LÓSZART, MAMA!

Papp Sándor: Magyarságutálat, felsőfokon 2025. nov. 21.

Hogy hogyan lettem magyar? A válasz egyszerű lenne: magyarnak szült az anyám, de ez nem ilyen egyszerű, mert eredetileg mindenkit magyarnak szülnek, aki magyar anyától születik, de nem mindenki lesz, illetve marad magyar.

Ami sokkoló, hogy Magyarországon is rengeteg olyan ember él, létezik, akik bár magyarnak születtek és valószínűleg a nemzetisége rovatban magyar szerepel, de valójában nem magyar.

Nem lehet magyar, hiszen olyanokat cselekszik, amelyeket magyar ember nem tesz. Nem büszke a magyar űrhajósra, kárörvendő, ha magyar focicsapatnak nem jön ki a lépés, nem jelentenek neki semmit a nemzeti ünnepek, hidegen hagyja, ha egy tudósunk Nobel-díjat kap, vagy bármilyen világraszóló magyar siker születik.

Nem érdekli, hogy az országa határain kívül is élnek magyarok, nem kis számban. Nem is érti, hogyan kerültek oda, és végkép nem érti, hogy miért „magyarkodnak” ott a hol élnek és miért nem lettek románok, szlovákok, szerbek, ukránok. Kifejezetten dühíti őt, ha ezek a magyarok beleszólnak az országában zajló társadalmi-politikai eseményekbe, ráadásul még szavazati joguk is van. Ismerős mondat ugye: takarodj haza, semmi közöd ahhoz, hogy mi zajlik Magyarországon, nem is itt adózol!

Utálja a környezetében azokat is, akiknek fontos a magyarsága. Himnuszt nem énekel Szilveszter éjjelén, a Nélküled semmit nem jelent neki, zászlót életében nem tartott a kezében, minek…

Rühelli a magyar folklórt, a népviseletet, a népdalokat, semmibe veszi a művészetet, könyvet nem olvas, színházba nem jár, képtárban életében nem volt és nem is lesz.

Ellenben két kézzel kap minden után, ami idegen, mert az csak jó lehet. Kétpofára zabálja a kirántott csirkefalatokat az útszéli gyorsbüfében és elkapcsolja a kocsiban a rádiót, ha „tré” magyar dalt hall. Az RTL-t tartja a hiteles forrásnak, meg a Telexet. Mindent elhisz, amit ott lát és olvas, számára az a szentírás.

Bezzegromániázik úgy, hogy fogalma sincs az ottani viszonyokról, „Szloviba” jár a Teszkóba, mert ott minden jobb, mert az egy fejlettebb ország, és hangoztatja, hogy milyen jó nekünk, mert eurónk van és neki csak az a szar Forint…

Az Oktoberfesten mulató németeket csodálja, a közösen éneklő skótokat nagyon bírja, az olaszok életvidámságát imádja és rögtön megjegyzi, hogy bezzeg így lehet élni, nem úgy, mint otthon a savanyú magyarokkal, közben nem is tudatosítja, hogy valójában éppen ő a savanyú magyar!

Ő az, aki csak fintorog, utálkozik, megvet, gyűlöl, tagad mindent, ami magyar.

Az élete egy nagy adag negatív energia, az aurájába belépve azonnal érzi az ember, hogy ez egy toxikus egyén, akivel egyszerűen nem jó egy helyiségben tartózkodni, mert lehúz a maga szintjére.

Ez az embertípus a magyar panaszkultúra nagykövete.

Nem igazán lehet megfejteni, hogy miért is lett az ilyen azzá, ami. Lehet, hogy ő maga sem tudja miért lett magyargyűlölő, lehet, hogy nem is tartja magát annak, csupán nem bírja elviselni, ha valaki értékként tekint a magyarságra, mint olyanra.

Az érzelmi intelligenciaszintje lenne alacsony? Nem, mert ezrével ismerünk olyan közszereplőket, akik viszonylagos anyagi jólétben élnek és közép-, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek és mégis ott pulzál bennük az undor minden iránt, ami magyar.

Nem tudhatom, hogy más nemzeteknél is van-e, s ha van, milyen arányban létezik a társadalomban ez az fajta. Sajnos egyre több olyan hír érkezik a nyugati országokból, ahol a nemzeti büszkeség már szinte bűnnek számít, ahol a német tagadja németségét, a svédnek nem mond semmit a „tre kronor – érzés”.

Valahol ez a cél. Ne legyél semmilyen, csak dolgozz, adózz, fogyassz s a haza fényre derül…

Lósz.rt, mama! (GYF)