CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Papp Sándor: Pünkösdvasárnapi felvidéki csendélet és korrajz 2023. máj. 28.

Valami csoda folytán, tegnap estig mindenki végzett a házi golfpálya ápolásával, azaz sehol sem berreg, visít, zümmög az ilyen-olyan fűkasza és fűnyíró. Csend honol, pihentető csend.

Csak egy-két furcsán csengő, halk női hang hallatszik az utcában. A faluban ideiglenes otthont talált ukrán családok női tagjai öntözik a közterület virágait, hogy az egyre melegebb májusban is szépen virítsanak a petúnia, muskátli költemények a helyiek meg a faluba tévedt vendégek megelégedésére. A helyi önkormányzat alkalmazásában vannak ők, ezer kilométerről ide menekült közhasznú munkások. Szeretettel teszik a dolgukat, miközben a férjeik édesen alszanak a közeli városban letöltött éjszakai műszak után.

Ma a kocsma is egy kicsit később nyitott, de a helyi férjek már megjelentek egy pofa sörre így ebéd előtt. Megtárgyalják, hogy a nagy „gasztro ki-mit-tud-ot”, ugyanis magukra főznek az idő alatt, amíg az asszonyaik Ausztriában ápolják kéthetes turnusokban az ottani nyugdíjasokat. Amíg legördül pár sör, elhangzik jó pár tipp a csirkemell vagy a grenadírmars elkészítésével kapcsolatosan.

Az ukrán asszonykák lassan befejezik az öntözést és megállnak a kocsmában egy kiskofolára. A férfiak illedelmesen köszöntik őket, az ösztönszerű hímreakciókat visszafojtva, marad az illedelmes kommunikáció, persze a vizuális mustra azért nem marad el, amíg az ukrán lányok felhörpintik kofoláikat.

A falra szerelt tévében éppen a híreket adja a magyar csatorna. Bahmut, Dnyipro, Zelenszkij, Putyin, jönnek sorba az ezerszer hallott nevek. 

Fájdalmas csend telepszik a visszhangos helyiségre, 

a csapos is inkább elmossa még egyszer az előbb elmosott poharat, csak ne kelljen a könnyes szemeket látnia.

Amikor az ukrán közhasznú asszonyok némán kilépnek az ajtón, a helyi férfiak nem az alakjaikról kezdenek el beszélni, hanem az esztelen háborúról, 

meg a mocskos amerikáról, így csupa kisbetűvel. 

Szidják a szlovák politikát, hogy mennyire a hátsó felében van az egész pozsonyi bagázs a fegyverlobbinak.

A csapos unottan átkapcsolja a tévét a szlovák csatorna politikai vitaműsorára, de ez már a férfiaknak is sok. Legördül az utolsó korty, ebéd előtti sör is, és elszállingóznak haza.

Az ukrán asszonyok ügyesen nekifognak az ebéd készítéséhez, hogy mire a férjek felébrednek, együtt ebédelhessen a család a falusi panzió, jelenleg menekültszállóként szolgáló teraszán. A helyi férfiak is elkészítik a konyháikban az ebédjüket, miközben felhívják Messengeren az asszonyt Tirolban, hogy mennyi ideig legyen a sütőben a pácolt csirkemell, mert az a biztos, ha az asszony mondja meg. Aztán amikor kész az ebéd, a konyhaasztal mellett egyedül majszolnak, miközben a mobilon egykedvűen tekerik a végtelenségig a Facebookot.

Pünkösd vasárnapja van, messzire hallatszik a májusi nyárban a déli harangszó.

Az ukrán menekültek az otthonuktól kényszerűségből távol, de együtt ebédelnek. A helyi férfiak az otthonaikban, kényszerűségből egyedül ebédelnek, mert a feleségeik távol dolgoznak. Senki sem boldog ebben a kelet-európai csicskaforgóban, de tűri a sorsát.

A kocsmai tévében eközben a Most-Híd2023 „politikusa” teljes mellszélességgel támogatja a fegyverek további ajándékozását Zelenszkij drogbárónak. Ő speciel boldog az ötletétől és hamarosan a felvidéki magyarok szavazataiért kampányol majd. Egy dolgot viszont majd ne tegyen a kampánya során. Felvidéki magyar falvak kocsmáiban és konyháiban ne hirdesse ezt a sátáni igét, mert a vagy a sörös korsóval, vagy a forró zsírral teli serpenyővel bizonyára erőteljesen lesz fejbe verve!

Senkiháziak!!!

nyitókép: nool.hu