ZSÍR

Papp Sándor: Ne hagyjátok a templomot és az iskolát! Meg a kocsmát!!! 2024. ápr. 22.

Tudom, ez most botrányos, ezt a „szent” mondatot így megbecsteleníteni, úgyhogy, aki ez miatt megsértődött, ne is olvassa tovább a cikket.

…na, most, hogy egyedül maradtunk, beszéljünk a hüvelygomba helyett a kocsmákról!

Beszéljünk, mert a kocsma nem egy italbolt, nem az alkoholizmus melegágya (amúgy az, de lesz@rom, mert már többszáz éve az, de mégis él a nemzet tovább), nem a lepukkant helyiek mentsvára, hanem maga a MAG.

A kocsma a szellemi bázis, a központ, a centrum. A kocsma a kezdet és a vég, azaz az ÉLET.

Mellesleg a kalondai Palóc Ház több mint százéves épülete, a helyi úrbéres társulás mellett létesített kocsmai társulás által épített szatócsbolt és kocsma volt, szolgálati lakórésszel. Itt tartották a gyűléseket az egyesületek, volt itt lakodalom meg egyéb családi ünnepség az elmúlt száz év során, ráadásul, amolyan útmenti „motorestként” is működött anno az intézmény, hiszen a Losoncra igyekvő kocsisok itt álltak meg a lovakat és gazdáikat megitatni…

A magyarországi statisztikai hivatal, azaz a KSH adatai szerint 2010-ben még 21 ezer, 2023-ban már csak 12 ezer kocsma üzemelt Kismagyarországon. Feltételezhetjük, hogy Nagyszlovákiában is hasonló lehet a helyzet. Tudvalevő, hogy a Covid volt a legnagyobb érvágás a kiskocsmáknak, úgy a falvakban, mint a városokban. Kocsmárosok mondják, hogy a pandémia után a mai napig nem tért vissza a vendégek legalább 30%-a kocsmákba, és már nem is fog.

Ahol nincs kocsma, az a település meghalt.

A kisiskolák megszüntetésével már kiherélték a múlt rendszerben a kistelepüléseket. A magyar papok hiányával a templomi közösségek is megroppantak, amire rásegített a fiatalok elvándorlása a falvakból, plusz az idióta liberális világ aberrált normái is. A vidék ezer sebből vérzik, csak nem vesszük észre mert önbecsapósan, a Facebookon pótoljuk az egyre nyilvánvalóbb helyi hiányokat.

A kocsma az utolsó olyan közösségi gócpont, ahol rendszertelen formában (és ez pont így a jó) összefutnak az emberek.

A kocsmában a vendégek körforgása szervezi az ad-hoc programokat.

A kultúrházak nem válthatták és ma sem válthatják ki a kocsmákat, hiszen azokban csak időszakonként történnek szervezett események, de a kocsma – ha nyitva van – a helyiek (és a faluba érkezők) menedékháza.

Az emancipáció előtt, a férfiak kiváltsága volt a kocsma, hiszen az asszonyok csak a kocsmaudvarra szervezett kukoricafosztáskor és egyéb alkalmakkor voltak a kocsma vendégei, de ez már a múlt, a nők ugyanúgy aktív részesei a kocsmai életnek, a pult mindkét oldalán.

Ebben az ultramodern, globalizált világban ha bármerre jár az emberfia és ki akar törni a szállodák svédasztalos fogságából vagy a resortok egyenvilágából, akkor nem a fizetett kirándulásokba kell fektetnie a pénzét és az idejét, hanem 

a helyi, sarki söntéseket és presszónak látszó kiskocsmákat kell felkeresnie, ha meg akar ismerkedni a helyi kultúrával, szokásokkal.

Egy szicíliai, görög, vagy portugál kiskocsma hangulata (kávéja, grappája, úzója, bora) többet ér, mint egy tucat katedrális bejárása.

Ugyanezt keresi a hozzánk betérő külföldi is, hiszen olyan társadalmi látleletben lesz része percek alatt, amely részben hungarikum, részben kelet-európai sajátosság.

Egy kocsmafalnak támasztott, szovjet gyártmányú, negyvenéves bicikli, mindent elmond rólunk…

Így a vége felé, akkor egy még botrányosabb mondattal zárom soraimat: mindennapi kocsmáinkat, add meg nekünk ma!

Kép forrása: Terror Háza Múzeum