7832

Papp Sándor: Imádkozzál és dolgozzál! 2024. máj. 28.

Csíkslomlyó, Pünkösd.

Újracsak összegyűlt több, mint háromszázezer ember a Kárpát-hazából és a világ minden tájáról, hogy közösen imádkozzon a szeretteiért, a nemzetért.

Az ima megtartó erejéről nem nekem kell értekeznem, de a cikk címében a lényeg a két szó, a két felszólítás így együtt a fontos.

Maga az ima, cselekvés nélkül, tétlen csodavárás.

Az ima reménykedés és a transzcendens út keresése Istenhez, de ha csak automatikusan elmormoljuk az imáinkat és sem fejben nem dolgozunk, sem egyéb módon nem sarkalljuk magunkat konkrét tettekre, akkor az ima ereje elveszik, semmissé válik. 

Akkor ugyanis az ima, szimpla álmodozássá degradálódik!

Az ima a lépcsőfok, az ima a palló, az ima a korlát azon az úton, amelyen járni akarunk. 

Az ima eszköz és nem cél.

Imáinkba foglaljuk a felvidéki magyarság megmaradását, növekedését, de az a kérdés, hogy ezen túl teszünk-e érte? Dolgozunk-e a Felvidékiért, az itt élő magyar közösség jogaiért, jólétéért?

Magyarországért, az egyetemes magyar nemzetért dolgozik Orbán Viktor és kormánya 2010 óta, ott vagyunk a NER-ben és minden évben szisztematikus munkával segíti a felvidéki magyarságot is az anyaország kormánya.

A nemzet imádkozik, a politikus dolgozik, a nemzet tagjai a politikai munkát segíti és egyben hasznosítja a saját maga számára, amely megsokszorozva voltaképpen a nemzet hasznára válik.

Ez a magyar élet rendje.

Felvidéken a Komáromi Imanap az egyetlen „intézményesített” formája a közös imának a magyar püspökségért. A politika már rég elfelejtette ezt a közösségi kezdeményezést. A közös ima ereje is lanyhul, a politika sem foglalkozik átfogó, „felvidéki NER”-szintű dolgokkal. 

Az ide-oda való bejutásra koncentrál, amely egyre-másra sikertelen.

Nincs már közös ima.

Nincs közös akarat.

Nincs közös munka.

Akarnokok egyéni kampánya van.

Elnök AKAROK lenni.

Képviselő AKAROK lenni.

Minden IS AKAROK lenni…

A karok meg nem mozdulnak az értelmes munka elvégzésére.

Budapest tétlenül nézi ezt a felvidéki katyvaszt, amelyet sem lenyelni, sem kiköpni nem tud.

A lelkes, önkéntes tenniakarók lassan kikopnak a közéletből, mert beleunnak abba, hogy sem az összekulcsot kezeikre, sem a kétkezi munkájukra nem figyel a politika.

A csendes reményvesztettséget most újra elnyomják a fesztiválok dübörgései, de itt lesz az ősz, itt lesz újra, amikor majd hó takará el a felvidéki tetőt, és számot kell majd vetnünk azzal, hogy milyen termést arattunk az idén.

Tartok tőle, hogy szegény lesz az eklézsia és a templomaink egerei még szegényebbek lesznek.

Na de addig vigadjunk!

Dolgozni úgyse tudunk önmagunkért, akkor legalább vígan menjünk tönkre.

Bárcsak teljes mértékben indokolatlan lenne mindaz, amit fentebb leírtam.

Ezért imádkozom és dolgozom.