
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Papp Sándor: Hét krajcár 2024
2024. dec. 7.


Nehéz köd települt az őszi szántással körbe ölelt házakra, szinte nyomasztó volt a koraesti nyirkos sötétségben a csend, amelyet csak egy-két, láncra vert éhes kutya fájdalmas vonyítása tett még elviselhetetlenebbé.
A kis szobában egy olvasólámpa fényénél körmölte a másnapi leckét a kisfiú. Szeretett iskolába járni. Ott mindig meleg volt és kapott rendes ebédet is, ha valamelyik osztálytársa váratlanul hiányzott, akkor illedelmesen megkérte, hogy duplázhat-e. Volt, akinél ezt megtehette, de Rozi néni mindig elutasította őt. Rozi néni minden nap tömött szatyrokkal sietett munkavégeztével a konyhából a kocsijához, aztán gyorsan elillant…
Szép sorban írta a nagybetűket a tiszta lapra, miközben édesanyja csendben pakolászott a bőröndjébe. Ma este újra útra kel majd, hogy reggelre messzi hegyek közé érve ápolja Urlichot, a magányos nyugdíjast. Évek óta ezt teszi, váltásban több száz társával a környékről, hiszen ez a munka jobban fizet, mint az itthoni gyárak szalagja melletti háromműszakos robotolás.
Édesanya mindent kifizetett a héten, ami a rezsit illeti, de egy váratlan és fájdalmas kiadás keresztül húzta a számítását, így most úgy állt a félhomályban tétován, mint egy ázott cinege téli estén az üres madáretetőben. Kétségbeesetten kereste az aprót a zsebeiben, mert a taxit bizony előre ki kell fizetni, különben be sem ülhet a mogorva fickó kocsijának hátsó ülésére, ahol a többiekkel szorongva teszik meg az utat Németország hegyei közé.
Hát éppen hét euró hiányzott a taxira szánt pénzhez. Édesistenem, sóhajtott, csak egy nappal hamarabb utalták volna a múltkori bérét és akkor nem lenne ilyen gondja, amit legjobban önmaga előtt szégyellt.
Aztán elkezdte lázasan kutatni a szekrényben sorakozó ruhák zsebeit és csodák csodájára, sebtében összeszedett 5 eurót! Már csak kettő hiányzik! – kiáltott fel diadalittasan, amikor a kisfiú befejezte a házi feladatát. Ahogy elrakta a tollat, a tolltartóból kigurult egy egyeurós a padlóra. Egyszerre ugrottak érte és nagy igyekezetükben összekoccant a fejük és a földre huppantak. Ott nevettek együtt felszabadultan, egymást ölelve, örömkönnyek között.
Na most már tényleg csak az utolsó 1 euró hiányzik, sóhajtott nagyot és tovább keresett, de sehol nem akadt rá, az idő pedig haladt…és akkor hármat csöngettek…ajtót nyitott és egy toprongyos alak állt a küszöbön. Elsőre rá akarta csapni az ajtót, de a szemeit látva, visszafogta a mozdulatot. Az alak halkan megszólalt. Kidobásra ítélt téli ruhát kért tisztelettel, sapkát, sálat, bármit.
Ne várd a májust, hiszen közelít a tél…dúdolta magában, miközben az alak türelmesen várt az előszobában és ő szatyorba rakott egypár olyan divatja múlt pulóvert meg egyebeket, amik már évek óta a szekrényben árválkodtak.
Amikor átadta a teli táskát, az férfi ránézett és egy pénzérmét nyomott a kezébe. Most kaptam a templomajtóban és kérem, fogadja el tőlem, mert senkitől nem kaptam még ennyi holmit, mint most itt ebben a házban. Koszos kezeivel megfogta a kisfiú tenyerét és beleillesztette az egyeuróst. Illedelmesen elköszönt és csendben kilépett az ajtón.
A fiúcska csillogó szemmel az anyjára nézett és odaadta neki a pénzt.
Amikor kora reggel odaért a németországi állomáshelyére, Ulrich bácsi már ott ült a tolószékében a nagy üvegablak előtt és nézte őt, ahogy behúzza a gurulós kofferét a járdán, miközben a farkaskutya örömmel körbe ugrálja őt, régi ismerősként üdvözölve.
Azonnal nekifogott a reggeli készítéséhez és tálalásához.
Gyere, ülj ide mellém, - biztatta őt az öreg nyugdíjas, - mondani szeretnék neked valamit. Csak remélte, hogy nem tett olyat, ami miatt az öreg elbocsátaná, de látta, hogy „papa” nyugodt, vagy inkább szomorkás. Leült vele szemben és hallgatta őt.
A gazdag német nyugdíjas hosszan beszélt a magányról, az életéről, annak értelméről, majd az elmúlásról. Részletesen ecsetelte, hogy sajnos a pénz nem minden, mert ha nincs a házadban boldogság meg szeretet, akkor hiába vagy gazdag, valahol koldus vagy…szeretetért kolduló jómódú ember, akinek valójában semmije sincs.
A hosszú és szomorú monológ után odament Ulrich papához és átölelte őt. Nem érdekelte, hogy a nagy üvegablakon át, a kivilágított galériában kik láthatják az utcáról. Úgyse értenék a kérges szívükkel, hogy ez az ölelés két érző ember szeretetmegnyilvánulása és egymás bíztatása.
Itthon a nyirkos köd egyre sűrűbben fojtogatta a sápadt Holdat az égen…a vékony testet körbe ölelte a jóillatú pulóver meg a kabát, a sapka is befedte kócos fejet. de már nem fázott, miközben bandukolt, hogy a kukában élelmet keressen vacsorára.
Egy percig sem fordult meg a fejében, hogy ezért az egy euróért vehetett volna nyolc kiflit.
Tudta, hogy annak az egy eurónak ott van a jó helye, ahol hagyta.
Másnap délelőtt Ulrich bácsinak postája érkezett. Megkapta az ezévi részesedését a befektetéséből. Sikeres évet zárt a vállalat, busás hasznot termeltek. Az értesítést otthagyta a dohányzóasztalon és a nagy üvegablakhoz gurult. Nézte a koratéli tájat és réveteg tekintettel arra gondolt, mit ér ez az összeg, ha az ember magányos és valójában boldogtalan.
A kisfiú padtársa ma nem jött iskolába és Rozi néni is beteget jelentett.
Ma a kedvencét főzték a konyhán.
Repetázhat.
Olyan boldog volt.

Papp Sanyi


