AMMARHA!

Papp Sándor: Hülyékkel nyaralni, na, még mit nem! 2025. júl. 14.

Márpedig az ember akaratlanul is beléjük botlik, bármerre indul el a nagyvilágba.

Szögezzük le, hogy az effajta hülyék minden nációban megtalálhatók, legfeljebb az arányok mások, és most mindenki helyettesítse be a gondolatában azt a nemzetet, amelyiket szeretné…

Sétálunk a várromok között, tüzesen süt le a nyári nap sugára… erre fel: megjelennek A Hülyék. Apuka első dolga, hogy felmásszon a vár fokára, illetve a várrom falára, filmezni, mert neki nem elég magas a vár, meg kell azt toldani a saját emberi nagyságával is. Neki ne írja ki senki, hogy a falakra felmászni tilos és életveszélyes, majd ő tudja… Eközben termetes felesége másokat kommentál félhangosan, mire a férj leugatja a fejét, mert belepofázott a videófelvételébe. Családi idill, egyenes adásban. Anyuka, hogy terelje a szót, kellő hangerővel megállapítja, hogy milyen „tré” ez az egész itten, miért nem újítják fel ezt a romot, na de hiszen a kórházakat sem újítják fel! – adja tudtára az összes várvendégnek, csak, hogy képben legyen mindenki. 

Performanszuk fénypontja, amikor a zombiként körülöttük tébláboló gyermekük artikulált hangon számonkéri a biológiai létrehozóit, hogy mikor mennek már a teszkóba.

Mire kiheverné a normális turista ezt a kultúrsokkot, megjelenik a színen a Nagy Nőstény, mögötte a Kis Ő-vel, azaz a kísérővel. Temus celebünk természetesen körömcipőben érkezik a kiszáradt füvön és murván, de neki csak egyetlen célja van, bevenni a bástyát. Elvtársa lohol mögötte szótlanul, bár inkább lesz ez „befektető”, mint elvek mentén társ, mert elvek itt nem nagyon vannak… 

Az egész „kirándulás” max két percig tart, amíg elkészülnek a fotók az Instára. 

Láb keresztbe, kacsók beletúrnak a hajba, kötelező csücsörítés és már kész is vagyunk, megvan az „élmény”. Hogy hol vannak, meg mik azok a betűk ott egymás után, a vár történetéről? Kit érdekel! – ÉN vagyok itt, és semmi és senki más. „Cukkerkám” gyerünk! – adja ki a parancsot a műanyag némber és cukkerkám szót fogad. Jó kutya. Lóg is a nyelve a hőségben, vagy épp ki tudja miért…

A gyorsétterem terasza tele van (ó, igen, mea culpa, onnan van a személyes élmény, bocsi, hogy ezáltal bizonyára a BlackRockot gazdagítottam én is…), jószándékkal egy csúszda és mászóka konstrukció áll a gyerekek rendelkezésére. Shakira hangja bosszantóan hangos a hangszórókból, mintha csak az emberi szót akarná elnyomni a teraszon. Ne beszélgess, egyél, fogyassz! Na de megjöttek ők, a rombolók! Négyen vannak, de mintha negyvenen lennének, olyan hangerővel bírnak a kölykök. Az addig szolidan csúszdázó kislányok menekülnek a barbár horda elöl, akiknek nem számít, hogy cipőben nem ajánlatos belépni a kis építménybe, 

ezek mennek, mint a vadak, mindent megmásznak és a lehető legagresszívabb módon igénybe vesznek, de olyan veszettül rázva, tépve, rúgva minden eszközt, mintha csak egy profi Antifa alakulatot látnánk akció közben. 

Shakira hangja már rég nem hallható a kölykök őrjöngő üvöltésétől. Mindez addig tart, amíg az őket „felügyelő” nőszemély (biológiai szülő?) megjelenik a rendeléssel. Ekkor – mint a napokig éheztetett marhacsorda – olyan vehemenciával rohannak a vályúhoz, bocsánat, az asztalhoz, ahol a legelemibb étkezési szokásokat is mellőzve, pusztítanak mindent, amit eléjük tettek. Az addig illedelmesen elhúzódott kislányok a szomszéd asztaloktól visszamerészkednének a játszóházba, ne de nem úgy van az! Az egyik behemót, – aki a leggyorsabban zabálta el a többi elől a McMenüt – máris rohan még egy utolsót tombolni, de szinte azonnal követi őt a többi is. Rázzák a konstrukciót, mint a fővárosi állatkert nagy szikláján a majomkolónia, már elnézést a hasonlatért. 

Minden maradékot hátrahagyva, agresszív ordibálással elvonulnak a gyerekeknek látszó ösztönlények, anyuka (vagy mi a szösz) a nyomukban, a mobilját nyomkodva… 

Mindenki fellélegzik, a személyzet gyors takarításba kezd, a kislányok végre csúszdázhatnak zokniban, és Shakira is előbújik újfent a hangfalakból. Visszaáll a konzumrend.

Nyaralni jó, mert ezáltal sok-sok élményt szerez az ember…