CINK

Papp Sándor: Őszinte bohócok megszólalásának az ideje a Felvidéken 2023. jún. 23.

Azt mondják sokan, hogy a politika egy mocskos dolog, ahol szinte csak hétpróbás gazemberek meg kellő sumáksággal rendelkező középszerű konjunktúra lovagok nemtelen módon gazdagodnak az egyszerű népen.

Azt mondják, hogy aki közéjük, a politikusok közé keveredik, azt megeszi a korpa és onnantól már nem tisztességes ember.

Van egy csoport a felvidéki magyar politikában is, amelynek tagjai évek, sőt évtizedek óta ott vannak a különböző pártstruktúrákban, országos tanácsokban, kongresszusok küldöttjei vagy csak a járási szinteken tagjai az elnökségeknek. Ezeknek az embereknek a javarésze szinte csak áldozott a közpolitika oltárán a saját idejéből, energiájából, pénzéből, hiszen nem szokás útiköltséget téríteni az egyes összejövetelek során.

Ezek az emberek a becsületes szakmájuk és munkájuk mellett ingyen és bérmentve próbálnak a legjobb tudásuk szerint tenni a közösségünkért. Vitáznak, vitatkoznak, javaslatokat tesznek, szavaznak, vagy éppen ellenszavaznak a pártban zajló ügyekről. Általában csak az őket vezetők azok, akik már megélnek a politikai tevékenységükből, hiszen a járási, kerületi elnökök, helyettesek és az országos vezetőségben helyet foglalók is már anyagi juttatásban is részesülnek a tevékenységükért, mint megyei képviselők, járási titkárok, felügyeleti szervek tagjai, stb.

A felvidéki magyar politikát irányítók túlnyomó többsége tehát ugyanolyan önkéntes, mint bármelyik Csemadokos, cserkész, néptáncos, kórustag vagy egyéb civil aktivista. Őszintén hisz abban, hogy tevékenységével hozzáadott értéket teremt és ezzel is jobbra tudja fordítani a közössége sorsát és ezért áldozatot is vállal.

Az őszinte bohóc kifejezést Koncz Zsuzsa egyik dalának sorából kölcsönöztem. Sokszor olyan érzésem van, hogy ezeket a helyi, járási „kispolitikusokat” nem igazán becsüli meg a politikai csúcsvezetésünk. Amolyan hasznos idiótának (nem megsértődni, ez egy szakmai kifejezés még Lenintől), szavazó kesztyűsbáboknak, biodíszletnek használják őket, és ez az fantomfájdalom érzése bizony sokszor valós.

Az átlagpolgár cinikusabb fele is lesajnálóan tekint ezekre a lelkes önkéntesekre, mert azt látja, hogy ahelyett, hogy „értelmetlen” dolgokra fecséreli el az idejét, hiszen amíg ülésekre jár, meg kampányrendezvényeket szervez, addig ülhetne a kocsmában, kávézóban, vagy éppen kapálhatna a kertjében, hogy ne az asszonynak/férjnek kelljen helyette is megcsinálni az otthoni teendőket.

Ezek az őszinte bohócok mérhetetlen energiákkal rendelkeznek, mert miközben látják, hogy a Felvidék magyar társadalmának mentálhigiénés állapota nagyon súlyos kihívásokkal küzd

(magyarul, közösségileg a béka segge alatt van az önbecsülésünk és az identitásválságban leledzünk már évtizedek óta),

mindennek ellenére századszorra is nekiveselkednek, hogy mentsék a menthetőt.

Aztán amikor időnként beterelik őket egy adott kultúrház nagytermébe, hogy szavazzanak, akkor általában megmondják nekik előre a járási vezetőik, hogy hogyan fognak dönteni. És ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége ezt betartja még a titkos szavazások alkalmával, mert az ilyen pártrendszeren szocializálódott. Neki a pártfegyelem többet jelent a saját személyes döntéshozó szabadságánál is, olyannyira, hogy

sok esetben már önmaga előtt is keresnie kell a saját véleményét.

Aztán hazamegy és otthon dolgozik tovább a közösségéért, mint a bányaló.

Nem lázad, nem verekszik, lassan-lassan kiég

(Deák Bill Gyula: Mindhalálig blues).

Tudom, nem illik a saját fészekbe piszkítani, főleg nem kampányidőszakban, de

a Szövetség még igazából el sem kezdte a munkát az „első” és az „utolsó” jelöltön kívül.

Azért kell hát még időben teret adni a címben jelzett őszinte bohócoknak, mert ők sok igazságot tudnak a valós állapotainkról. Az ő szavuk, meglátásaik aranyat érhetnek az elkövetkező hónapokban.

Feltéve, ha lesz, aki meghallgatja őket, mielőtt teljesen kiégnek és már nem fognak tudni segíteni…

nyitókép: imdb.com