SZOBORPARK

Papp Sándor: Miénk itt a tér!? 2024. febr. 26.

Az LGT gyönyörűen megénekelte, hogy az a bizonyos tér a miénk, mert mi nőttünk itt fel, a dal ikonikus, szövege sokatmondó, zenéje gyönyörű.

Itt vagyunk a Felvidéken – ki tudja mennyien –, mert ide szült minket az anyánk. Csetlünk-botlunk, igyekszünk sikeresen végigélni az életünket, és minél több boldog pillanatot megélni. Családot alapítunk abban a reményben, hogy majd a gyermekeink is családot alapítanak, közben fáradunk, megbukunk, talpra állunk, küzdünk a mindennapok iszapjában.

Az a bizonyos tér, amely a miénk, az a mi magyar életterünk.

A folyónk völgye, amit a naplemente beragyog, a kicsi falvaink, a virágágyásunk a házunk előtt, a székünk az erkélyen, egy koncert belépőjegye, mint örök emlék… mindez, a miénk abban az élettérben, amelyben magyarként szeretnénk leélni az életünket.

Mindehhez egyedül kevesek vagyunk, ezért igyekszünk mindezt, közösségként tenni az iskolában, a templomban, a focicsapatban, a tűzoltó egyesületben, a citerazenekarban, a nyugdíjas klubban, ilyen módon igyekszünk tartalmat adni egy magyar falu, város magyar életének.

Persze a lakótársaink nagy része nem aktív tagja az ilyen helyi szerveződéseknek, de ez nem is annyira nagy baj, mert ez az élet rendje. 

Minden kisebb-nagyobb közösségben van pár „szent őrült”, aki szervez, mozgat, mert hatja a vére. 

Általuk működnek ezek a kisközösségek, amelyekhez aztán csapódnak a többiek, nézőként a focimeccsen vagy a kulturális rendezvényen.

Aztán a helyi kisközösségeket a járási meg az országos intézmények felfűzik egy láncra, így alakul ki a felvidéki országos magyar hálózat a kultúrában, hitéletben, oktatásban.

Ez a mi felvidéki civil életünk. Célunk, hogy megőrizzük önmagunknak és a jövő nemzedéknek a magyar szülőföldünket. Teszik mindezt tízezrek önkéntesen, meggyőződésből.

Ezek az emberek a felvidéki magyarság csumája, kemény magja. Isten éltessen minden ilyen tevékeny embert erőben, egészségben! Isten áldja a munkájukat!

Aztán itt vannak az ilyen-olyan módon választott magyar embereink, a polgármesterek, megyei képviselők, a politikusaink. Ők már pénzt kapnak tőlünk. Ezért a pénzért mi teljesítményt várunk el tőlük, joggal.

A péktől is jó kenyeret várunk a pénzünkért, ez egy írott-íratlan szerződés közöttünk. Ha ehetetlen a kenyere, akkor egyoldalúan felbontjuk a szerződést és tesszük azt joggal.

Olvasom, hallgatom a politikusainkat, nézem a tevékenységüket. Egyre gyakrabban ehetetlen az általuk elénk tett kenyerük. 

A külcsínyre adnak, de belbecs nincs. Hamis látványpékség ez a produkció.

Nem kap elég hangsúlyt, hogy a tavalyi szeptemberi választások során nagyon sokan nem kértek ebből a semmilyenre sikeredett magyar kenyérből, sőt inkább választották a szájuk ízének megfelelőbb idegen kenyeret!

Az ehetetlen, ízetlen magyar kenyér miatt a nép éhes, ezért elhagyja a magyar péket, ezáltal fokozatosan feladja a magyar életteret is, amelyet átvesz egy másik pék. Innentől pedig érvényes az alábbi szlovák közmondás:

Čí chlieb ješ, toho pieseň spievaj. Akinek a kenyerét eszed, annak a nótáját fújjad.

Olvasom, hallgatom a politikusainkat, nézem a tevékenységüket. Egyet üzennék nekik, tisztelettel.

Ha a töketlenkedéseitek miatt még tovább zsugorodik a felvidék magyar élettér, az a ti lelketeken fog száradni.

Na, ezt hívják NEMZETÁRULÁSNAK, amiért szebb időkben kötél járt. Ma elég lesz, ha eltakarodtok a bánatba.

Aztán majd az önkéntes helyiek a maguk erejéből rendbe rakják a dolgokat, hogy megmaradjon az (élet)terünk.

Nyitókép: https://gomor-nograd.com/blog/