A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Screenshot 2023 01 03 at 13 40 01 A Kossuth téren 2002 ben

Papp Sándor: Miklós, a Felvidék veled van! 2023. jan. 3.

Duray Miklós egész életútja tele volt nem szokványos élethelyzetekkel, eseményekkel.

Amikor 1993-ban Kalondán a Nyílt fórum a határátkelőhelyért címet viselő rendezvényünkön elmesélte, hogy a településhez élete egyik legbizarrabb élménye köti, akkor megfagyott a teremben a forró, nyári levegő. Elmondta, hogy valamikor a 70-es évek elején a kalondai vámház épületében vegzálták őt a csehszlovák vámosok a legaljasabb módon, ugyanis anyaszült meztelenre vetkőztették az épület alagsorában, mert fülest kaptak, hogy államellenes irományokat készül kicsempészni Budapestre. Órákon keresztül tartották őt így fogva, majd amikor a személyes holmijai között sem találtak semmit, akkor „nagy kegyesen” elengedték. Aztán a 70-es évek végén az átkelőhelyet bezárták, állítólag éppen a vámosok basáskodásai és üzletelései miatt, majd amikor a 90-es években elindítottuk a kezdeményezést a határátkelőhely újranyitására, Duray Mikós volt az első, aki ebben Kalondát és a környék népét támogatta. Segített, de nem felejtette a hatalom kegyetlenségét és az árulók szagát.

Hányan tudnának hasonló személyes történetet elmesélni róla, Pozsonytól, Bősön át Nagyszelmencig, sőt még Budapesten is, amikor óriási ribillió volt abból, hogy a Kossuth téren Duray ezt üzente a többszázezres tömegnek: Viktor, a Felvidék veled van!

Megtette, mert úgy érezte, ki kell állnia 2002-ben Orbán Viktor mellett.

És utána itthon újra érezhette a hatalom kegyetlenségét és az árulók szagát.

Nekünk, felvidékieknek, Duray Miklós temetése lesz az utolsó lehetőségünk, hogy demonstráljunk, kiálltunk mellette, és a jövőben is kiállunk az általa képviselt nemzetpolitika mellett.

Félve teszem fel a kérdést, hogy miért nem tekinti saját halottjának Duray Miklóst egyetlen felvidéki országos politikai párt, társadalmi és kulturális szervezet?

Félve teszem fel a kérdést, hogy elindult-e már a szervezése annak, hogy minden járásunkból tömött buszokkal érkezzenek majd végső búcsút venni tőle a polgármesterek, önkormányzati képviselők, pedagógusok és tanítványaik, a csemadokosok, civil egyesületek képviselői, a cserkészek, a hitéletünk képviselői, a sportklubok szurkolói, csoportjai, a magyar igazolvánnyal rendelkezők ezrei, a vállalkozóink, a néptánccsoportjaink, a honismereti kerékpárosok, a gombaszögi és a martosi táborozók, és még sorolhatnám mindazokat, akiknek közvetlenül vagy közvetve gazdagította, tette hasznossá az életük egy részét Duray Miklós a tevékenységével.

Félve teszem fel a kérdést, hogy létezik-e még szervezett magyar közösségi összefogás a Felvidéken, amelyikben van annyi kurázsi és becsület, hogy többezres tömegként kinyilvánítsa még utoljára annak az embernek az óhaját, – aki az egész életét áldozta értünk, aki a szó legnemesebb értelmében szolgálta a népét, – hogy igenis lássa az egész világ: voltunk, vagyunk, leszünk!

Félve kérdezem, meg tudjuk ezt tenni majd Losoncon, a temetésén? Bizonyára megjelenne az arcán az a sajátos mosolya a szemüvege mögött, ha azt látná fentről, hogy Miklós, Felvidék veled van!

Szépen kérek mindenkit, akinek lehetősége van, szervezze, szervezzük, hogy ez a végső búcsú Duray Miklóstól méltó legyen hozzá, és ugyanakkor mi, méltó módon nyilvánítsuk ki az erőnket és a szándékunkat, hogy visszük a zászlót tovább, mert egy a tábor, egy a zászló!

nyitókép: YouTube

felvidek.ma