A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Gyj operett gala 1679

Papp Sándor: Mit kíván a felvidéki magyar? 2024. febr. 19.

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!

Legyen tánc!

Megboldogult MKP Országos Tanács-tag koromban, az 1998-as kormányba kerülésünk után, volt szerencsém (?) élőben látni a Bugár-Hunčík-Világi féle politikai irányváltást az MKP-ban, amelynek hosszú idő után Csáky Pál elnöksége vetett véget.

Már a '98-as kampány is a szórakoztatás irányába tolódott el – bár meg kell jegyeznem, hogy az Együttélésnek is húzta anno a Száztagú Cigányzenekar a kampányában, de egészen más céllal –, amelynek a hunčíki ideológia adta a táptalajt. Ennek az elképzelésnek az volt a lényege, hogy a felvidéki magyarság nagy része nem érez nagy affinitást a Duray-féle önrendelkezési politika iránt, ezért nem kell azt erőltetni (a Nyugat és az USA hathatós tanácsai szerint…), azaz nem kell a népnek kenyeret ígérni (ami az élete!), elég neki a cirkusz is, ami talmi és mulandó, viszont pont annyi időre varázsol el, amennyire az a porondmesterek érdeke.

Innentől indult tehát e felvidéki magyar politika úgynevezett szórakoztató kampánya, amelynek a lényege: minél kevesebb konkrét közösségi cél, minél több szórakoztatás. 

Amolyan modern Csemadok lett az MKP, majd a Most-Híd 1 és 2, végül a (Magyar) Szövetség: kulturális élményeket nyújtó szervezet.

A politika olyan szépen leszoktatta a politikai célokról az istenadta népet, hogy ma ha az utca embere orra alá mikrofont dugnánk, tízből kilenc nem tudna kifejezetten (specifikusan) „magyar célt” mondani, amelyet a felvidéki magyar közösség szeretne.

A politikánk teljesen lebutította önmagát és a választót is.

Talán még egy tábla magyarul, valahol, vagy egy aszfaltozás valamerre, talán ennyit szeretne a politikus és a választó együtt, de nem többet. Ez tragikusan szomorú helyzet!

Az év tizenkét hónapjában napirenden szállítja a politika a zenei rendezvényeket a népnek, de egy-két elcsépelt közhelyen túl, semmit nem mond a pártunk a választóinak.

Nincsenek álmaink.

Nincsen stratégiánk.

Nincsenek céljaink.

Így viszont „gyorsított eljárásban” fogjuk felszámolni önmagunkat!

Én tudom, hogy nagyon nehéz munka felmérni a társadalmunk mentálhigiénés állapotát, megvizsgálni a lehetőségeinket, megalkotni a hosszútávú stratégiát és annak alapján kitűzni a közép- és rövidtávú célokat, majd megtalálni az eszközöket annak megvalósítására. Nehéz munka lenne ez bizony, mert izzadságos, türelmet és főleg szakértelmet, na meg akaratot igénylő feladat lenne, és ehhez nem fűlik a foga senkinek. Senkinek!

Helyette van zene meg tánc! Két kampány között is, kampányban meg duplán. Vigadunk, szórakozunk, célok nélkül, mert mint tudjuk, 

a választási céljaink, azok nem célok, hanem eszközök (copy paste Forró Krisztián).

Aztán csodálkozunk, ha átszökik a magyar a szlovák pártokhoz, ahol olyan célokat talál, amely érinti az életét. Igaz, hogy ezek egyáltalán nem azok a specifikus magyar célok, amelyeket a Duray-féle politika határozott meg, de ezt a politikai garnitúrát ez már a legkevésbé sem érdekli.

Hogyan is érdekelné, hiszen a pártunk elnökségében már senki nem képviseli az egykori Együttélés nemzetstratégiai politikáját.

Táncolunk, amíg csak bírunk, amíg el nem jön az utolsó tánc, és aztán mindennek vége...

Nyitókép: Facebook - Györkös fotó

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!