki átszellemül és lelkes, eszükbe sem jut ellentmondani Dobónak. Kivéve Hegedüst.

Ha jobban megnézzük Hegedüs közbeszólását, akkor rá kell jönnünk, hogy az ég világon semmi értelme. Bizony. Hegedüs ugyanis azt akarja, hogy a két kapitány (Dobó és Mekcsey) mindegy egyes alkalommal, amikor azt valamelyik hadnagy kéri, akkor tartson tanácskozást. Ez több okból is lehetetlen, mert:

A kapitányok nem fognak ostrom közben közvélemény kutatást tartani a hadnagyok között, hogy tetszik-e nekik valamelyik intézkedés, vagy sem.

Egy vár megvédése katonasággal történik, a katonaság pedig – természeténél fogva – nem demokratikus szervezet. Vagyis egy hadnagy dolga nem az, hogy „tanácskozást kíván”-jon, hanem, hogy végrehajtsa, illetve a neki beosztott katonákkal végrehajtassa a parancsot.

Dobó ennek megfelelően is reagál Hegedűs közbeszólására: „Az ostrom szünetében elfogadom” - ami köznyelvre lefordítva annyit jelent, 

hogy „értem én, csak lesz@rom”, 

ugyanis nyilvánvaló, hogy ha valamelyik tisztnek problémája lesz a kapott paranccsal, akkor az ostrom közben lesz, nem előtt/utána.

Hegedüs ugyan nem csinált semmi rosszat, nem követett el hibát, mégis, már a második alkalom, hogy kellemetlen helyzetbe kerül. Az Olvasó így is kezeli, kellemetlen, nyűgös, egyértelműen nem szimpatikus figurának.

…………………………..

Nos, ennyi a meglehetősen hosszú, de fontos idézet, Hegedüs jellemrajzából.

Vajon miért is jutott e sorok olvasása közben eszembe Magyar Tisza Péter neve…azért, mert kísértetiesen hasonlít a két jellem egymáshoz.

A csapatból való kikandikálás, az erőltetett „én több vagyok” – attitűd, ami tele van sértődékeny egoizmussal, mindkét figuránál fellelhető és ott lóg a veszélye a „kiugrásnak”, amely mindkét esetben egyértelműen öncélú és haszonelvű, hiszen a „sátánnal” is szövetkeznének mindketten, csak azért, hogy önmaguk előtt bizonyítsák saját „nagyságukat”.

Hegedüs sorsát ismerjük a regényből, dicstelenül végződött az árulási kísérlete.

Magyar Péter még szervezi a várkapuk kinyitását, hogy beengedje a várba a lófarkas zászlóvivőket.

Érdekes hasonlat ez, de hidegrázósan valós, tehát aki jóhiszeműen úgy gondolja, hogy elkél a Fidesznek egy kis fricska, az piszkosul gondolja át a gondolatait, mert ha Magyar Hegedüs Péterre bízza a vár védelmét, akkor hamarosan a lófarkas zászló hegyét az alfelében fogja érezni.

Egy-két belpesti aberrált művészlelken kívül, ez az állapot senkinek sem lenne kellemes…

Hátrább az agarakkal, Magyar!