A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Gyertya gyasz 1

Papp Sándor: Jancsi bácsi emlékére 2023. dec. 13.

Az, hogy 1994-ben önkormányzati képviselő volt a falujában, nem másodlagos dolog, de Jancsi bácsi habitusát tekintve mindegy is, mert valójában ő sokkal több volt egész életében, mint választott képviselő. Ő volt a mi falunk Mészöly Gézája. Élete volt a foci, és ugyanazzal a vehemenciával, keménységgel harcolt a pályán fiatalkorában, mint a Szőke Szikla, valamint tette ezt a pályán kívül is, amíg volt ereje kimenni a meccsekre, buzdítani a csapatot.

Imádta a magyar focit, imádta a magyarságát, egy energiabomba volt, olyan jókedéllyel volt megáldva, hogy az szinte minden nap felrepítette őt – majdnem a csillagokig, ugyanis ács volt.

Azon a napon, 1994. január 8-án ő is felszállt velünk Losoncon a zsúfolásig megtelt két autóbusz egyikére, hogy elinduljunk Komáromba. Aztán megjelentek a rendőrök, és azonnal bevonták a két ČSAD-busz engedélyét az indulásra. Botrány, zúgolódás, tehetetlenség. 

A „régi motoros” zsaruk lakonikusan közölték, hogy ez a két busz ma innen nem indulhat sehova, ezt a parancsot kell teljesíteniük, bocs…

Vagy tízen voltunk, akik kocsikba ültünk és elindultunk „Felvidék fővárosába”, a többiek, jobb híján hazakullogtak, jó utat kívánva nekünk. Mivel a Losonci járás részvételének megszervezése az én feladatom volt az Együttélésben, mindenképpen el kellett jutnom Komáromba. Beültünk hát a két kisgyermekünkkel a rossz Škodánkba, beült hozzánk Jancsi bácsi is, és a folyamatos közúti rendőri ellenőrzések között kirándulást színlelve, nagy nehezen – de éppen időben – eljutottunk a helyszínre.

Jancsi bácsi arról (is) volt híres, hogy ha érces hangja felszárnyalt, az messzire repült, azaz nem volt képes halkan beszélni. 

A majd háromórás utat is végigkántálta. Ízesebbnél ízesebb káromkodásokkal fűszerezte a mondandóját, amikor már a tizenötödik rendőri ellenőrzést is átvészeltünk.

A nagygyűlésen lehetőséget kaptam elmondani, hogy mi történt a Losonci járás küldötteivel, és arra kértem a háromezer embert, hogy tapssal üdvözölje a kényszerűségből otthon maradottakat. Azóta se hallottam olyan erős tapsvihart…

Megfordult a fejemben, hogy Jancsi bácsinak, a maga 86 évével ott lenne a helye jövő januárban Komáromban. Ma jött a hír, hogy elhunyt. Hangja itt cseng a fülemben. Igazi szívember volt, mindent szenvedéllyel csinált.

Komáromban már nem lehet velünk, de azt tudom, hogy az odafelé vezető úton hallani fogom a hangját a kocsimban.

Mindannyiunk, így a Jancsi bácsik sorsa is az, hogy egyszer meghalunk. A kérdés az, hogy lesznek-e utánunk új, érces hangú, szenvedéllyel teli Jancsi bácsik, akik tűzön-vízen át el akarnak jutni a következő sorsfordító nagygyűlésre.

Mondom, a következő nagygyűlésre.

Egyszer vennénk már a bátorságot, hogy megszervezzük magunkat, na de az ugye munka…

Nagyon fog a felvidéki magyarságnak hiányozni Jancsi bácsi és minden más nevű öreg harcos, aki harminc éve AKART VALAMIT!