MAGYAR KÁRTYA

Papp Sándor: Magyar terrort Szlovákiában! 2024. febr. 22.

Szándékosan nem tettem a terror szót idézőjelbe, mert így hatásvadász a cím és idevonzza az olvasót.

Na, akkor kezdjük a lényeggel: a napokban volt az anyanyelv világnapja, ami ugye azt jelenti, hogy az édes anyanyelv mindennél fontosabb, na, jó - az egészség után, - a második legfontosabb dolog egy ember életében.

Ugye emlékszünk még a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom (vagy csak szimplán csoport) anonim akcióira, amikor amolyan „humánus terroristákként”, maszkokban nem romboltak, robbantottak, hanem alkottak, építettek kétnyelvű feliratokat a vasútállomásokon, utak mentén.

Az arcukat, nevüket titokban tartó lányok és fiúk azóta felnőttek és már névvel, arccal ott vannak a Magyar Szövetségben, mint politikusok. Az akcióik sikeresek voltak, hiszen szinte mindaz, amit követeltek anno, mára megvalósult.

A mozgalom sajnos hibernálta magát, a „kiöregedő” alapítókat nem követte a csapatban a fiatalabb generáció, néha az az ember érzése, hogy maga a mozgalom valójában egy ugródeszka, vagy vizsgamunka volt azzal a szándékkal, hogy

a csapat jó része, - a jól elvégzett munkáért jutalmul, - betagozódjon a felvidéki magyar politikába és azért (vagy abból) éljen.

Pedig lenne itt tennivaló még bőven. A magyar nyelv másodlagossága továbbra is az egyik legnagyobb problémája a közösségünknek, ezért továbbra is lehetne „terrorizálni” az államot egyéb kreatív „merényletekkel”.

Például sok-sok fiatalnak együtt, egyszerre, egy időben az ország sok-sok hivatalában lehetne CSAK MAGYARUL beszélni és így helyzetet teremteni. Verbálisan és írásban „zaklatni” az állami, megyei, helyi önkormányzati hivatalokat. Ilyen „magyar napokat” ciklikusan ismételni és megfelelően medializálni. Persze lehetne azt országos civil mozgalmi alapon is tenni. Adott napon magyarok tízezrei csak és kizárólag magyar nyelven kérnek tíz deka szalámit vagy cipőt a boltokban, információt a hivatalokban, stb.,

és ha nem tudnak magyarul a pultok másik oldalán, akkor mosolyogva kérni a panaszkönyvet, szlovákul. 

Majd mindezt többször ismételni, és kellő nyilvánosságot adni a témának, és kikényszeríteni egy társadalmi párbeszédet az érintettekkel, azzal a céllal, hogy

bizony jogunk van, - illetve lenne, - a magyar nyelv teljeskörű használatára az életünk minden területén,- azaz a Tescotól a bíróságig, - ebben az országban.

Kár, hogy ma már nincsenek megfelelő eszközeink hasonló nyomásgyakorló, helyzetet teremtő kezdeményezésekre, mert a közösségünk állapota olyannyira szétzilált, hogy záros határidőn belül erre semmi esély.

Kár, hogy nincs se folytonosság, se újabb ötletgyár a közösségünk felrázásra.

Maximum maradnak ilyen keserédes, remekbeszabott cikkek, mint ez itt, Szomolai Andrea tollából (Utálom a magyarokat | ma7.sk ). Andi, köszi az inspirációt a cikkem megírásához!

nyitókép: Kétnyelvű Dél-Szlovákia/Facebook