ZSÍR

Papp Sándor: Itt van az őz! Itt van újra!! 2025. okt. 7.

Csendes, csípős kora reggel szótlanul érkeznek a falusi buszmegállóba a hétvégétől megfáradt utazni vágyók, vagy inkább utazni kénytelenek, mert a hétfői munka-, illetve iskolakezdés az egyik legembertelenebb dolog a világon.

Gizike, mint mindig, most is első, és ezzel ki is vívja magának a felszállásnál is a VIP-belépőt a buszba, ő köszönhet elsőként a fiatalos buszvezetőnek, és mindig lehuppan mögé, az első ülésre. Gizike tegnap délután befestette a haját, bebodorította, ahogy azt teszi már vagy negyven év óta. Kormányok jönnek-mennek, de a frizura tart. A férje megint nem vette észre az egy színárnyalatnyi hajszínváltozást, na de nem is vehette, mert a vasárnapi meccs után a késő estébe torkollott a hosszabbítás a kocsmában, így már csak a szoba sötétjében matatva bújt gépies megszokással az asszony mellé, és az X mennyiségű sör+tüske hatása alatt azonnal álomra szenderült, hogy aztán éjjel alaposan teleböfögje a hálót a kocsmai koktél szagával…

Tibike minden hétfőn a korai buszhoz vonszolja magát, mert nulladik órája van, igaz, csak neki, mert anyuci kitalálta, hogy művész lesz, ezért Tibike minden hétfőn a helyes kiejtést gyakorolja árván az üres tanteremben, miközben osztálytársai még otthon szürcsölik a meleg kakaót. Tibikét mindig elkíséri a kiscicája a buszmegállóba, és ott köröz a lábai között, farkát kéjesen dörzsöli a nadrágja szárához, aztán amikor beáll a behemót busz a megállóba, a kiscica ösztönszerűen hátraugrik és csak nézi, ahogy Tibike eltűnik abban a nagy kékesfehér valamiben.

Géza orvoshoz megy, mert nem jók az eredményei. Kissé odébbáll, hogy a csavart cigije füstje ne zavarja a többieket. Mire megjön a jármű, gondolja elfüstöl vagy hármat, hiába mondta neki az orvos, hogy vissza kell vennie ebből, Géza nem teszi. Nincs egyéb öröme, hiszen az asszony évek óta elhagyta, a „magtalansága” miatt, és azóta nem maradt neki csak a cigi meg a Fradi a tévében. Egy trashmetál énekes is megirigyelhetné azt a hörgő hangot, amit kiad magából időnként Géza, de most két cigi és köhögési roham között már fél, mert sejti, hogy mi lesz ennek a vége…érzi, hogy egyre gyengébb és fél, hogy jövő nyárra nem éri meg a Fradi 37. bajnoki címének ünneplését a tévé előtt.

Egyszer csak kifordul a szemközti utcából a tunningolt BMW egy sofőrrel, aki egyben korareggeli DJ is, mert a subwoofer brutális ereje jelzi, hogy báttya a volán mögött nem akárki! Ő Tibi! Semmi köze Tibikéhez, viszont Tibike anyjához annál inkább, de ezt nem tudja senki… Kellő határozottsággal megáll a „tömeg” előtt, letekeri az ablakot és a hangerőt, majd széles mosollyal odaszól: valaki velem a városba?! Gizike rá se néz, ő a buszt várja inkább, a vezetőjét meg még inkább, mert az indián nyár tartogathat számára még boldog naplementéket. Tibike meg se mozdul, neki az anyukája megtanította, hogy idegenekkel soha nem állunk szóba, és bár Tibit ismeri, mert a focicsapat kapusa, inkább tartja magát a szabályokhoz, vár, kivár. Géza bizonytalanul tesz egy lépést a kocsi felé, és már nyílik is az ajtó számára. Gyorsan slukkol egy nagyot még a kapadohányból és messzire pöccinti a füstölgő csikket. Irdatlan gumiégetéssel indul a BMW, mintha csak a tegnap délután F1 rajtja elevenedne meg a „nagyközönség” előtt. Pillanatok alatt eltűnnek a hajnali ködben és már csak a felerősített basszus hallatszik egyre távolabbról.

Tibi nem szarozik, nála alap a padlógáz, nincs idő itt kilencvennel zötykölődni…a szemközti kanyarban még villant a szembejövő busz sofőrjének, amolyan laza köszöntés ez, amikor profi a profival találkozik…de már százharmincnál jár a mutató, a kocsi stabilan ül a nyálkás aszfalton és csak száguldanak a tengernyi száraz kukoricakóró között.

Géza minden baja elmúlik, csak az utat figyeli riadtan és kapaszkodik az ülésbe, mert ez a szédítő tempó neki szokatlan. Tibi közben lazán bedob a kesztyűtartóból két Tic-Tac-ot és ránéz Géza riadt arcára.

Itt van az őz! – kiált fel Géza, amint látja, hogy kecses szökelléssel egyik kukoricásból a másikba veszi az irányt Bambi, pár méterre a robogó kocsi előtt. Tibi sztoikus nyugalommal markolja a sebváltót és konokul nyomja a gázpedált…Itt van újra!! – ordítja Géza, amikor Bambi2 ugrik az aszfaltra, de többet már nem tud mondani, mert a szélvédőre felcsapódó állattest, egy ezredmásodperc alatt bezúzza az üveget és a tetem a kocsin átrepülve landol az árokban. A BMW hosszú fékcsíkot húz, Tibi szájából kiesnek a fehér cukorkák a fékezés hatására. Amikor megáll a járgány, oldalra néz és Géza szétzúzott fejét és élettelen testét látja vérbe fagyva.

A busz, miután felvette utasait, monotonul zötykölődik a ködben, amikor is a vezető és a mögötte a legszorosabban ülhető Gizike észreveszik a villódzó piros-kék színeket. Lépésben gurulnak el a baleset helyszíne mellett, a rendőr karja lendítéseivel jelzi, hogy ne álljanak meg, haladjanak tovább.

Gézát hiába várja a főorvos, nem jelenik meg a megbeszélt időben. A főorvos nem tudhatja, hogy Géza már ott van a kórházban, csak egy másik osztályon, a patológián fekszik és már nem köhög.

Tibi reszkető kezekkel írja alá a rendőrőrsön a baleseti helyszínelés jegyzőkönyvét. Amikor leteszi a tollat, akkor látja, hogy véres a keze. Géza megszáradt vére tapadt a kezéhez.

Tibike csendben ül az osztályban és várja a tanító nénit. Meredten néz maga elé és azon gondolkodik, hogy vajon a jövő héten Tibi fogja-e védeni a falusi csapat kapuját, mert szeretett mindig kint lenni a pálya szélén az anyukájával.

Gizike a törökkávéját kevergeti és révetegen néz maga elé. Nézi a saját kezét, rajta a házassági gyűrűje, és még mindig érzi a buszvezető kezének melegét, ahogy megszorította gyengéden az ő ujjait, amikor sokkolva a baleset látványától, reszkető lábakkal igyekezett leszállni az első ajtón a városban. Vigyázzon magára! – súgta oda neki a fiatalos vezető és biztatóan mosolygott rá.

A megtermett őz teste az árokból - vércsíkot maga után húzva - felkerül az utánfutóra. Gizike, mire délután hazaér, a férje őzpörkölttel várja, meg azzal a hírrel, hogy Gézának holnapután lesz a temetése. Szótlanul ülnek egymással szemben a vacsoraasztalnál, Gizike már megszokta, hogy a vadász férje az ilyen esetekben teszi a dolgát, begyűjti az elgázolt vadat és haszonállattá minősíti azt…

Szép lett a hajad ezzel az új színnel, mondja a férj, miközben kitunkolja a pörköltszaftot a tányérból. Gizike kissé zavartan, félmosollyal a hajához nyúl és elrebeg egy halk köszönömöt. Vigyázni kell ilyenkor ősszel – mormogja a bajsza alatt a férj. Meg máskor is vigyázni kell…teszi hozzá és kitartóan a felesége szemébe néz.

Tibike gyerekszobájába halkan bekopog anyuka. Leül a kisfia mellé a heverőre és szorosan átöleli. Könnyeivel küszködve, zilált hangon ismételgeti a kisfiának: vigyázni kell, mindig vigyázni kell! Tibike érzi az anyja heves szívverését és átöleli az anyja nyakát. Annyira szereti, amikor az anyja így szereti. Vigyázok anya, ne aggódj, de te is vigyázz magadra, jó? – mondja neki és letörli az anyukája könnyeit. Vasárnap megyünk majd megint focira? – kérdi egy kis vidámságot erőltetve az együttlétbe. Az anya nagyot sóhajt és csak annyit mond: remélem igen…

Vigyázni kell, ilyenkor ősszel!

Vigyázni, figyelni kell egymásra!

Meg máskor is, mert könnyen megvan a baj…