MAGYAR KÁRTYA

Papp Sándor: Miért vagyunk mi hülye szlovákok és k.rva magyarok egyszerre? 2025. szept. 2.

A k.rvamagyarozást már szinte megszoktuk a DAC-meccseken meg a Fb-n (amúgy nem szoktuk meg), az agyhalott fóbiás szlovákoktól, ami ugye abból fakad, hogy ezeknek a szlovák iskoláikban azt tanítják, hogy itt Graššalkovič, Forgáč meg Čáky szlovák grófok grasszáltak évszázadok óta a galamblelkű szlovák jobbágyok között, persze azért akadt egy-két magyar nemes is, de azok voltak a rosszak, akik deresre húzták a szegény szlovákokat.

Ezt sugallja a szlovák oktatás: itt magyar királyság sose volt valójában, ezen a színtiszta szlovák földön ezek a magyarok valahogy idetolakodtak és most itt vannak páran a nyakunkon. Ebből ered aztán az a fajta magyarutálat, amely mindenféle kreatív formában megjelenik a közéletben.

Amikor jogokat kérünk, politikai képviseletünk erősödik, vagy egyéb formában megnyilvánulunk, akkor nem értik, hogy mi mit akarunk. Nem értik, mert nem értik, hogy hogyan kerülünk ide, és ha már itt vagyunk, akkor miért nem kussolunk és transzformálódunk át szlovákká, 

hiszen az az élet rendje, hogy ha ez Szlovákia, akkor itt szlovákok élnek. Pont.

Na ebből aztán nehéz „kihozni” őket a fényre és felvilágosítani a valóságról, mert ami az agyukban rögzült, az a fentiekből eredő fixa idea rögzült a szürkeállományukban.

Ettől sokkal jobban fáj, amikor az anyaországi, kádári oktatáspolitika emlőin nevelkedett milliók jönnek azzal, hogy mi tulajdonképpen szlovákok vagyunk itt, „Szloviban”. Na ez a fixa idea mindazokban rögzült, akik 89-ig jártak iskolába, de erős a gyanúm, hogy utána hiába változtatták meg a történelem oktatását az iskolákban, ugyanaz a kommunista pedagógus-nemzedék oktatott tovább is, akiknek Trianon nem jelentett semmit (tisztelet a kivételeknek), tehát nem fektettek továbbra sem nagyobb figyelmet az 1920 utáni magyarság helyzetére a Kárpát-medencében, ergo, továbbra sincsenek tisztában az iskolákból kikerült nebulók azzal, hogy ha Galántára vagy Losoncra tévednek, akkor miért találkoznak ők itt aránylag szépen magyarul beszélő szlovákokkal.

Így aztán a számukra mi csak valamiféle szlovákok vagyunk, akikkel jót lehet sörözni, és akiknek poénból harsány „Ahoj!”-jal köszönnek, ezzel gyakorolva gesztust irányunkban, ami persze rohadt nagy tévedés, sőt szinte sértő.

Aztán amikor szavazati jogot kapunk, amely összesen maximum egy parlamenti helyet „ér”, akkor elkezdenek bennünket utálni emiatt, hogy milyen alapon szólnak bele „Magyarországuk” életébe a „szlovákok, románok, szerbek”. Semmit nem értenek az élethelyzetünkből, de tényleg semmit, mert ott is rögzült az agyukban a téveszme, hogy mi valójában nem vagyunk magyarok.

Nos, mit is lehet mondani, írni az olyanoknak, akik a Facebook kommentháborúiban elküldenek minket a francba, oda, ahonnan a szlovákok meg visszaküldenek bennünket a Duna mögé?

Semmit. Hülyékkel minden társadalom tele van, ezen javítani lehetne, de ez egy hosszú folyamat.

Talán egyszer majd kipusztul ez a fajta szemlélet mindkét országban, vagy legalábbis jelentéktelenné válik, és akkor újra békében lehet élni egymás közt és egymással, mint ahogy zajlott ez ezerszáz évig itt a Kárpát Hazában.

Nyitókép: alfahir.hu